Kennedy elnök halála teljesen letaglózta az Egyesült Államokat, az űrprogram jövője Johnson miatt azonban nem került veszélybe. Erről is beszámol a "Two Sides of the Moon" című könyv, amit David Scott és Alekszej Leonov közösen írt. Scott a Gemini-8 és az Apollo-15 asztronautája volt, Alekszej Leonov, pedig elsőként hajtott végre űrsétát a Voszhod-2 fedélzetén. Könyvükből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"David Scott
1963. november 22-én épp Seattle-ben, a Boeing gyárában voltam, itt készült az X-20 Dynasoar űrvitorlás (space glider). Erre a látogatásra az Edwardson töltött utolsó hetekben került sor, még mielőtt a NASA-hoz kerültem volna. Estefelé értesültünk Kennedy elnök meggyilkolásáról. Hatalmas sokk volt a számomra. Azt hittem, hogy az elnök biztonságban van. Emberemlékezet óta még csak ehhez hasonló sem történt az országunkban, noha ez az eset csupán egy merényletsorozat nyitányát jelentette.
Az első sokk után a reménytelenség érzése kerítette hatalmába az országot. Kennedy elnökségének három rövid éve alatt dinamikus, népszerű ember volt. Noha én nem rá szavaztam, idővel tiszteletet éreztem iránta mindazért, amit az ország érdekében tett. Ez az időszak vidám volt. Amerika nagyon gyorsan fejlődött társadalmi és műszaki értelemben egyaránt. A jóllét és a technika terén meredeken felfelé ívelt az ország: műholdak, hordozórakéták, űrhajók követték egymást. Kennedynek mindenki másnál jobban sikerült romantikus érzéseket ébreszteni az űrutazás iránt. Ő volt a NASA egyedüli támogatója. Mindenki másnál többet tett azért, hogy felkeltse az emberek képzelőerejét. Lelkesedése és maximális odaadása sok amerikait meggyőzött arról, hogy Amerika megnyeri a holdversenyt.
De a Dallasban leadott lövések hatására megtorpant az ország. Akkoriban nem gondolkoztam túl sokat azon, hogy Kennedy halála milyen hatással lesz az űrprogramra, hiszen ekkorra már az a maga útját járta. A Kongresszus végül a NASA mögé állt, és jóváhagyta a program megvalósításához szükséges költségvetést. Ugyanakkor a támogatás mértékéről évente döntöttek, és meg kellett bizonyosodnunk arról, hogy bírjuk a Kongresszus és az elnök támogatását. Lyndon B. Johnson alelnök azonnal átvette az irányítást, és szerencsére a NASA nagy támogatója volt – ő dolgozta ki Kennedy űrpolitikájának nagy részét. A program folytatódik. De azon a novemberi napon átmenetileg megállt az idő számomra, ahogy az összes többi amerikai számára is. Félbeszakítottuk az értekezleteket, összepakoltunk, és visszatértünk az Edwardsra.
Mint mindenki, én is a televízióban néztem végig Kennedy temetését. Megrázó esemény volt. Nagyon megható pillanat volt, amikor Johnson a NASA startközpontját Kennedy Űrközpontra, a Cape Canaveralt pedig Cape Kennedy-re átkeresztelte. A spekulációk és az összeesküvés elméletek nemsokára lábra kaptak, és még nagyobb bizalmatlanság övezte a Szovjetuniót. (Még azután is, hogy a Warren Bizottság végül arra a következtetésre jutott, hogy Lee Harvey Oswald egymaga követte el a merényletet. Az, hogy Oswald rövid ideig a Szovjetunióban élt, sokakban azt a képzetet keltette, mintha Moszkva sötét erői valahogy közrejátszhattak Kennedy meggyilkolásában.)
Pár hét múlva családommal Texasba költöztem, hogy megkezdjem NASA-s kiképzésemet. Az ország még mindig le volt taglózva Kennedy tragédiája miatt, de amikor 1964. januárjában Houstonba érkeztünk, szinte tapintható volt a lelkesedés.
Minden új volt. Houston hatalmas Emberes Űrhajó Központja (Manned Spacecraft Center) ekkor még mindig épült egy holtág területén, Houstontól nagyjából 40 kilométerrel délre. Nagyon közel volt ahhoz a keskeny öbölhöz, amit Clear Lake-nek hívtak, és inkább sáros volt, mint száraz. A térségben jópár éve súlyos károkat okozott a Carla hurrikán, a táj pedig eléggé lehangoló és lepusztult látványt nyújtott. Egy-két nagy tölgyfát leszámítva minden kopár volt. Ezzel szemben a később MSC néven ismertté váló központ egy újonnan átadott egyetemi város érzetét keltette, mindenfelé takaros, modern épületekkel és jó minőségű utakkal. Új városrészek nőttek ki a földből a Timber Cove-ban és El Lago-ban lévők mellett, utóbbit az Eredeti Hetek és a második körben kiválasztott kilenc asztronauta közül sokan választották lakhelyül. Az egyik ilyen hasraütésszerűen felhúzott negyed a Clear Lake City nevet kapta, és sokan itt béreltek maguknak házat a mi csoportunk tagjai közül.
Amint megérkeztünk Houstonba, el kellett tenni az egyenruhánkat – legalábbis, közülünk azoknak, akik a hadsereg után egyenesen a NASA-hoz kerültek: civil ruhában dolgoztunk. Ez hatalmas változás azoknak, akik hozzám hasonlóan korábban katonaként szolgáltak. Ugyanakkor nagyon izgatottak is voltunk, amiért sikerült bekerülni az űrprogramba, és törekedtünk társaink megismerésére. Együtt akkor jelentünk meg első alkalommal, amikor a NASA egy sajtótájékoztató keretében bemutatott minket, mint az asztronauták újdonsült, harmadik csoportját. Itt mindannyian beszéltünk egy keveset a múltunkról. A többiek közül páran, például Dick Gordon, a Haditengerészetnél szolgáltak. C.C. Williams tengerészgyalogos volt. Mások, mint Rusty Schweickart és Walt Cunningham, katonai pilóták voltak, de aztán leszereltek, és már eleve civilként kerültek a NASA-hoz."
