Johnson elnök nyomást gyakorolt a NASA-ra az Apollo-program mielőbbi elkezdéséért, egy kritikus tesztet átugrottak: az Apollo-1 legénysége ebbe halt bele. 1967. január 27-én következett be az Apollo-1 katasztrófája. Ennek alkalmából most a közvetlen előzményeken kezdve áttekintjük a tragédia eseményeit az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyve alapján, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"1966. végefelé, nagyjából két héttel a Gemini-program látványosan sikeres befejezése után a NASA jövőbeli szerepe az űrben soha nem tűnt még ígéretesebbnek. Az ügynökségnél voltak olyanok, akik kerek-perec kijelentették, hogy már 1968-ban, egy teljes évvel a John F. Kennedy elnök által kitűzött határidő előtt ember száll a Holdra. Voltak olyanok is, akik szerint a NASA-ra az Apollo mielőbbi startja érdekében fokozott politikai nyomás nehezedett. Lyndon Johnson elnököt minden irányból támadások érték. Rasszista békétlenség borzolta a kedélyeket országszerte. Az áldozatok számának növekedése miatt tömegtüntetések kezdődtek a népszerűtlen vietnámi háború ellen, és Johnsont [ld. a képen] össztűz alá vették a korrupt dél-vietnámi kormányzattal való együttműködéséért is.
Az 1967-es esztendő úgy indult, mintha egy politikai szemetes autó lenne, aminek a gumija lángokban áll. Ebben az évben kellett Johnsonnak elkezdenie újraválasztási kampányát – már ha a Fehér Házban akart maradni. Egy valóságos PR-csodára volt szüksége ahhoz, hogy visszanyerje a kezei közül kicsúszott elektorok bizalmát, és Johnson esélye az Apollo volt. Komoly politikai tőkét kovácsolhatott magának a választási évben abból, ha sikerül rábírnia a NASA-t arra, hogy az ügynökség által tervezett időpontnál hamarabb szálljanak le amerikaiak biztonsággal a Holdra, majd vissza is térjenek onnan. LBJ a személyi stábja részére jelezte, hogy „nagyon értékelné”, ha a NASA kimozdulna a holtpontról, és ismét visszatérne a világűrbe. A NASA-nak szánt üzenet egyértelmű volt: „Uraim, mozdítsák már meg végre a seggüket.”
A műszakiak rendszeresen túlóráztak, és bár Gus Grissom, valamint az Apollo-csapat több vezetője részéről epés támadások érték őket, a 012-es űrhajó túlesett az utolsó átvizsgáláson is, és január első hetében a 34A Indítóállásra szállították a Saturn 1B rakéta tetején. Ugyanakkor az indítóálláson további tesztekre volt szükség, mint amilyen például a hajó működő rendszereinek átfogó vizsgálata is: ennek során az ember nélküli űrhajót 100 százalékos oxigénnel túlnyomás alá helyezik.
Amennyiben ez a teszt mindenki megelégedettségével zárul, még egy utolsó ellenőrzésre is sort kellett keríteni, immár a beöltözött, háromtagú legénységgel az űrhajó fedélzetén, az összes elektromos és kommunikációs rendszer bevonásával. Az időkényszer miatt azonban a NASA úgy határozott, hogy inkább kihagyja az ember nélküli, túlnyomásos tesztet, és egyenesen a „kosztümös főpróbára” ugrik: 100 százalékos oxigénnel és a legénységgel a kabinban, az űrhajó ajtaját ugyanúgy rájuk zárják, mintha csak a startra készülnének. A NASA január 27-ére tűzte ki ezt a tesztet.
Aznap reggel Grissom, White és Chaffee a legénységi szálláson elköltötték korai ebédjüket az Apollo-űrhajóért felelős Joe Shea, Deke Slayton és Wally Schirra, az Apollo-1 tartaléklegénységének parancsnoka társaságában. „Rengeteg kommunikácós probléma volt az űrhajóval” – idézte fel később Slayton – „és Gus kicsit kóstolgatni kezdte Joe-t ezek miatt.”
Shea enélkül is tudta, hogy az Apollo űrhajóval vannak problémák. Egy villámhárító szerepét töltötte be, rajta csapódott le az összes feszültség, egyben a NASA-nál az ő dolga volt jobb teljesítményre ösztökélni a North American Aviationt.
Mindössze hat héttel korábban, egy őszinte hangvételű sajtótájékoztatón beismerte, hogy igen, vannak gondok az Apollo-val, és, hogy több mint húszezer féle meghibásodás sújtotta a programot. Többségük nem volt komoly, de épp elég olyan hiba akadt, ami aggodalomra adhatott okot. Shea szavaival élve: „Reméljük, hogy egyetlenegy dolog fölött sem siklottunk el, ami veszélyeztetné az űrhajó biztonságát.”
„Hirtelen” – idézte fel Deke – „Gus ezt javasolta Shea-nek: „az Isten verje meg, Joe, ha azt hiszed, hogy ezzel a kurva űrhajóval minden rendben van, miért nem tolod be a segged a kabinba velünk együtt, és nézed meg te magad, milyen odabenn?””
„Joe nem vette fontolóra az ötletet. Értelmetlennek tűnt számára, és azt mondta Gusnak, hogy a tesztet a blokkházból követi majd figyelemmel. Ezután – némi gondolkodás után – arra jutottam, hogy a mindenit, jó ötlet lenne, ha én mennék be a három sráccal, hogy első kézből tapasztaljam meg, miként is működnek valójában a rendszerek. Ez volt a szándékom, amikor elindultunk az indítóállásra.
De mire odaértünk, és a fiúk elkezdtek beszállni az űrhajóba, egyértelmű lett, hogy ez őrültség, mivel bármilyen kommunikációs csatornát használnék is odabenn, semmiképp sem ugyanazt tapasztalnám, amit ők. Így az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy mégsem szállok be az űrhajóba, és inkább a blokkházba mentem.”"
Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!
