Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Scott_Leonov_cover.JPGA Légierő erre is felkészítette az "űrpilótákat", akik kis híján rosszul lettek, amikor egy boncolást is végig kellett nézniük. Erről is beszámol a "Two Sides of the Moon" című könyv, amit David Scott és Alekszej Leonov közösen írt. Scott a Gemini-8 és az Apollo-15 asztronautája volt, Alekszej Leonov, pedig elsőként hajtott végre űrsétát a Voszhod-2 fedélzetén. Könyvükből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Az űrrepülés hajnalán egyesek úgy gondolták, hogy súlyos vészhelyzetben szükség lehet arra, hogy az űrpilóták kisebb műtéteket hajtsanak végre: például vakbélműtéteket. Így a Brookson töltött pár hét során a lehető legtöbbet kellett megtanulnunk az emberi testről. Kiváló orvosok tartottak előadásokat, és a tanultak egy része elég könnyű részek is – a placebo hatása, mit tegyünk egy csonttöréssel, vagy sérült körmökkel. De akadtak elég nehéz pillanatok is – ilyen volt például a boncolás a kurzus legvégén.

A kurzus első hetében két tüdőt raktak elénk – az egyik egy nem dohányzó ember egészségesnek tűnő, halvány színű tüdeje volt, a másik olajszínű volt, és egy napi két doboz cigarettát elfüstölő emberhez tartozott. Addig sem dohányoztam, de a látottak garantálták, hogy a későbbiekben se szokjak rá. Ezután egy kutya nyitott szívműtétjén vettünk részt, ahol arra minket, hogy adjunk szívmasszázst, és így tanuljuk meg, hogyan kell fenntartani a ritmust az operáció végéig. Másnap reggel a közeli Légibázis kórházába utaztunk „záróvizsgánkra”. A jelenlévő patológus rövid eligazítását követően egy nagyon rideg, de elég szűkös terembe tereltek be minket, és odabenn álldogáltunk, beszélgettünk és viccelődtünk egymással, amíg be nem toltak egy lepellel letakart hullát.

Eddig a pillanatig a kurzuson résztvevők közül mindenki meg volt győződve arról, hogy kemény pilóta, akit nem egykönnyen kellett sokkolni. De amikor a leplet levették a holttestről, mindenki a falig hátrált, hogy a lehető legtávolabbra kerüljünk attól, aminek majd szemtanúi leszünk. Először elmesélték, hogy a férfi májrákban halt meg, és felelevenítették az emberi anatómiáról a kurzus során korábban tanultakat. Ezeket most épp a lehető legplasztikusabban készültek megmutatni. Egy sor bemetszés után a sebész elkezdte eltávolítani a szerveket, és egy acéltálba kerültek későbbi vizsgálat céljából. Olyan volt, mintha egy autót szedne szét, leszámítva a bomló hús bűzét, ami szinte elviselhetetlen volt.

A terem aprócska volt, és eléggé megült benne a levegő. A résztvevők fele nagyon gyorsan távozott a szobából. A hátramaradók közül sokan szivarra gyújtottak, hogy ezzel semlegesítsék a bűzt. Én próbáltam apró levegőket venni. Az itt tapasztaltak ellenére, vagy talán épp ezért, a kurzus elsőosztályú volt. Jóval intenzívebb egészségügyi oktatás volt, mint amilyenben a későbbiekben a NASA-nál bármikor is részesülünk majd.

A világűr határát súroló repülésekre való felkészülés nyitányaként akkoriban F-104 Starfighterekkel kezdtünk repülni, ez volt az első vadászgép, amit a hangsebesség kétszeresénél gyorsabb repülésre terveztek; korábban a vadászgépek épp csak átlépték a hangsebességet. Az F-104 egy nagysebességű, nagy magasságon repülő műveleti vadászgép volt, ami inkább egy rakétára hasonlított, mint repülőgépre. Hosszúkás, tubusszerű törzse rövid, zömök szárnyakban végződött, és ezeknek olyan borotvaéles volt a széle, hogy egy vékony műanyagburkolattal kellett letakarni, nehogy véletlenül megsérüljön a karbantartó személyzet.

Meg kellett tanulnunk ezeket a gépeket 27400-30400 méter magasságon vezetni, ahol jóval ritkább a légkör, és ahol a gépek nagyon eltérően viselkednek. Ez egy nagyon kényes, de egyben izgalmas feladat volt. Az F-104 egy vadászgép, és ennek megfelelően jól manőverezhető, képes bombákat ledobni, gépágyúzni, csak emellett hihetetlen gyorsan repül, és nagy sebességgel képes landolni is. Parabolapályán kellett repülnünk – ezt „meredek emelkedésnek” (zoom climb) hívják – olyan magasra, hogy szkafandert kellett magunkra venni, ami védelmet nyújtson a „világűr” vákuumában, ha esetleg a kabin nyomása megszűnne. A repülések során a pilóták minden tudására szükség volt. Még Chuck Yeager is katapultált egyszer a típus „rakétahajtású” verziójából, amikor az irányíthatatlanná vált nem sokkal a parabola csúcsának elérése után. Ugyanakkor szinte leírhatatlan izgalmat jelentett önmagunk és a gép határainak feszegetése.

A „meredek repülések” alkalmával nagyjából 10500 méterre emelkedtünk, majd a gép orrát olyan mélyre nyomtuk, amennyire csak bírtuk, hogy begyorsuljunk valamivel több, mint a hangsebesség duplájára. Amikor elértük ezt a sebességet, a gép orrát 3,5 G-terhelés mellett, 45 fokos szögben felhúztuk, majd így folytattuk az emelkedést. Olyan 18000 méteren a hajtómű több, mint 600 Celsius fokra hevült, ekkor le kellett állítani, nehogy túlmelegedjen. A gép ezután úgy száguldott, mint egy golyó, amíg el nem vesztette a lendületét, és sebessége kábé 120 csomóra nem csökkent – ekkor olyan 27500 méteren voltunk. Ekkor ki kellett venni a gépet az emelkedésből, és vízszintes helyzetbe kellett hozni a süllyedéshez: a kezelőszerveket nagyon, nagyon finoman kellett használni.

A parabola legmagasabb pontján a ritka légkörben az ég sötétkék volt, és rövid időre súlytalanságba kerültünk, noha ennek egyedüli jele az volt, amikor alfelünk enyhén elemelkedett az ülésből, annyira, amennyire a szorosra húzott övek engedték. Nagyjából 10500 méterre vitorlázva beindítottuk a hajtóművet, kiengedtük a futóművet, a fékszárnyakat és a féklapokat, így csökkentve a sebességet, majd landoltunk az Edwards betonjára. Arra az esetre, ha nem sikerült volna bekapcsolni a hajtóművet – és ez a manőver bonyolultsága miatt időnként megtörtént – az Edwards kiszáradt tómedrére kellett letenni a gépet: ez volt a világ leghosszabb futópályája."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr716098433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása