Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Támogasd a Pulit!

MoonShot

Ezen a blogon Amerika holdutazó asztronautái által írt könyvekből fordítunk részleteket magyarra.

AL SHEPARD

Astronaut Alan Shepard.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgNixon elnök az Apollo-Szojuz küldetésében a hidegháborúból való kilábalás lehetőségét látta, de az oroszok csak nagyon lassan mozdultak. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Egy hónappal azután, hogy Deke visszanyerte pilótastátuszát, az Apollo-16 asztronautái – John Young, Charles Duke és Ken Mattingly – holdkörüli pályára álltak. Young és Duke a holdi égbolton hagyták Mattingly-t, aki a továbbiakban a Casper nevű parancsnoki egységben körözött. Ők ketten az Orionnal a Descartes-hegység közelében egy széles fennsíkra ereszkedtek. A második holdjáróval hatalmas sziklamezőket járhatott be a két asztronauta: kráterek között hajtottak át, és nem várt kémiai összetételű kőzetekre bukkantak: a bazalt magas alumínium-tartalma meglepte a geológusokat. Három kirándulásuk során olyan híres nevezetességeket is megközelítettek, mint amilyen a North Ray Kráter. A küldetés végén 97 kilogramm sziklát és talajmintát vittek vissza az Orionra, ezután pedig hazautaztak, és a tudósok a meglévő kérdéseikre válasz helyett újabb kérdéseket kaptak.
Az Apollo-16 már történelem volt, és miközben mindenki az utolsó holdraszállásra készült, egyre jobban körvonalazódott Deke Slayton utolsó esélye az űrutazásra.

Az alapötlet korántsem volt újdonság, és már régóta dédelgették, ugyanakkor komoly kétségek is övezték. Az Egyesült Államok az „űrversenynek” titulált propaganda-háborúban felzárkózott az oroszok mellé, majd a hihetetlen Saturn-V rakéták állva hagyták az oroszokat: egyre-másra szálltak le az újabb és újabb amerikai legénységek a Holdra. De a kemény versenyt meg lehet-e úgy változtatni, hogy magasabb rendű célokat is szolgáljon? Vajon a világűr jelenti majd azt az új színteret, ahol egy közös küldetés révén az Egyesült Államok és a Szovjetunió maga mögött hagyhatja a földön folytatott dühös csetepatékat? Ha igen, azzal megnyílik az út a jövőbeli együttműködés számára.
A leendő ASTP – Apollo-Szojuz Kísérleti Program – küldetés először 1969-ben kezdett körvonalazódni. Thomas Paine, a NASA igazgatója az Air Force One fedélzetén Richard Nixon elnök társaságában utazott – épp a Holdról visszatérő első asztronauták köszöntésére repültek a Csendes-óceán fölött.

Paine számára ezzel tökéletes alkalom kínálkozott arra, hogy megvitassa az űrprogram jövőjét. Egyvalami biztos volt: az amerikaiakon kívül csak az oroszok tudtak embereket küldeni a világűrbe. Paine elképzelése szerint mindkét ország számára előnyös lehet egy olyan program, aminek keretében egy esetleges vészhelyzetben az egyik ország űrhajósa megmentheti a másik ország színeiben repülő, bajba jutott kollégáját. Ez jelenleg nem volt kivitelezhető, mivel a két ország nem csak, hogy eltérő dokkolási manővereket alkalmazott az űrben, de az általuk használt berendezések is eltérőek voltak, így nem kapcsolódhatott össze egy amerikai és egy szovjet űrhajó. Ha azonban a két ország képviselőit sikerülne egy asztal mellé ültetni, és osztozhatnának a kutatóikon, a mérnökeiken és a legjobb asztronautákon valamint kozmonautákon, úgy a két ország jövőbeli terveiben szereplő űrállomások lényegesen biztonságosabbak lennének, ha egy vészhelyzet során a legénységet ki kellene menekíteni.

Nixon mindebben a hidegháborúból való kilábalás lehetőségét látta, és szabad utat adott Paine-nek. Amint visszatért Washingtonba, Paine az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén keresztül kapcsolatba lépett a szovjetekkel, és előadta az egymással kompatibilis dokkolórendszer gondolatát, amit egy amerikai és egy szovjet űrhajóval tesztelni is lehetne.
A NASA égbetörő vágyai és az Egyesült Államok Apollo-programmal bemutatott egyértelmű fölénye ellenére az oroszok bizalmatlanok voltak az USA-val és szándékaival kapcsolatban. Többet akartak tudni a nagykövetség közvetítésével kapott általánosságoknál, és elzárkóztak a megállapodástól.

A Tom Paine által elindított folyamat, amit az oroszok gyanakvása miatt már nem tudott befejezni, Dr. Phillip Handlerre, a köztiszteletben álló Nemzeti Tudományos Akadémia elnökére maradt.
1970. május 11-12-én, sokhetes előkészítést követően Dr. Handler találkozott szovjetunióbeli kollégájával, M. V. Keldissel, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökével. Handler megragadta a lehetőséget, és a „közös dokkolási mechanizmus” értékeit, valamint a közös rendszer alkalmazásában rejlő hatalmas lehetőségeket hangsúlyozta.
Ezzel meg is ágyaztak az ötletnek. Az oroszok kínkeservesen lassan mozdultak csak meg, és 1972. május 24-ig nem is történt semmi érdemleges, ekkor került sor a Nixon elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet vezető közti moszkvai csúcstalálkozóra, ahol egy szerződést is aláírtak. Ez több más mellett célul tűzte ki „egy szovjet Szojuz-típusú űrhajó és az Egyesült Államok Apollo-típusú űrhajója közti dokkolást”, aminek során az asztronauták és a kozmonauták kölcsönösen látogatást tesznek egymás űrhajóiban.
Az orosz fél aláírása több volt annál, minthogy egyszerűen útjára bocsátott egy ambiciózus, tudományos téren példa nélküli együttműködést. Az oroszok az aláírásukkal megváltották a jegyet Deke Slayton számára az űrrepüléshez, ami ezzel elérhető közelségbe került.

Nixon és Brezsnyev a közös nyilatkozatot mindössze két hónappal azután írta alá, hogy az orvoscsoport szétzúzta a Deke-et a földhöz láncoló bilincseket.
Egy másodpercig sem habozott. Ismét beviharzott Chris Kraft irodájába, az asztalára támaszkodott, és mélyen belenézett Kraft szemébe.
„Chris, az Apollo-Szojuz elkezdődött. Arra számítok, hogy a nevem a küldetés legénységének jelöltjei között lesz. Ezennel bedobtam a nevem a kalapba.”
Chris állta Deke tekintetét. „Javasolj egy legénységet, ahogy azt mindigis tetted” – felelte.
Deke azonnal válaszolt. „Oké, meglesz. A legénység élére önmagamat jelölöm.”
Kraft bólintott.
„És Vance Brand személyében is nagyon biztos vagyok” – mondta Deke. „Meggyőző munkát végzett a Skylab legénységek tartalékaként. Most, mondd el te, hogy kit szánnál a legénységbe.”
Kraft hátradőlt a székében. Nevek futottak végig a fejében, szakmai múltak, vezetői készséget, sőt, még politikai szempontokat is mérlegelt. „Rendben, Deke. Én Tom Staffordra szavazok. Két Gemini és az Apollo-10 küldetése van a háta mögött. Namármost, a kutyaütő szempontjából az is legalább olyan fontos, hogy a NASA részéről ő vett részt a kozmonauta-temetésen. Elég sok időt töltött el ott ahhoz, hogy egy sor kozmonautával és az űrprogram illetékesei közül jó pár vezetővel összebarátkozzon. Ennek minden másnál jobban hasznát vehetjük, ha mielőbb el akarjuk kezdeni ezt a közös projektet.”

Slayton elfogadta Kraft javaslatát. De ezzel még nem végeztek. „Még van valami. A rangidős jogán én lehetek a küldetés parancsnoka. A szolgálati idő igenis számít. Korábban még sosem tettem ilyet, most viszont élni kívánok vele.”
Ezt azonban Kraft elutasította. Tom Staffordnak megvolt a kellő tapasztalata – és ami mindennél fontosabb: jó viszonyt ápolt az oroszokkal, akik megbíztak benne.
Alan Shepard már nagyon várta, hogy mi lesz a Deke és Kraft közti megbeszélés kimenetele. Deke részben fellelkesülve, részben morogva lépett be Alan irodájába. „Elmondhatom, Al, hogy a történtekre a „keserédes” a legjobb kifejezés. Mint te is tudod, kezdettől fogva én akartam lenni ennek az átkozott orosz cuccnak a parancsnoka. Naná, hogy Chris nem ment bele, és inkább Tom Staffordot bízta meg vele.”
Shepard elnevette magát: „Ugyan, cimbi, mire számítottál?”
Deke képén bánatos mosoly jelent meg. „Igazad van. Chris helyében én is így döntöttem volna.”
„Jól van ez így” – mondta Alan csöndesen. „A lényeg a repülés. Hogy kijuss a világűrbe. Igazából nem számít, melyik ülésben is ülsz, hiszen úgyis mind egyenrangú. Senki nem főnök, és senki sem alárendelt.”
„Ja” – mondta Deke, immár jobb kedvre derülve. „És mindketten tudjuk, hogy ez az egyetlen esélyem. Az űrsikló még nagyon a messzi távolba vesz. Ezzel a küldetéssel kifutok az időből.”
Az Apollo-Szojuz útjára még három évet kellett várni."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr865844928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása