A német rakétatudósokat a II. világháború végefelé az SS katonák Münchentől délre szállították. Azt gyanították, hogy itt végeznek velük, nehogy tudásukból a Szövetségesek profitáljanak.Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard (az egyetlen ember, aki a Holdon golfozott) és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon részleteket fordítunk le magyarra:
"Németország már vesztésre állt, miközben az amerikaiak és európai szövetségeseik nyugatról nyomultak előre, az oroszok pedig kelet felől. Von Braun egy titkos megbeszélésre hívta kulcsembereit a Balti-tenger német partján fekvő peenemündei kutatóközpont indítóállásának közelébe, egy parasztházba.
„Németország elvesztette a háborút” – jelentette be von Braun. „De ne felejtsük el, hogy a mi csapatunknak sikerült először meghódítani a világűrt. Soha, egy pillanatra sem lankadt a műholdakba, a hold- és bolygóközi utazásokba vetett hitünk. Sok nehézséggel kellett szembenéznünk, csak azért mert bíztunk a rakéta békés célú felhasználásában. Most van egy kötelességünk. A megszálló hatalmak mindegyike a mi tudásunkat akarja megszerezni. A kérdés, amire válaszolnunk kell, így hangzik: Melyik országra bízzuk örökségünket?” A válasz egyhangú volt. Valamennyien Amerikának akarták megadni magukat. Ott talán lehetőségük lesz az űr felfedezésével kapcsolatos álmaik beteljesítésére.
„Nem akarunk az oroszok kezére jutni” – mondta Konrad K. Dannenberg, a csapat egyik tagja. „Elegünk volt a totalitárius társadalomból.”
Berlinben a Hadügyminisztérium minden, rakétakutatással kapcsolatos titkos dokumentum megsemmisítésére utasította von Braunt, attól tartva, hogy az ellenség kaparintja meg azokat. Von Braun nem engedelmeskedett a parancsnak, és a kutatások dokumentációját a Harz-hegységben egy elhagyatott bányában rejtette el, ahonnan úgy tervezte, hogy visszaszerezheti azokat. Őt számos másik vezető tudóssal és műszakival az SS katonák Münchentől délre szállították. Azt gyanították, hogy itt majd saját honfitársaik végeznek velük, nehogy rakétatudásukból a Szövetségesek profitáljanak.
De a Németország összeomlását kísérő zűrzavarban a rakétakutatóknak sikerült megadni magukat az amerikai hadseregnek a bajorországi Oberjoch síparadicsomban 1945. májusában. Az amerikaiak örültek, hogy rátaláltak a német tudósokra, és von Braun csoportjának másik 117 tagjával együtt a Hadsereggel kötött megállapodás értelmében az Egyesült Államokba került, ahol rakétákat kellett építeniük.
Amikor azonban a németek megérkeztek az USA-ba, az országnak elképzelése sem volt arról, hogy mihez kezdjen velük. A világban béke volt, és a Kongresszus nem volt adakozó hangulatban, hogy rakétafejlesztésre sok pénzt áldozzon, még kevésbé, hogy azt űrkutatásra fordítsa. Így aztán von Braun és csapata magára hagyva és elbizonytalanodva a texasi Fort Blissbe került, és be kellett érniük azzal, hogy a hadsereg által lefoglalt V-2-eseket állítottak helyre, és arra utasították őket, hogy rakétatudományt tanítsanak a hadsereg érdeklődői részére.
„Az Egyesült Államok nem rendelkezett említésre méltó ballisztikus rakétaprogrammal 1945 és 1951 között” – panaszolta von Braun évekkel később. „Az a hat év kárba veszett, miközben az oroszok nyilvánvalóan ekkor alapozták meg grandiózus rakétaprogramjukat.”
Habár az Egyesült Államok a német rakétatudósok krémjéből válogatott, a szovjetek az amerikaiak által hátrahagyott kutatók közül sokakat elkaptak, és hozzáláttak saját rakétaprogramjuk megvalósításának.
1950-ben a Fort Blissben letelepített németek számára akkor fordult a kocka, amikor a hadsereg olyan híreket kapott, amik megerősítették a szovjet rakétafejlesztések tényét, így azonnal döntöttek egy rakétakutató és fejlesztő központ létrehozásáról."
Ez nem sci-fi: a Google által szponzorált 30 millió dollár összdíjazású Lunar X PRIZE versenynek egy magyar csapat is a résztvevője. A cél: magánpénzből eljutni a Holdra. Ezen a blogon pénz helyett lájkokat gyűjtünk nekik: csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!
