Az Apollo 11 leszállóegysége több mint tíz méterrel volt a Hold fölött, amikor a műszerfalon felvillant az alacsony üzemanyag-szintre figyelmeztető fény. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard (az egyetlen ember, aki a Holdon golfozott) és Deke Slayton "Moonshot" című könyvében, amiből ezen a blogon részleteket fordítunk le magyarra:
"Hatvan röpke másodperc múlva az Eagle alján működő rakéta ki fog hunyni. Az üzemanyag-tartályok kiürülnek. A küldetés megszakítást még másodpercekkel ezelőtt meg kell kezdeni, nehogy az Eagle becsapódjon a felszínbe. Egy lángoszlopon és durranó hangokat hallató segédhajtóműveken egyensúlyozva Neil Armstrong higgadtan újdonsült leszállóhelye felé tartott.
Az Eagle parancsnoka egyetlen dolgot tartott szem előtt: repülni a gépet. Ennyi. Egyszerűen, pontosan megközelíteni a landolási pontot. Végigvezetni a gépet egy láthatatlan folyosón. Az Eagle méltóságteljesen egyik oldaláról a másikra billegett, ahogy a segédhajtóművek Neil parancsainak engedelmeskedtek.
Messsze távol, túl az atmoszférán és a felhőkön, a Küldetésirányítás épületében a repülésirányítók majdnem megőrültek a tehetetlenségtől: semmit nem tehettek Neilért és Buzzért. Deke Slayton tudta, hogy a pilótákra kell bízni a „végső megközelítést”. Az Eagle útja sziklák és kráterek fölött vezetett, és csak Neil Armstrong helyzetértékelése volt a fontos. Ő volt ugyanis ott. Ő repült. De eközben az óra sem állt meg, és a hátralevő idő értékes másodpercei úgy fogytak, mint a homokóra szemcséi. Charlie Duke ránézett Deke-re. Charlie mindkét kezét tenyérrel felfelé fordította. Nem kellett kérdeznie semmit. Gene Kranz megtette helyette a belső, zártláncú kommunikációs csatornán át. Szavait mindenki hallotta.
„Capcom, itt a Küldetés.” Kranz Duke-nak címzett szavai erőteljesek és magabiztosak voltak. „Jó lenne, ha figyelmeztetnéd őket, hogy a Holdon egy istenverte benzinkút sincs.” Charlie bólintott, és bekapcsolta mikrofonját. Egy stopper nézett vele farkasszemet. „Harminc másodperc” – mondta. Ez egy komplett beszéd volt – mindössze két szóban.
„A vészjelző világít.”
Ezúttal a bejelentés Buzz Aldrintól érkezett: a figyelmeztető és vészjelző panelen egy halvány borostyánszínű fény villant fel előtte. Ez jelezte az alacsony üzemanyag-szintet.
Buzz egy másik gombra nézett, attól félve, hogy majd meg kell nyomnia. MEGSZAKÍTÁS felirat volt rajta.
Neil nem válaszolt. Már nem volt idő a szavakra. Minden érzékszervével erre a pillanatra fókuszált, meg arra a sok teendőre, aminek révén az Eagle leszáll a holdra. Kereste a talajt, tapasztaltan nézett körbe, mérlegelt, és döntött. Az elején a holdkomp úgy érkezett a légmentes égből, mint egy meteor. Ez mostanra megváltozott: inkább hasonlított helikopterre, mint űrhajóra vagy bármilyen más repülőre, a különbség mindössze annyi volt, hogy a hajtómű színtiszta tolóereje emelte fel és lebegtette.
Az Eagle leszállóegységének hajtóműve ádázul és csöndesen égtek a légüres térben. Buzz úgy ejtette ki a számokat, mint valami pap: határozottan és tisztán, ahogy az utolsó pillanatok közeledtek. Bízott Neil képességeiben. De a keze nem távolodott messzire a MEGSZAKÍTÁS gombtól.
„Huszonhárom méter” - mondta.
„1,8-cal [méter per szekundum] előre …
A vészjelző világít … 0,7-tel lefelé … 12 méter, 0,7-tel lefelé..”
Az Eagle ekkor már kevesebb, mint tizenöt méterrel volt a Hold fölött. Ember és gép most a veszély új szintjére értek. Ilyen közel a felszínhez nem lehetett hibázni. Ha járművük most elromlik, vagy kifogynak az üzemanyagból, a küldetés megszakítására sem lett volna idejük. Ha bármilyen probléma fellép ilyen közel a Holdhoz, nem lenne idejük az áramköröknek, elektromágneseknek és a robbanótölteteknek ara, hogy elválasszák az Eagle tetejét az élettelen alsó részétől, ahogy arra sem maradna idő, hogy az üzemanyag a vezetékeken át a felszállóegység lábuk alatt lévő égéskamrájába érkezzen; az üzemanyagnak még meggyulladni sem lenne ideje, sem pedig, hogy felröpítse őket a magasba, mielőtt becsapódnának. Az idő ellenük dolgozott.
„Kilenc méter…”
„0,7-t lefelé… „
Majd a varázsszavak!
„Némi por kavarog…”
„Halvány árnyék…”
Oly közel a Hold! Oly közel! Innen már nem lehetett visszafordulni! Az ajtó bezárult mögöttük, nem volt visszaút.
„1,2-vel előre…” „Kicsit jobbra sodródunk…”
A Küldetésirányításnál, a látogatók megfigyelő galériájában, és a NASA hatalmas auláiban mindenki, aki csak tudta, hogy mi történik centikkel a Hold fölött, görcsbe rándult gyomorral remélt és imádkozott. Az üzemanyag gyakorlatilag elfogyott. Neil Armstrong az Eagle-t olyan puhán tette le, mint tapasztalt pilótaként egy repülőgéppel tette volna a bázisán. Az üzemanyag-tartály üres volt. Milliók szíve őrültmód dobogott. Majd, ezek a szavak érkeztek a holdról Buzz Aldrin szájából: „Kontaktfény!”
„Oké, a hajtómű leáll … leszállóhajtómű kézi vezérlés kikapcsolva…”"
Ez nem sci-fi: a Google által szponzorált 30 millió dollár összdíjazású Lunar X PRIZE versenynek egy magyar csapat is a résztvevője. A cél: magánpénzből eljutni a Holdra. Ezen a blogon pénz helyett lájkokat gyűjtünk nekik: csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!
