Azt mondták, hogy a robbanás a petárdához hasonlít majd. Az asztronauta azonban úgy érezte, mintha egy dupla csövű puskát sütött volna el a Holdon. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Lelépett az ajtó előtti kiszögellésről. Lépésenként haladt hátrafelé. Az Antares a Holdon állt, de Alan Shepard számára a hosszú utazás addig nem volt teljes értékű, amíg csizmái bele nem süppednek a holdi talajba. Kilenc lépcsőfokot ment lefelé. Megállt. Óvatosan megragadta a korlátokat, és hátrafelé tolta magát. Az utolsó egy métert lustán zuhanva tette meg.
A holdpor vékony permet formájában felfelé és oldalirányba szóródott szanaszét, majd gyorsan leülepedett a talajra. Shepard pár pillanat erejéig mozdulatlanul állt. Aztán hirtelen megfordult, megigézve attól a látványtól, ami a szemei elé tárult: nyers, kopár, évmilliók óta változatlan lejtők voltak mindenfelé. A meteorbecsapódások hatalmas krátereket robbantottak ki, a széteső üstökösök darabkái pedig himlőhelyessé tették a felszínt, és a holdi talaj sivatagi homok módjára lecsúszott a kráterek aljára. Néha a meteroitok becsapódásai, esetleg a Hold rengései beomlasztották a kráterek oldalát, ilyenkor por és szikla zúdult lefelé.
Az Antares teljes csöndben pihent egy olyan világban, ahol – amíg csak Shepard ellátott – minden mozdulatlanná meredt.
Hatalmas elégedettség kerítette hatalmába. Első szavai a lelke mélyéről kiszakadó mély érzelmek hangjai voltak. Nem készült az utókor számára semmilyen beszéddel.
„Hosszú utat tettünk meg, de … megérkeztünk!”
Ez egyértelmű üzenet volt annak a pár embernek, akik hittek benne, és akik céljai teljesítésében mindvégig rendületlenül bíztak; ők voltak azok, akik megingathatatlan meggyőződéssel vallották, hogy Shepard egy napon ott fog állni, ahol most. Lelki szemei előtt három ember jelent meg: Deke Slayton, aki gránitszilárdságával mindig mellette állt. Felesége, Louise, aki tudta, hogy ennek a pillanatnak el kell jönnie. És Bob Gilruth, aki a Mercury-program első napjától kezdve kiemelte Alant társai közül, hogy ő mutassa mindenki számára a követendő utat.
Azon a bolygón, ahol mindez elkezdődött, az emberek most mosolyogtak a Küldetésirányításnál. Mintha megérezték volna a messzi Holdon álló embertársuk érzéseit. Most is vele voltak.
„Nem is rossz teljesítmény egy vénembertől” – felelte a CapCom. Az irányítók a fejük fölött összekulcsolták a kezüket a siker csöndes megnyilvánulásának jeleként.
Az Antares, mint Shepard elmondta, stabilan állt az enyhe lejtőn, ami „közel s távol a leglaposabb hely” volt. A holdkompot egy nagy kiterjedésű, lapos, tálszerű képződménybe manőverezte. Csizmái belesüppedtek a puha, szürkésbarna porba. Senki emberfia járt még előtte ezen az elhagyatott, teljes csendbe burkolózó krátermezőn. „Ahogy körülnézek ezen a kopár tájon, kétség nem fér hozzá, hogy a Fra Mauro környéke nagyon rideg. Ezt csak még tovább erősíti a koromsötét égbolt. Nagyon barátságtalan hely.”
Most az Antares lábait vette szemügyre. „A talaj olyan puha” – tette hozzá – „hogy egészen ellepte a holdkomp talpát.”
A Fra Mauro végtelen messzeségébe nézett, háttal az odafent vakító fénynek. A kráteres felszín monoton síksággá alakult, ami egyúttal figyelmeztetés is volt: rájuk váró kutatásokat különös műgonddal kell majd végrehajtaniuk, mivel a leszállóhely semmilyen tájékozódási pontot nem kínált számukra.
Shepard ezután végignézte, ahogy Ed Mitchell leereszkedett a létrán, hogy a poros holdi felszínen csatlakozzon társához. Ed gyorsan mozgott, kipróbálta, hogyan működik teste ebben a megszokottnál jóval kisebb gravitációjú világban. Mitchell számára ez a pillanat egyszerre volt diadalittas és roppant szórakoztató. „Nagyszerű érzés egyhatod G-ben mozogni” – ismerte be. A Hold olyan volt, mint egy mostoha játszótér.
A két férfi nekilátott aprólékosan kidolgozott munkatervük megvalósításának. Köveket és talajmintákat helyeztek a tárolókba, amit majd a tudósok részére visznek haza magukkal. Kitűzték a zászlót is: egy talajba ütött rúd tetejére került.
18 méterrel arrébb felállították a televíziókamerát, az állványt stabilan a talajhoz rögzítették, ez örökíti majd meg az Antarest és a derekasan dolgozó két férfit. Előkerült egy új holdi szállítóeszköz is, az összeszerelhető felszerelés-szállító egység (Modularized Equipment Transporter, MET). A NASA „korszakalkotó tudományos fejlesztését” az asztronauták csak a nem túl elegáns holdriksa névvel illették.
A MET-tel szállították a sok szerszámot, a fényképezőgépeket, műszereket, biztosítóköteleket, a felszíni mintavételre szolgáló csöveket, a térképeket és a diagramokat, amik segítségével Shepard és Mitchell tájékozódhat a kráterek, hasadékok és sziklamezők tarkította vidéken. A rakományban volt az ALSEP is – ez egy Hold felszínére helyezhető, nagyon kifinomult műszereket tartalmazó csomag volt.
Ed Mitchell egy sor geofont <rezgésmérőt>, azaz mechanikus fület helyezett el a talajon. Aztán fogta az aktivátor egységet, és elsétált az Antares mellől: apró robbanótöltetek felrobbantásával rengések egész sorát készült kiváltani. Amikor ezek meghatározott erővel felrobbannak, koordinátáik ismeretében a kutatók a geofon adataiból megállapíthatják a felszín alatti anyag sűrűségét.
A 110 méteres egyenes mentén 4,5 méterenként elhelyezett töltetek „aktivátorát” nekinyomta a felszínnek, és meghúzta a ravaszt. A berendezés működése hagyott némi kívánnivalót maga után. A huszonegy robbanótöltet közül nyolc csütörtököt mondott, és Ednek meggyűlt a baja azzal a tizenhárommal is, ami végül felrobbant.
„Houston, ez az izé jó nagyot szólt” – jelentette. Korábban azt mondták neki, hogy a robbanások petárdákhoz hasonlítanak majd. Petárda, a fenét. „Olyan mintha egy 12 kaliberű puska mindkét csövét egyszerre sütnénk el” – mondta.
Ezzel a módszerrel egy sor rengést sikerült produkálni a Holdon, de aztán sorban három kísérlet kudarcot vallott. „Nem túl érzékeny a szerkezet” – jegyezte meg.
Jó párszor rávágott az aktivátorra. Bumm! A töltés végigfutott a felszínen kihúzott vezetéken, és Houstonban a tudósok boldogan vették tudomásul a végeredményt. Nem kis dolog megmérni a Hold pulzusát egy másik égitestről."