A NASA nagylelkűen kis adag vízzel, túlélő-felszereléssel látta el asztronautáit, ezen kívül pedig csak a kurázsijukra számíthattak. Humorérzékre és erős gyomorra volt szükség az ellenséges környezetben összegyűjtött gyíkok, kígyók, bogarak és egyéb állatfajok elfogyasztásához. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Eltelt egy nap. Aztán még egy. Még mindig semmi válasz. Marge Slayton látta, ahogy Deke arcizmai megfeszültek, mivel egyre nehezebben tudott türelmet erőltetni magára. Rögvest abbahagyta a dohányzást. Leállt a kávéval. Mint egy megszállott, úgy futott. Minden nap rótta köreit a járdán, az erdei ösvényeken, miközben a fákat kerülgette. Edzette a szívét.
Mindhiába. A szabálytalan szívverés két, néha három napig is kitartott, majd egyszer csak eltűnt. De arra már senki nem számított, hogy örökre. Az egészségügyiseknek pedig rengeteg idejük volt. Biztosra lehetett venni, hogy átlag tíz nappal az eltűnése után ismét jelentkezett.
Ez hogyan lehetséges? Deke jó kondiban volt. Teste annyira karban volt tartva, amennyire ez egy emberi test esetében csak lehetséges. Tudta, és gyűlölt erre gondolni is, hogy a szíve olyan, mint egy pontatlanul kalibrált motor. Néha gyors, néha lassú. A szíve nem hátrál meg, de ő sem: egyszer-egyszer érezte is, mintha valami egyre nagyobb, sötét árnyék nőne odabenn a mellkasában. Egy aljas, ocsmány, gyűlöletes árnyék.
Rejtély volt, hogy pontosan mi is történik Deke testében. Dr. Douglas nem fukarkodott az energiával, hogy kiderítse. Az ország elismert kardiológusai közül jó párat elhívott, hogy ők is megvizsgálják Deke-t. Az eset láttán zavarba jöttek. Deke pedig tűkön ült.
A vezető specialisták nem adtak konkrét válaszokat, de jelentéseikben nem hagytak kétséget affelől, hogy szerintük a NASA-nak mit kell lépnie. „A szabálytalanság ellenére az a véleményünk, hogy Slayton asztronauta állapota nincs hatással teljesítményére. Úgy véljük, hogy űrrepülésre alkalmas.” Bill Douglas átnyújtotta Deke-nek a jó hírt, aki örömujjongásban tört ki.
A NASA elfogadta az orvosok jelentését, ahogy azt is, hogy Deke egészségesnek tekintendő, majd nap-nap után egyre fárasztóbb és fokozottabb igénybevételt jelentő teszteknek vetették alá. Mély medencébe dobták egy lezárt űrhajóban, így a hevederek kicsatolásában, az ajtó kinyitásában profizmusra tett szert. Ezek a tesztek a kétéves kiképzés rutinfeladatai közé tartoztak. Ugyanakkor az asztronauták centrifugás tréningjei, valamint a speciálisan felszerelt, súlytalanságot előidéző repülőgépen – a „róka expresszen” – kapott kiképzései is elhalványultak a legbüntetőbb tréning mellett, amit Deke „egy istenverte, megbocsáthatatlan gyakorlatnak” minősített.
Vagyis: túlélőgyakorlat a vadonban – a NASA legalábbis így nevezte. A férfiakat, akik arra készülnek, hogy huszonkilenc ezer kilométeres óránkénti sebességgel repüljenek több mint százhatvan kilométeres magasan a Föld fölött, sivatagokba „dobták ki”, hegyek közé, panamai dzsungelekbe, és más távoli vidékekre, ahol magukra hagyták őket. A NASA nagylelkűen kis adag vízzel, túlélő-felszereléssel látta el mindegyiküket, ezen kívül pedig csak a kurázsijukra számíthattak. Humorérzékre és erős gyomorra volt szükség az ellenséges környezetben összegyűjtött gyíkok, kígyók, bogarak és egyéb állatfajok elfogyasztásához.
Az asztronautáknak ugyanakkor inkább a vadont választották volna a riporterek hisztériája helyett, akik mindenekelőtt egy dolgot hajszoltak: a bennfentes forrást. Egy füles kellett. Az újságok és televíziók szerkesztői és igazgatóit semmi más nem érdekelte csak egyetlen sztori, amit viszont valamennyien le akartak hozni. Ki lesz az első amerikai a világűrben? Ennek az embernek a nevét keresték.
Abban viszont nem voltak biztosak, melyik szálon induljanak el. Így aztán mindenkit megkerestek a NASA-nál, akiről úgy gondolták, hogy tudhatja a választ, és akit meggyőzhetnek arról, hogy pályafutásuk sztoriját megossza velük.
De minden erőfeszítésük kudarcot vallott. Azt ugyanis még a sajtó sem tudhatta, hogy a világűrbe elsőként utazó amerikai személye úgy dől el, amire maguk az asztronauták sem számítottak.
Ahogy az már lenni szokott a színházban is: a komplikációk minden előjel nélkül, egyszer csak betoppannak."
