A leszállóegység üres üzemanyag-tartálya miatt megváltozott az Eagle súlypontja: ha nem vízszintesen sikerül leszállni a Holdra, felborul. Apollo 11. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard (az egyetlen ember, aki a Holdon golfozott) és Deke Slayton "Moonshot" című könyvében, amiből ezen a blogon részleteket fordítunk le magyarra:
"A Küldetésirányításnál megbabonázva és rettegve hallgatták a holdtalajhoz egyre közelebbről érkező hangokat. Neil irányította a madarat. Buzz a landolás során használt radart nézte, és hangosan olvasta a számokat, amik alapján másodperc törtrésze alatt kellett dönteni, és manőverezni.
„165 méter [a felszíntől], lefelé 9 [méter per szekundum] … lefelé 4,5 … 122 méter, lefelé 2,7 … előre … 105 méter, lefelé 1 … 14-gyel előre … lefelé 0,5 … 4-gyel előre … 3,5-tel előre, szépen alakul … 60 méter, 1,3 lefelé … ”
Mindez jobban hangzott, mint amilyen a valóságban volt. Neil egyensúlyozta a bogárszerű szerkezetet az alatta lévő tűztölcsér tetején. Az Eagle most irányított lebegés üzemmódban volt. Sehol nem lehetett leszállni: kövek, hatalmas sziklák, és gyilkos kráterek hevertek mindenfelé.
A Küldetésirányításra síri csöndbe borult. Neil begyújtotta az Eagle jobboldali manőverező mini-hajtóműveit, és évmilliárd éves kőtörmelékek fölött száguldott el. Ott! Egy sziklamező után, enyhén balra a sziklák eltünedeztek, egyenletesen lapos területet hagyva szabadon. Az új Home Plate.
A földre továbbított számok kísértetiesek voltak. „1,6 lefelé … 5 százalék … 23 méter … 1,8-cal előre … kilencven másodperc,” – sorolta Buzz. „Kilencven másodperc.”
Figyelmesen nézte az üzemanyagmérőt, ahogy a Küldetésirányítás is. Kilencven másodpernyi üzemanyag maradt a tankjaikban az ereszkedésre. Az Eaglenek le kellett szállnia kilencven másodpercen belül, különben –
Senki még csak gondolni sem akart erre. Ha a hajtómű még a landolás előtt felhörpinti az utolsó korty üzemanyagot is, ilyen kis távolságban a Holdtól elkerülhetetlenül lenne, hogy lezuhanjanak.
Buzz pontosan tudta, hogy az Eagle felszállóegységében temérdek üzemanyag van. De azt a küldetés megszakításának esetére, illetve a sikeres landolást követő felszállásra kellett tartalékolniuk. Ha viszont a küldetés megszakítására akkor kerül sor, amikor a leszállóegység üzemanyaga már elfogyott, de még nem kapcsolt be a felszállóegység hajtóműve bekapcsolna: végük van.
Neilt nem érdekelte a sok „mi lenne, ha”. Ugyanezt a megközelítést több százszor elpróbálta a földi szimulátorokban a landolóegységet imitáló suta, sugárhajtású trénergépekben. Ilyenkor a pilóta repül. Semmi más nem számít. Neil érezte mennyi üzemanyaga maradt. Szeme, keze és elméje összehangoltan dolgozott. Le fogja tenni az Eagle-t, mégpedig vízszintesen.
Nem lesz egyszerű. Az Eagle felső része ekkorra már jóval nehezebb volt, mint az alja: a felszállóegység csurig volt üzemanyaggal, miközben a leszállóegység üzemanyagtartályai vészesen üresek voltak. Neilnek és Buzznak nem lett volna oka az aggodalomra, ha meredek szögben kellett volna leszállniuk, de vízszintesen kellett ereszkedniük. Máskülönben az Eagle fejre állhatott volna landoláskor, ahonnan esély sem lett volna arra, hogy a legénység a felszállóegységgel felemelkedjen a Columbia parancsnoki hajójához – ezen az űrrandevún múlott az életük.
Slayton, Shepard és az irányítóközpontban mindenki más összeszorított fogakkal várt. Nem tehettek mást: mindössze aggódva figyelhették az eseményeket. A küldetés sorsa két asztronauta kezében volt. Charlie Duke figyelmeztette őket. „Hatvan másodperc.”
Mindössze egy percre elegendő üzemanyaguk maradt."
Ez nem sci-fi: a Google által szponzorált 30 millió dollár összdíjazású Lunar X PRIZE versenynek egy magyar csapat is a résztvevője. A cél: magánpénzből eljutni a Holdra. Ezen a blogon pénz helyett lájkokat gyűjtünk nekik: csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!
