Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgAz Apollo-13 küldetése után a holdkompot gyártó Grumman poénból négyszázezer dolláros "vontatási díjat" számlázott ki. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Hihetetlen módon a Tizenhármas a program történetének addigi legpontosabb vízre szállását hajtotta végre: az Iwo Jime mindössze öt kilométerre volt az űrhajótól. Az asztronauták kihelyezték a légzsákokat, majd a mentőhajót és az egész világot biztosították arról, hogy biztonságban vannak, és jól érzik magukat.
Amikor a helikopter a csónakokból az Iwo Jima fedélzetére tette a legénységet, a tengerészek ujjongtak, és a repülőgép-hordozó zenekara pedig harsányan rázendített az alkalomnak leginkább megfelelő musical-részletre, ami nem más volt, mint a „The Age of Aquarius”.
Az orvoscsoportok az asztronautákat sürgősen a vizsgálóba vitték. A három ember kevesebbet nyomott, mint amikor megkezdték idegtépő utazásukat a világűrbe. Többek között a legénység közel 14,5 kilót fogyott hatnapos útja során, és Fred Haise egy közepesen súlyos húgyúti fertőzést is kapott. Attól tekintve, hogy mennyi megpróbáltatáson mentek keresztül, jó állapotban voltak.

Egy ideig úgy tűnt, hogy az éljenzés és az ünneplés, a templomharangok, a hajókürtök, az autók dudálásának megindító hangjaitól zengett az egész bolygó.
Richard Nixon elnök különösen megható és találó megjegyzésre ragadtatta magát, amivel úgy tűnt, hogy sikerült a lényeget egyetlen mondatba sűríteni. „Emberek millióinak szívébe férkőztek be azzal, amit tettek” – mondta az Apollo-13 legénységének.
Jim Lovell is összefoglalta a történteket a maga módján. „Küldetésünk kudarc volt” – mondta – „de szeretném azt hinni, hogy sikeres kudarc volt.”
A feszültséggel teli helyzeteket legjobb egy kis humorral lezárni. Ez legjobban a Grumman Aircraft Companynek sikerült - ez a cég gyártotta a holdkompot.
A Grumman több mint négyszázezer dollárról kiállított számlát küldött a North American Rockwell részére: ez volt a „vontatási díj”, amiért a holdkomp a parancsnoki és a műszaki egységet több mint 480 000 kilométeren át vonszolta a világűrben. Az országban a küldetésről mindenki ugyanazt gondolta: Derekas munka volt!

Alan Shepard tudta, hogy a kishíján halálos kimenetelű Apollo-13 küldetés miatt csúszni fog a következő holdutazás, ami az ő útja volt. Nem történhet másként. Ellenőrizni kell a terveket, a gyártást, a műszaki egység működésének minden részletét, majd ki kell javítani a hibákat.
De az Apollo-14 előbb-utóbb fel fog szállni, és ő lesz a parancsnoka ennek a nagyívű és jelentőségteljes tudományos vállalkozásnak: a Hold felfedezésének.
Amikor mindenki visszazökkent a hétköznapi krízisek és problémák világába, és az Apollo-13 három űrhajósa is már a családja körében volt, Alan hosszú sétára indult a meleg tavaszi éjjelen. Fák között és kanyargós ösvényeken bolyongott, hogy elterelje nyomasztó gondolatait.
Évekkel ezelőtt az első orosz emberes űrrepülések mellett nevetségesnek tűnt az amerikaiak ügyetlenkedése, ez jellemezte ugyanis az USA földkörüli pályára vezető útját. Alannek kellett volna az első embernek lenni az űrben, akkoriban azonban a világűrrel kapcsolatos hiányos ismeretek és a politikai helyezkedés állt ennek útjában - a megbízható rakéták fejlesztése helyett. Így bele kellett nyugodnia, hogy legfeljebb az első amerikai lehet az űrben, és nem az első ember.

Később felkérték arra, hogy mentse meg az emberes űrprogramot Washington rövidlátó keselyűinek karmai közül, akik mindent hajlandóak lettek volna feladni csak azért, mert úgy vélték, hogy az oroszok olyan előnyre tettek szert, amit szerintük soha nem lehet behozni, pláne, túlszárnyalni.
Bár az Apollo-13 három asztronautája biztonságban visszatért a Földre, a NASA washingtoni ellendrukkerei a küldetésre színtiszta kudarcként tekintették, ami szerintük megbocsáthatatlan elherdálása az adófizetők közel négyszáz millió dollárjának. Mindent elkövettek volna annak érdekében, hogy véget vessenek a költséges holdutazásoknak.
Alan Shepardra nem csak egy szimpla űrrepülés várt. Az Apollo-program feltámasztása és Amerika önbizalmának visszaszerzésének feladata nyomta a vállát, de rajta múlt, hogy folytatódnak-e a holdutazások a későbbiekben. A küldetés sikere esetén a jutalom mindenkié, aki csak részt vesz az űrprogramban. De egyes-egyedül neki kell viselni a terhet, ha az Apollo-14 útja kudarcot vallana.

Hosszú liftezés árán jutott fel Deke Slayton a 39-es indítóállás „penthouse”-szintjére – ez közel 120 méterrel magasodott a talaj fölé. Egy acélketrecben emelkedett felfelé a különböző színű és intenzitású fények közepette;  acélgerendák, vaskos kábelek, munkaállomások rohantak el mellette.
A lift kilengett, fémes hanggal megcsörrent, majd megállt. Deke egy korlátokkal szegélyezett keskeny gyalogjáróra lépett, ami meredeken lejtett a mélyen alatta lévő hatalmas fémemelvény irányába.
Továbbment, de egy erős óceáni fuvallat hirtelen megtorpanásra kényszerítette, és megkapaszkodott a korlátban. Érezte, ahogy a gyalogjáró kileng alatta. Furcsa volt, és kissé kellemetlen is – ez az acélhegy hatalmas volt, és úgy imbolygott mintha csak kötélen egyensúlyozna. A gyalogjáró olyan volt, mint egy kinyújtott, hosszú kar. Pár órán belül elfordul az egyik irányba, eltávolodik a robbanékony üzemanyaggal teletankolt rakétaóriástól.
De erre csak azután kerülhet sor, hogy a legénység elfoglalja helyét a fedélzeten. Egészen a végső visszaszámlálásig így marad, ami negyvenhárom perccel azelőtt kezdődik, hogy az öt darab, valaha épített legnagyobb teljesítményű hajtómű életre kelne, és az Apollo-14 megindulna a világűrbe."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr15803869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása