Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgEgyszer kis híján elmaradt az egyik amerikai holdraszállás: az Apollo-program legprimitívebb szerkezetébe kosz került, és három, cigiméretű retesz beragadt. Az Apollo-14 legénysége kénytelen volt nekifutásból dokkolni a holdkomphoz. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Stu Roosa nekilátott annak a manővernek, aminek során a parancsnoki és műszaki egységgel leválik, megfordul és a Kitty Hawk orrával az Antares nevű holdkomp orrához dokkol. Ez a korábbi küldetések alkalmával egyszer sem okozott problémát. Az Antares egy „garázsban” parkolt, ami a mostanra már kiürült harmadik rakétafokozat tetejéhez illeszkedett. Utóbbiról kellett Stunak a parancsnoki és műszaki egységgel leválni, kissé eltávolodni tőle, majd visszamanőverezni, hogy összekapcsolódhasson a holdkomppal.
A Kitty Hawk tetejéből egy nyílformájú dokkolófej nyúlt ki, amit Roosa az Antares orrán lévő kúpalakú tölcsérbe illeszt, a zárómechanizmus pedig stabil kapcsolatot létesít a két hajó között, így a továbbiakban egy átjárón közlekedhetnek az asztronauták a parancsnoki egység és a holdkomp között.
A dokkolófejen három, cigarettaméretű fémretesz volt, elsőként ezek záródnak a dokkolótölcsérben, majd egy mechanizmus apránként, centiről-centire összehúzza a két űrhajót annyira, hogy a dokkológallérokon található tizenkét nagyobb és erősebb fémretesz szorosan egymásba kapaszkodhasson.
„Kezdjük” – mondta Shepard csöndesen.
„Houston, felvettük a dokkolási pozíciót” – tájékoztatta Roosa a CapComot.
„Vettük. Kezdhetitek, Kitty Hawk.”

Roosa, a parancsnoki egység pilótája sebészi pontossággal irányította az űrhajó apró segédhajtóműveit. A Kitty Hawk és a termetes műszaki egység finoman közeledett a cél felé.
A nyíl belecsúszott a kúpba. „A mindenit, Stu, pont telibe kaptad” – erősítette meg Mitchell. Az asztronauták a reteszek kattanására és a műszerfalon felvillanó zöld fényre vártak, ami megerősíti, hogy a művelet sikerült. De nem volt semmilyen kattanás. Sem zöld fény.
Megdöbbenve nézték, ahogy a dokkolófej újra előbújt az Antaresből. „Mi a fene történik?” – kérdezte Shepard türelmetlenül. Stu tökéletes dokkolást hajtott végre, de a dokkolófej mégsem „akadt be”.
„Houston, nem sikerült a dokkolás” – mondta Stu az irányításnak.
A CapCom nem azonnal válaszolt. A Küldetésirányításnál feszült lett a hangulat. Majd ezt hallották az asztronauták: „Vétel, Kitty Hawk. Próbáljátok meg újra.” <Az alábbi képen balra van a dokkolófej, jobbra pedig a holdkomp tölcsére látható:>probe_side.jpg<Ezen a képen a tölcsérből fotózva látszik a három retesz, ami nem működött az Apollo-14 dokkolásakor:>probe_frontal.jpgAz Apollo-14 ismét eltávolodott az őket a Holdtól elválasztó, egyre végtelenebbnek tűnő óceánban. Az ujjongást aggodalom váltotta. Stu Shepardhoz fordult: „Al, mit gondolsz?”
Shepard megőrizte hidegvérét. „A dokkolási pozíció tökéletes volt. Te szintúgy. Próbáljuk újra.”
Stu biccentett, és értesítette a CapComot. „Houston, még egyszer megpróbáljuk.”
Shepard és Mitchell legfeljebb csak nézhette, ahogy Roosa kifinomult érzékkel manőverezett a nehéz parancsnoki és műszaki egységgel. A máskor nyüzsgő és zajos hatalmas houstoni irányítóteremben mindenki lélegzet visszafojtva hallgatta a Kitty Hawk nyilvános rádiófrekvenciáját. A feszülten figyelő irányítók egy része a székük szélén ültek, mások inkább álltak.

Susogás futott végig a termen. „Ha nem tudnak dokkolni, itt a vége.”
Távol, a világűrben Roosa csípett egyet a segédhajtóműveken. Tökéletes pozíció. A dokkolófej és a kúp egymásba ért.
Majd ismét különvált.
Roosa tompa, frusztrált hangja szólalt meg a Küldetésirányításnál. „Houston, nem sikerült a dokkolás. Eltávolodunk, és átrágjuk a dolgot.”
„Vétel, Kitty Hawk. Mi is épp erre készülünk idelenn.”
Houstonban a vészhelyzet esetére készenlétben álló csapatok futva érkeztek. Hirtelen egyetlen kérdéstől visszhangzott a küldetésirányítás. „Hol a pokolban van a dokkolófej és a tölcsér?”
„Az irányítóközpontban amióta világ a világ, mindig kéznél volt egy dokkolófej és egy tölcsér, és a rendszer szakértői is készen álltak” – mondta Chris Kraft, aki rohamosan kezdte elveszíteni a türelmét. Kétségbeesett kiáltásokat lehetett hallani: a hiányzó dokkolórendszert sietve elő kellett keríteni, hogy segítségével a mérnökök rájöjjenek, mi is történik sok ezer kilométerre az űrben.

Az űrhajó kabinjában kétség szállta meg a legénységet. Ha nem sikerül a dokkolás, az egyúttal azt is jelenti, hogy Shepard és Mitchell tervezett holdraszállása ugrott. Alan hangulata a frusztráció és düh között váltakozott, az utóbbi azonban egyre jobban hatalmába kerítette, hiszen a legénységnek mindenképpen meg kellett várnia, hogy Houston milyen megoldással áll elő. Fölösleges volt kimondani, hogy mit jelent a dokkolás kudarca. Abban az esetben, ha a holdraszállás megy a levesbe, az Apollo-14 két napig kering majd a Hold körül, és új kameráival és berendezéseivel feltérképezi és tanulmányozza a felszínt a magasból. Ez a lehetőség módfelett nyugtalanította Alant. Még ennél is rosszabb, gondolta, hogy a landolás kudarca ismét szabadjára engedi a kritikusokat, és ezzel elúszik az is, ami az Apollo-programból egyáltalán még megmaradt.
„Kizárt dolog” – mondta magában. „Márpedig végig kell csinálni az egészet a landolásig. Meg kell tudni oldani.”
Az Apollo-14 küldetése most egy mechanikus zárszerkezeten múlt, amihez nem kellett sem hidraulika, sem elektromos energia, sem pneumatikus vezérlés. Csupán pár fém alkatrésznek kellene egymásba illeszkednie, aztán csak egy kattanás, és a reteszek a helyükre kerülnek. Őrjítő volt pusztán belegondolni is abba, hogy az egész Apollo-program legegyszerűbb mechanizmusa hiúsíthatja meg a holdraszállást.
 
Houstonban a dokkolófejjel és a tölcsérrel foglalatoskodó csapatok a Küldetésirányítás vezetőivel álltak neki a probléma megoldásának. Többek között John Llewellyn küldetésigazgató, Bob Gilruth, Chris Kraft, Deke Slayton összesereglettek. Újra és újra betolták a dokkolófejet a tölcsérbe.
A földön mindannyiszor működött, az űrben egyszer sem.
Az alkatrészek mindkét helyen teljesen egyezőek voltak. Valaki a Küldetésirányításnál végighúzta az ujjait a sima fémfelületen: „Ha valamilyen hulladék, vagy piszok belement a Tizennégyesen lévő szerkezetbe, előfordulhat, hogy a reteszek nem nyomódnak be. És ez egyúttal azt is megakadályozza, hogy a helyükre ugorjanak.”
„A fenébe, ha ez a helyzet, akkor Stunak újra és újra kell próbálkoznia, és így talán elmozdul az, ami jelenleg akadályozza a dokkolást.”
„Mondjátok meg neki, hogy próbálkozzon tovább.”
A következő órában Stu Roosa precízen, háromszor manőverezte a helyére a Kitty Hawk dokkolófejét. A nyíl mindháromszor tökéletes helyzetben volt. És mindháromszor ez a válasz érkezett: „Nem sikerült.”

Ekkor egy újabb probléma merült fel. Roosa annyit manőverezett a Kitty Hawkkal, hogy időközben felemésztette az űrhajó korlátozott üzemanyag-tartalékát. A Küldetésirányítás tájékoztatta a legénységet a döntésről: Stu még egy, talán két további kísérletet hajthat végre, majd a dokkolási manővert lefújják. És ebben az esetben egy egyszerűsített küldetés vár rájuk.
Ezután Shepard vette át a szót. A fenébe ezzel az újra- meg újrapróbálkozással – mondta a CapComnak. Ez nem vezet sehova. Azt javasolta, hogy a legénység öltözzön be szkafanderébe, hajtsák végre a kabin dekompresszióját, ő pedig kimegy a Kitty Hawkból annyira, hogy elérje az Antares tetejét, majd a két hajót manuálisan összehúzza egymáshoz, amíg létre nem jön a teljes dokkolás.
A Küldetésirányítás nem sokáig fontolgatta az ötletet. Túl veszélyes, mondták. Azt felelték, hogy Alan maradjon csak szépen a Kitty Hawkban. Deke Slayton tudta, hogy barátja milyen csalódott, de egyetértett a döntéssel.
Ebben a pillanatban a szimulátoroktól egy kis csapat viharzott a Küldetésirányításba. „Szerintünk van egy módszer, ami működhet” – mondták. A CapCom továbbította az üzenetet Roosanak.
Módosítsuk az eljárást. A Kitty Hawk gyorsabban és erőteljesebben érkezzen a dokkoláshoz, és a dokkolófejet olyan mélyen nyomja be a tölcsérbe, amennyire csak lehetséges. Ha a megközelítés során elég nagy a sebesség, és tökéletes szögben érkeznek, úgy a reteszek az ütközés erejétől egymásba tolódhatnak. Ezzel a Kitty Hawk teljesen nekifeszült az Antaresnek, és elég hosszú ideig maradnának együtt ahhoz, hogy a dokkológyűrű tizenkét retesze záródhasson. Ha a kisebb reteszek nem működnek, akkor át lehet ugrani a részleges dokkolást (soft dock), ami általában az első kontaktust jelenti a két űrjármű között, de ettől még mindig összejöhet a teljes dokkolás (hard dock). Talán.

Az eljárást csak pár perce próbálták ki először az egyik szimulátorban, soha azelőtt. És a szimulátor rohadt messze volt a Kitty Hawktól meg az Antarestől.
Roosa nem vesztegette az időt, és azonnal nekilátott annak a kísérletnek, amiről mindhárman tudták, hogy ezen áll vagy bukik minden.
„Houston” – jelentkezett Shepard – „a tévében a holdkompot mutatjuk.”
„Vétel, Kitty Hawk, látjuk. Van pár karcolás a tölcséren … a dokkolófej pontosan hatol be.”
Most Roosa szólalt meg. „Houston, üzemanyag-jelentést kérek.”
Egyik asztronauta sem örült a válasznak. „Kitty Hawk, a dokkolási kísérletet követően újból kiértékeljük a helyzetet.”
„Rendben, Houston.”
Egyre nőtt a feszültség, ahogy a csillogó Apollo láthatatlan síneken közeledett a holdkomp felé.
„Houston, épp készülünk belemenni” – mondta Roosa csendesen.
„Sok szerencsét, Kitty Hawk.”
„A pokolba a szerencsével!” – gondolta Shepard dühösen. Eljött az idő, hogy ne finomkodjanak tovább, és ne törődjenek az üzemanyag-fogyasztással. Eljött az idő, hogy a vezérlőkart koppanásig előretolják.
„Stu!”
Roosa a parancsnokára nézett.
„Stu, ne spórolj az üzemanyaggal. Ezúttal adj neki!”
A Kitty Hawk támadásba lendült.

Úgy állt a dolog, mintha az Apollo-14 nagytestű parancsnoki hajója, a Kitty Hawk, épp készülne bekebelezni az Antares nevű holdkompot. A háromtagú legénység egymás mellett, egy sorban ült, és előkészítette az űrhajót az utolsó dokkolási kísérletre. Stu Roosa megkapta az útmutatást Alan Shepardtól: nem foglalkozott a tartályokban lévő üzemanyag-mennyiséggel, és segédhajtóműveit maximális teljesítményre kapcsolta.
A három férfi kitámasztotta magát. Roosa parancsára a Kitty Hawk segédhajtóművei erőteljes lökettel keltek életre. Átlátszó lángnyelvek nyújtózkodtak hátrafelé. A Kitty Hawk rázkódva és remegve valósággal előre ugrott. Shepard parancsa még mindig Roosa fülében csengett: „Adj neki!”. A Kitty Hawk dokkolófejének hegye belecsattant a holdkomp dokkolótölcsérébe.
Mindkét hajót megremegett az ütközés erejétől. Levegőt sem mertek venni, mivel attól tartottak, hogy a két űrhajó ismét szétválik majd egymástól.
Gyerünk, kapd el, kapd el… kapd már el…
Ha Shepard akaratereje egyben tarthatta volna a két űrhajót, akkor…
De a két űrhajó egyben maradt.

Tűkön ülve figyelték a fejleményeket, annak tudatában, hogy nem csak a saját küldetésük, hanem az egész Apollo-program jövője múlik ezen az egyetlen hangon. Katt! A dokkolást megerősítő zöld fény felvillant!
„Sikerült!” – üvöltött fel a három férfi egy emberként, a visszatartott levegő kiszakadt a tüdejükből. Amilyen hirtelen felujjongtak, olyan gyorsan el is csendesültek, tekintetüket pedig Shepard műszerfalára szögezték.
Alan arckifejezése lassanként megváltozott. A homloka hirtelen kisimult, és Tom Sawyer-i vigyor ült ki ábrázatára.
„Sikerült a teljes dokkolás” – mondta csöndesen. Roosa valósággal ráesett a rádióra. Legszívesebben kiabált volna, de halk szavai is ugyanolyan hatást váltottak ki a földiekből. „Houston, sikerült a teljes dokkolás.”
„Vettük, Kitty Hawk. Megerősítjük.” Alig lehetett hallani a CapCom szavait. A háttérben a Küldetésirányítás füttykoncertben és éljenzésben tört ki. Shepard mély levegőt vett. Még nem voltak túl a nehezén. És hajszál híján mindent elvesztettek, pusztán azért, mert valaki nem jól végezte a munkáját. Egy kis szennyeződés miatt beragadt a dokkolószerkezet, és ez majdnem áthúzta számításaikat, és hiábavalóvá tette felkészülésüket."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr205812047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.