A NASA több mint 20 ezer vállalatot sorakoztatott fel maga mellé, és több mint 400 ezer ember dolgozott Amerika holdraszállásán a hatvanas években. Ez olvasható a két amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton "Moonshot" című könyvében, amiből ezen a blogon fordítunk le részleteket magyarra:
"Egy forró nyári délután gomolygó felhőtakarón át ereszkedtek gépeikkel Texas délkeleti része fölött. A földről felszálló forró levegő első hullámai meglökték repülőiket, és egyre türelmetlenebbül várták, hogy föld legyen a lábuk alatt. A szélrózsa minden irányából jöttek: volt, aki vállalati kisrepülővel, mások katonaival, de akadt olyan is, aki propelleres gépével érkezett. Valamennyien a világ egyik legelitebb közösségébe tartoztak: asztronauták voltak. Az elsők a Föld megkerüléséért, az űrsétáért, és az egyedülálló holdsétáért folytatott versenyben. Férfiak és nők vegyesen, köztük olyan nevekkel, mint Shepard, Leonov, Glenn, Borman, Stafford és tucatnyian mások – ők mind-mind 1993 júniusában Houstonba jöttek, hogy végső búcsút vegyenek Deke Slaytontól, a NASA korábbi, küldetésekért felelős vezetőjétől, aki maga is asztronauta volt, ezenkívül sokuk számára barát és tanácsadóis egyben. Deke nemrég agydaganatban hunyt el.
Miközben az alattuk elsuhanó földet nézték, egyesek meglepődtek azon, mennyire ismerős ez a táj; látták a takaros, egyetemi városra emlékeztető Johnson Space Centert, ahol a korai űrutazások gondolatát dédelgették. Arra számítottak, hogy ennyi év után semmi nem lesz a régi, de első pillantásra minden olyan volt, amilyen képet magukban őriztek róla. Ahogy gépük szárnya meg-megbillent, ráláttak az épületekre, amik annyi évvel ezelőtt épültek a Rice University által felajánlott földterületen. [Így nézett ki Cape Canaveral a hatvanas években.]
Kezdetben itt működött az Emberes Űrhajó Központ, de amikor a területet 1961-ben kiválasztották, még senki nem tudta, hogy az ország meddig támogatja majd az emberes űrutazásokat. Ekkor mindössze két amerikai és két orosz hagyta csak el a földet rakétáik hátán. De azok az első küldetések elegendőek voltak ahhoz, hogy elindítsák a holdért folytatott versenyt két szuperhatalom között, akik nemzeti presztízsüket keresték egy olyan világban, ahol sok nemzet valamelyikük mellett tette le a voksát. A műszaki, tudományos felsőbbrendűség kritikus szerepet játszott az Egyesült Államok nemzetközi megítélésében. A cél az ember eljuttatása volt a Holdra, és 1960-as években Washington és Moszkva egyaránt hatalmas mérnöki és ipari potenciálról tett tanúbizonyságot a holdraszállás jelentette óriási kihívás érdekében.
Amerikában a NASA több mint 20 ezer vállalatot sorakoztatott fel maga mellé, és több mint 400 ezer ember dolgozott az ügyön. A tehetség és ambíció piramisának legtetején hét kiváló katonai pilóta állt, akiket az újkeletű „asztronauta” titulussal illettek: erős akarat, elkötelezettség, repülésben szerzett tapasztalat jellemezte őket. Ők mutatják az utat abba a másik világba. Ezeket a férfiakat, akiket hősnek kijáró módon bálványoztak és ünnepeltek, Mercury Heteknek hívták. Minden családban ismerősen csengtek ezek a nevek: Scott Carpenter, Gordon Cooper, John Glenn, Gus Grissom, Wally Schirra, Alan Shepard és Deke Slayton." (Folyt.köv.)
Ez nem sci-fi: a Google által szponzorált 30 millió dollár összdíjazású Lunar X PRIZE versenynek egy magyar csapat is a résztvevője. A cél: magánpénzből eljutni a Holdra. Ezen a blogon pénz helyett lájkokat gyűjtünk nekik: csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!
