Férjükhöz hasonlóan az asztronauta-feleségeket sem kímélte a sajtó, valóságos hajtóvadászat indult ellenük. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Az igazgató rövid köszöntőt mondott, majd felsorolta a Mercury Hetek neveit az egybegyűlteknek. Malcolm Scott Carpenter, haditengerész százados, a koreai háború veteránja, berepülő pilóta. Leroy Gordon Cooper Jr., a Légierő századosa, berepülő pilóta, vadászgép-pilóta. John Herschell Glenn Jr.: a Tengerészgyalogság alezredese, aki két háborúban és közel 150 bevetésben vett részt, három MIG-et lőtt le. Virgil „Gus” Grissom, a Légierő századosa, aki Koreában száz bevetésen vett részt a MIG-ekkel szemben. Walter M. Schirra Jr.: haditengerész őrnagy, aki úgyszintén egy Koreát megjárt veterán. Glennan Alan Shepard és Deke Slayton bemutatásával zárta a sort.
Ehhez képest az eddig zsivaj tompa morajlás volt. A hallgatóság most őszintén felujjongott. És komolyan gondolták! A sajtó mániákusai – legalábbis azok voltak pár pillanattal korábban – felálltak és tapsoltak, füttykoncertbe kezdtek, ujjongtak; de a visszafogottabbaknak is mosoly ült ki az arcára, és csillogtak a szemei. Az újságírói etika szerint a média nem foglalhat állást, nem támogathat, és nem ellenezhet semmit. Az ő dolguk mindössze az, hogy minél egyszerűbben és objektívebben tudósítsanak a tényekről. Ezen a napon azonban mégis elhalmozták jókívánságaikkal az asztronautákat.
Deke Slayton tudta, hogy soha életében nem felejti el ezt a pillanatot. Nézte maga előtt a tömeget. Szinte összetörték magukat, hogy kifejezzék tiszteletüket. „Istenem” – gondolta. „Úgy ünnepelnek minket, mintha bizony már letettünk volna valamit az asztalra, vagy valamilyen hősök lennénk.” Deke meglökte Shepardot. Mindketten tudták, hogy életükben ezen a napon valami egészen rendkívüli dolog kezdődik.
Azt viszont még csak nem is sejtették, hogy az elkövetkező órákban és években, családjuk hasonló össztűzbe kerül. És egyikük családja sem állt készen ilyen hajtóvadászatra.
Az Edwards Légibázis pont annyira volt távol, a világtól félreeső helyen, hogy egyetlen pilótafeleség se akarjon ideköltözni a családjával. Száraz sivatag, csontszáraz ősi tómeder, száraz hegyek, kiszáradt növények, a szél port fújt az utakra és az otthonokba. Ez volt az Edwards. Kietlen vidék. De egy idő múltán, főképp közeli barátok társaságában, az Edwards igazi otthonná vált, az elszigeteltség pedig elviselhetővé.
Miután a NASA bemutatta a Mercury Heteket, riporterek, fotósok, tévéstábok és PR-esek özönlöttek az Edwardsra. Marge Slayton hitetlenkedett az invázió első jele láttán. Arra gondolt, vajon családi élete visszatér-e valaha a normális kerékvágásba, miközben totyogó fiát Kentet nézte, amint épp rátámadt a kamerákra, és próbálta a tőle karnyújtásnyira lévő mikrofonokat szétszerelni.
Marge mindent megtett azért, hogy helyt álljon a szűnni nem akaró kérdés-zuhatagban. Gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a sajtósok legkevésbé sem tisztelik az Edwardson élő családok magánéletét. Marge tudta, hogy az ő vállára is ugyanolyan teher nehezedik, mint Deke-re a sajtótájékoztatón. Így mindent megtett azért, hogy egyenes, őszinte válaszokat adjon a kérdésáradatra. Elmondta, hogy Deke-kel 1954-ben házasodtak össze. Igen, Németországban. Igen, Deke vadászpilótaként szolgált. Nem, Marge nem volt német: civil volt, aki a Légierőnél titkárnőként dolgozott.
„Természetesen, örülök, hogy a férjem asztronauta lett. Nagy megtiszteltetés.” „Hogy félek-e az űrrepülés ismeretlen oldalától? Ismer olyat, aki nem aggódna, mielőtt kilőnék ebből a világból?”
„Igen, tudatában vagyok a veszélyeknek. Igen, évek óta velük kelek és fekszem, amióta Deke vadászpilótaként és berepülő pilótaként szolgál.” „Igen, kitartok mellette. Igen, Deke-et mindenben támogatom. Nem, nincsenek fenntartásaim a választott hivatásával kapcsolatban.” „Igen, én -”
Ekkor megcsörrent a telefon. Amikor már nem kapkodott a levegő után, felvette a szerkezetet. „Szia, édes.” Szeretett volna átnyúlni Deke-hez, és megölelni őt: férje hívta Washingtonból, hogy elmesélje a sajtótájékoztatón történteket. Mielőtt letették volna a kagylót, már mindketten tudták, hogy a sajtóérdeklődés csak egyre nagyobb lesz.
Másnap reggel aztán teljesen elborította őket. A címlapokon egész Amerikában Marge fotóját lehetett látni, amint épp férjével beszél, oldalán a pelenkás kis Kenttel."
