Az első amerikai asztronauta űrrepülése előtt egy doboz zsírkrétát kapott ajándékba, nehogy elunja magát odafenn. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Alan belépett a liftbe, majd a felvonó ajtajának becsukásakor spontán tapsviharban és örömujjongásban törtek ki azok a férfiak és nők, akik a nagy orosz gyorsítórakéták árnyékában éjt-nappallá téve azon dolgoztak, hogy Amerika számára megnyissák az utat a világűrbe. Alan hátrafordult, és visszaintegetett a startot felügyelő csapatnak. Olyan fura érzése támadt, mintha őket is magával vinné.
Alan épp oda akart kiáltani nekik, de a szó megakadt a torkán. Érezte, ha most beszélni kezdene, érzelmei miatt majd nem fog tudni… figyelmét inkább Bill Douglasre összpontosította. „Ez a tied” – mondta repülőorvosa, és egy doboz gyerekeknek való zsírkrétát nyújtott át neki. „Hogy legyen mivel elütni az időt, amíg odafenn vagy” – magyarázta Douglas.
Shepard ezután a kapszulát körülvevő Fehér Szoba steril világában találta magát – ez a kapszula repíti majd ki őt a világból. John Glenn azzal köszöntötte, hogy minden készen áll. Erősen megszorították egymás kezét, és Alan elkezdte magát bepréselni űrhajójába, aminek oldalára a Freedom Seven (Szabadság Hetes) feliratot festették. Ezt Alan választotta: Freedomot azért, mert hazafias, a Hetes pedig arra utalt, hogy ez volt sorban a hetedikként gyártott Mercury-kapszula. A hetes a Mercury-asztronautákat is képviselte.
Maga a Mercury nem épp egy áramvonalas űrjármű volt: ez egy három méter magas csonkakúp, aminek az alapját képező ablatív hőpajzsnál az átmérő épp csak eléri a 1,8 métert. Mire Alan cipőkanállal betuszakolta magát űrszekerébe, és szkafandere minden csatlakozóját rákötötték az űrhajóra, mindössze csak a szemeit tudta mozgatni, mást nem nagyon.
Erre a küldetésre a NASA egy mellkasra rögzíthető ejtőernyővel is ellátta a kapszulát, amit egy kis kiszögellésre biggyesztett. Ennek csak akkor vehette hasznát Shepard, ha már a főernyő kinyílt, és ezután romlott el valami, amiért ki kellett nyitni a vészkijáratot.
Ezután kellett volna felcsatolni mellkasára az ejtőernyőt, kinyitni az ajtót, és csak ezután kecmereghetett ki az űrhajóból. Mindenki tisztában volt azzal, hogy az ernyő pusztán azért került a kapszulára, hogy baleset esetén senki ne mondhassa: a pilótának még csak esélye sem volt a menekülésre.
Miután elhelyezkedett, Alan egy kis üzenetet pillantott meg a műszerfalon. TILOS KÉZILABDÁZNI IDEBENN.
Glenn bekukkantott az ajtót, elvigyorodott, mikor látta, hogy Alan elolvassa a feliratot. Alan az üzenetet visszaadta neki. Előkészítették az ajtót. Alan felfelé fordított kesztyűs hüvelykujját mutatta Glenn-nek. „Viszlát, nemsokára” – mondta. Glenn háta mögül az indítóállványzat személyzete is elköszönt.”Örömteli landolást, Parancsnok.”
Az ajtót bezárták. Alan Shepard egyedül volt, egy telefonfülkénél is kisebb űrhajóba préselődve. Érezte, ahogy gombóc nő a gyomrában, ami nem csoda, hiszen egy hatalmas, hengeralakú bomba tetején üldögélt. Nem akart erre gondolni, és munkához látott: végigfutott ellenőrzőlistáin, tesztelte a rádiókat, a kapcsolók állásait. A gombóc felszívódott.
Shepard ezután a műszerfal közepére szerelt periszkóp nézőkéjébe kémlelt. Látta, ahogy a személyzet még mindig az űrhajó körül szorgoskodik. Majd összezsugorodtak, ahogy az indítóállványzatot acélsínjein elgurították a Redstone mellől.
A periszkópon látta, ahogy a felkelő nap sugarai megvilágítják a felhőket. Végignézte, ahogy mélyen alatta a startért felelős személyzet a rakéta tövében az utolsó simításokat végezte. Rápillantott a kapszula stopperére. Már csak tizenöt perc van hátra a visszaszámlálásból. Ekkor odakinn minden beborult: egy felhőréteg érkezett az indítóállás fölé. A fenébe is!"
