Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgAz első asztronauta, aki a holdkomppal repült, elhűlt, mikor először meglátta a papírvékony szerkezetet: „Szent Mózes, tényleg ezzel a micsodával fogunk repülni?" Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"A NASA jövőben rendületlenül bizakodó munkatársai közül is csak párak motivációja volt Deke Slaytoné-hoz és Alan Shepard-éhoz fogható. A Mercury-program első napjától kezdve a tervezett holdraszállásokig vezető hosszú úton minden tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsék a NASA különböző részlegeinek munkáját. Egyetlen cél vezérelte őket a sikerekkel és katasztrófákkal, diadalokkal és tragédiákkal tarkított ösvényen, dacára annak, hogy ők nem repülhettek. De nem volt visszaút.
A két férfi közösen választotta ki azokat az asztronautákat, akik Amerika első űrrepülésein részt vettek. Deke már ekkor lefektette az alapokat: „Az elsődleges legénység tartaléka a sorban következő harmadik küldetéssel repül.”
Emiatt aztán Deke és Alan a Holdat körberepülő Apollo-8 tartaléklegénységével – Neil Armstronggal, Buzz Aldrinnal és Michael Collins-szal – zárt ajtók mögött találkozott. Pillanatokkal később az asztronauták a megdöbbenés és az ujjongó öröm egyvelegét érezték, amikor Deke felajánlotta számukra a holdséta lehetőségét. „A tárgyra térek” – mondta Deke. „Az Apollo-8 sikere miatt a NASA vezetése ambiciózus lépésre szánta el magát. Két további Apollo tesztrepülés lesz, majd a landolást az Apollo-11 kísérelheti meg – bár ebben elég sok volt a bizonytalanság.

„A tiétek, srácok” – mondta. „A tiétek az Apollo-11 küldetése, és ez azt jelenti, hogy elsőként kaptok esélyt a holdraszállásra. Természetesen, csak abban az esetben, ha a Kilences és a Tízes sikeres küldetést hajt végre.”
„Neil, Buzz és Mike mosolyogva köszönte meg beléjük vetett bizalmamat, majd kezet fogtunk. Közülük ketten lehetőséget kaptak arra, hogy az emberiség történetében az elsőként sétáljanak a Holdon. A legénység harmadik tagja – ez esetben Collins – holdkörüli pályán marad, és a többiek érkezésére vár. Mindhárman realisták voltak: pontosan tudták, hogy még két nagyon fontos küldetésnek sikerülnie kell ahhoz, hogy esélyük legyen a fődíjra.”
Bármi közbeszólhatott: csúszások, kudarcok, megváltozhatott a NASA és a Fehér Ház vezetésének hozzáállása. Mindenhonnan veszély leselkedett a küldetésre. A NASA még azzal a holdkompnak nevezett bogárszemű, pókszerű teremtménnyel sem repült, aminek fedélzetén majd két ember száll le a Hold érintetlen, homokos talajára. Még hátra volt a holdkomp tesztje, aminek sikerrel kellett végződnie – erről szól az Apollo-9 útja. Utóbbi a parancsnoki és műszaki egységből álló komplett Apollo-űrhajó valamint a holdkomp földkörüli pályán tesztelését jelentette. Ennek során a legénység annyi holdkörüli manővert hajt majd végre, amennyit csak bele lehet passzírozni a küldetésbe. Ha minden rendben megy, akkor is még mindig hátravan az Apollo-10 útja. Erre az Apollo-8 holdkörüli küldetésének megismétlése várt, csak ezúttal jóval nehezebb rakomány várt a Saturn-V-re: a terv szerint a teljes Apollo-űrhajót és holdkompot kell eljuttatni a Holdig, ahol egy jóval nagyobb megpróbáltatást jelentő, kosztümös főpróbára kerítenek sort.

Ha semmi nem sül el balul, ha a két küldetés sikeresen zárul, ha a következő nagy hordozórakéta elkészül, ha az Apollo-űrhajók is elkészülnek, ha senki nem töri el a lábujját, és senkit sem dönt ágynak az influenza az utolsó pillanatban, ha, ha, ha… csak akkor kísérelheti meg az első landolást Neil Armstrong legénysége: Armstrong, aki korábban a Gemini-8-at halálos pörgéséből kivette, Buzz Aldrin, aki a legutolsó Gemini-küldetésen megoldotta az űrsétával kapcsolatban felmerült problémákat, és Mike Collinsnak, aki a Gemini-10 keretében hajtott végre űrsétát.
Mike nem hitte, hogy az összes buktatót elkerülik. Szerinte abban az esetben, ha a Las Vegas-i bukmékereket is bevonnák a dologba, ők mindössze egy a tízhez esélyt adnának arra, hogy az Apollo-11 leszáll a Holdra. A holdraszállás valószínűsége Pete Conrad Apollo-12-es küldetésére javulna: akkor négy a tíz ellenében játszanák meg.

Deke Slayton a kipróbált és jól bevált rotációs rendszert követte az Apollo-11 legénységének kijelölésekor. Az Alan Sheparddal közösen alkalmazott stratégia lényege az volt, hogy kiválasztottak három asztronautát, akik emberileg is kijöttek egymással, ismereteik pedig jól kiegészítették egymást: ők egy csapat lesznek majd: parancsnok, parancsnoki egység pilóta és holdkomp-pilóta. Ez a csapat először egy küldetés tartaléklegénysége lett. A tartaléknak ezután ki kellett várnia két soron következő küldetést, majd a harmadik űrrepülés elsődleges legénységévé léptek elő.
„Nos” – mondta Deke mosollyal az arcán az asztronautáinak – „többről van szó, mint arról, hogy pusztán ki kell várni a sorotokat. Egytől-egyig beköltöztök a szimulátorokba, és több száz alkalommal „végigrepülitek” a küldetést, mielőtt ténylegesen kiballagnátok az indítóálláshoz.” Deke a testi fenyítésen és pár száz fekvenyomáson kívül gyakorlatilag minden mást megkövetelt tőlük. A két másik küldetés ideje alatt a szimulátorokban gyakorolnak, a többi legénység minden mozdulatát figyelemmel kísérik, a megbeszélések minden részletére odafigyelnek, és az összes létező kérdést felteszik, ami csak eszükbe jut. Egy nagy hógolyóvá válnak, ami legurul a hegyről, és összegyűjti az útjába kerülő összes információt, amit aztán saját küldetésük során kamatoztathatnak.

Ahogy négy cingár lábán ott álldogált, előbb gondolta volna bárki egy idegen világból jött lénynek, mint űrhajónak, amivel két ember készül leszállni a Holdra. Ez volt az Egyesült Államok űrprogramjának holdkompja, röviden csak LM (Lunar Module). Tizennyolc hajtóműből, nyolc rádiórendszerből, üzemanyagtartályokból, életfenntartó rendszerekből, és műszerekből álló tizenhat tonnás jármű volt. A NASA, a Grumman Aircraft Engineering Corporation és alvállalkozói hat éves munkájának eredményeként jöhetett létre.
A holdkomp egyedülálló volt. Ez volt az első jármű, amit arra terveztek, hogy kizárólag vákuumban üzemeljen, és ebben az értelemben ez volt az első igazi űrhajó. Nem kellett kibírnia a Föld légkörbelépése során keletkező hőt, így hőpajzsa sem volt, ahogy az Apollo-űrhajó áramvonalas kontúrjaival sem rendelkezett. Ehelyett hemzsegett az antennáktól, négy nyúlánk lába volt, és megjelenésében egy különös, óriási bogárra emlékeztetett.
Ez volt az Apollo rakományának egyetlen olyan eleme, amit még nem tesztelték a világűrben. Ezt a kritikus feladatot az Apollo-9 legénysége kapta: a világűrt megjárt Jim McDivitt és Dave Scott, valamint az újonc Rusty Schweickart. Amikor McDivitt először megpillantotta a holdkompot, ez a megjegyzés szaladt ki a száján: „Szent Mózes, tényleg ezzel a micsodával fogunk repülni? Nagyon törékeny jármű – mintha papírzsebkendőből építették volna. Ha nem vigyázunk, a lábunkkal átszakítjuk az oldalát.”
Öt nappal azután, hogy az Apollo-9 földkörüli pályára állt, McDivitt és Schweickart megnyitotta a dokkolóalagút ajtaját, ami az Apollo-t és a holdtaxit kötötte össze egymással, majd súlytalanul lebegve átúsztak a holdkomp fedélzetére. Lezárták magukat Scott-tól, aki a parancsnoki hajóban maradt. Végigmentek ellenőrzőlistájukon, tesztelték a rendszereket, majd esetlen hajójukkal „elrugaszkodtak” az Apollo-tól.

Óvatosan eltávolodtak a parancsnoki hajótól, ezzel McDivitt és Schweickart lettek az első asztronauták, akik egy kizárólag a világűr vákuumára tervezett űrhajót vezettek. A holdkompok egyikét sem úgy tervezték, hogy visszatérjenek a Földre: a levegő nélküli világba le tudtak szállni, mint amilyen a Hold is, de a Föld atmoszférájában a holdkomp szempillantásnyi idő alatt elégett volna. Bárki is repült ezzel a szerkezettel, mindenképpen vissza kellett jutnia az anyahajóba, ha haza akart térni a Földre.
McDivitt és Schweickart teljes mértékig tisztában voltak a rájuk váró ismeretlen körülményekkel. Azután, hogy leváltak a parancsnoki egységtől, előrelátóan Scott közelében maradtak. Ha a holdkomp meghajtása vagy bármilyen más irányítórendszere elromlana, még mindig maradt egy menekülési útvonal: ez esetben ugyanis Scott közelítené meg őket és kapcsolódna össze a holdkomppal.
(Mivel a küldetésben immár két űrhajó vett részt, a NASA megengedte, hogy az asztronauták ismét nevet adhassanak hajóiknak, elkerülendő a rádiós hívójelek kavarodását. Ezzel érvényét vesztette az a tiltás, ami azt követően lépett életbe, hogy Gus Grissom Gemini-kapszuláját Molly Brownnak keresztelte el. Igaz, pár tisztviselő nem volt túlságosan elégedett az Apollo-9 legénységének névválasztásával sem, mivel szerintük a két név méltatlan volt ehhez a nemes küldetéshez. A két jármű alakja nyomán az asztronauták a holdkompot Spidernek – Póknak –, a kúpformájú parancsnoki egységet pedig Gumdropnak nevezték el. [Utóbbi egy hasonló alakú cukorka az Egyesült Államokban – a ford.])

Az első óvatos szárnypróbálgatás a terv szerint alakult, így többek között kipróbálták a holdkomp helyzetéért felelős attitűdszabályzó-segédhajtóműveket is. Ezután következett a mélyvíz: frissen megszerzett, pozitív tapasztalataikkal a hátuk mögött, a Spider-rel sebesen eltávolodtak a Gumdroptól, mintha csak egy láthatatlan katapultból lőtték volna ki őket: a fedélzetén lévő két férfi az űrbogarat magabiztosan 182 kilométerre repítette Scott-tól.
Ezután következett a „szakítás” pillanata, amikor a Spider dobozszerű központi egysége megkezdi önálló életét. A holdkomp alsó fele, a leszállófokozat – ennek hajtóművével ereszkedik majd a közeljövőben a legénység a Hold felszínére – levált, és az eredmény egy láb nélküli, látszólag tehetetlen űrlény lett, két emberrel a fedélzetén. A legénységi kabint tartalmazó visszatérő fokozaton egy hajtómű volt, ennek segítségével emelkedik majd fel a leszállóegység felső része a Holdról a magasban várakozó parancsnoki egységhez, majd a két egység űrrandevút hajt végre egymással. A konkrét landolás alkalmával a leszállófokozat indítóállásként szolgál majd a visszatérő egység számára, és a Holdon marad.

McDivitt és Schweickart tehát ezt a hajtóművet gyújtotta be, és bonyolult manőverek egész sorába kezdett, ami közel azonos volt ahhoz, amit a Holdról felszálló két asztronautának is végre kell majd hajtania, hogy utolérjék a 96 kilométerrel a Hold fölött keringő parancsnoki hajót. Hajszálpontosan repültek, majd a Spider mindössze harminc méterre megközelítette a Gumdropot. Ekkor Dave Scott nagy parancsnoki hajóján volt a sor, aki dokkolt a visszatérő fokozathoz. „Te vagy a legnagyobb, legbarátságosabb, legviccesebb kinézetű pók, amivel valaha találkoztam” – mondta a Spider fedélzetén várakozó két társának. Hat órás különlét után a két hajó ismét eggyé vált, és ezzel egy újabb mérföldkövet hagyott maga mögött az Egyesült Államok.
A holdkomp lett a rút kiskacsa, amire a leggyönyörűbb hattyúknak kijáró csodálattal tekintett mindenki."

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr315774607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ninimimi 2014.01.22. 18:04:50

Köszi a fordítást. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy nem megy az angol. Kicsit olyan, mint az analfabétának, amikor felolvasást tartanak neki.

Több okból is érdekes, tanulságos. Egyrészt érdekes, mert még fél évszázad távlatából is olyan, mintha scifi lenne.
Másrészt tanulságos, hogy hozzánk képest mennyivel másképpen működik egy teljesítmény orientált és ezért sikeres, MERT diktatúrától mentes múltú - meg jelenű - társadalom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.22. 18:34:51

@ninimimi: Nemcsak a diktatúramentesség számít, hanem talán még inkább a korrupciómentesség is.

Képzeld csak el, mennyibe kerülne ugyanez, ha a Közgép építené meg.

"fél évszázad távlatából is olyan, mintha scifi lenne."

Az is. Ma, 45 évvel később egyetlen ország sem lenne képes rá.

talicskás munkásember 2014.01.23. 00:52:10

Köszönet érte. Nagyon jó olvasni és elképzelni az elképzelhetetlent. Benne van a várakozás, az izgalom és a siker íze is.

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2014.01.23. 02:20:28

"dacára annak, hogy ők nem repülhettek"
.
Azért végül Alan Shepard mégis repülhetett az Apollo 14-en, és a holdprogram idő előtti befejezése után pár évvel Deke Slayton is felmehetett - bár ő csak földkörüli pályára - a közös Szojuz-Apollo repülés során, 1975-ben.
.
Érdekes ez az egész azért is, mert így látszik, mennyi munka, küzdelem volt ebben, hogyan haladtak lépésről lépésre addig, amíg végül Armstrong és Aldrin megkísérelhette a leszállást a Holdra.
Érdekes lenne ez az "Ember a Holdon" szkeptikusoknak is, akik persze tesznek az egészre, mert ők pontosan tudják, hogy az az egész csak filmtrükk volt. Vagy ahogy annak idején a nagybátyám anyósa mondta a krumpliföldön a holdraszállás utáni délelőtt: Ugyan már, az nem lehet, hogy ott járkálhassanak, hát a Hold az ott van fönt az égben! Az tegnap a tévében, az csak RAJZFILM volt!
:)

laptop szerviz · http://www.doctorhouse.hu 2014.01.23. 07:18:15

Köszi az előzetest, megyek is megvenni. :)

BiG_ 2014.01.23. 08:59:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "hanem talán még inkább a korrupciómentesség is. " Ugyan, olvassa el, lefordították, hogy hogyan is lett Houston a küldetésirányítás központja ;-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.23. 09:58:15

@BiG_:

"Ugyan, olvassa el, lefordították"

Ne magadból indulj ki, én nem szorulok rá semmiféle fordításra.

"hogy hogyan is lett Houston a küldetésirányítás központja"

Annyira nem érdekel. Korrupció mindenütt van, de nem mindegy a mértéke. De ha szerinted az USA állami szektorában akkora a korrupció, mint Magyarországon, akkor nagyon el vagy tájolkódva.

miva? 2014.01.23. 10:20:02

"A Mercury-program első napjától kezdve a tervezett holdraszállásokig vezető hosszú úton mindent tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsék a NASA különböző részlegeinek munkáját." mindent --› minden

ezt meg töröljétek nyugodtan

MoonShot 2014.01.23. 11:06:34

@miva?: Javítva, köszönöm.

Pepibubó 2014.01.23. 11:55:58

Köszönöm a fordítást, nagyon tetszik!

Gera 2014.01.23. 12:36:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Már hogy a fenébe ne lennének képesek rá? Pénz nincs rá.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.23. 13:10:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kussolj be a politizálásoddal idióta, ne baszd szét ezt az értelmes és jó blogot.

Köszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.23. 13:53:26

@enpera:

"Kussolj be a politizálásoddal idióta, ne baszd szét ezt az értelmes és jó blogot."

Nocsak, megszólalt a kultúra. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.23. 14:05:49

@Gera:

Még pénz is lenne rá, ha meglenne a politikai akarat. De nincs meg.

Ami a műszaki képességet illeti, én nem vagyok annyira meggyőződve róla. Persze nyilván megvan a műszaki-technikai tudás egy újabb holdraszálláshoz, ez nem kétséges. De ez ma már kevés lenne, ez már rég megvolt.

Ma már többet kellene odafenn csinálni, nem csak leszállni és pár napot ott kocsikázni. Egy állandó holdbázisnál kevesebb ma már nem lenne elég, ehhez viszont tényleg nincs meg a technika. Pl. nincsenek meg azok a rakéták, amelyekkel ekkora tömeget fel lehet vinni Föld körüli pályára, majd pedig onnan le a Holdra. A gond ui. az, hogy a Holdnak nincs légköre, ezért végig rakétával kellene lassítani és leszállni. Ez sokkal több üzemanyagot igényelne, míg a légköri lassítás nem kerül annyi energiába (csak a hőszigetelő pajzsok plusz tömege jelentene többlet energiaigényt).

Persze lehetne fokozatosan, modulonként felépíteni, de ehhez meg jelenleg nincs meg a technika, azt még ki kellene dolgozni.

Na ezért írtam, hogy ma senki nem lenne képes rá. Ha figyelmesen olvasol, a mondatban most is az előbb is benne volt a "ma" szó.

Kodomo 2014.01.23. 15:11:11

Kína sem? Merthogy kacérkodik a gondolattal. Persze, nem "ma", hanem "2 hét múlva". (2017-ben kukkantanának be a Holdra, hogy mi újság.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.23. 16:08:07

@enpera:

Kovács Józsefné.
Örvendek az ismeretségnek. ?)

Grisa 2014.01.23. 20:46:50

Egy véletlennek köszönhetően találtam meg karácsony körül a blogot. Azóta falom a bejegyzéseket -természetesen 2012-től elolvasva mindent. Hálás vagyok a fordítónak. Óriási élmény megismerni az utat ami a holdra szállásig vezetett. Döbbenet tényleg mennyi problémát kellett megoldaniuk, és milyen nagyszerű koponyák csapatmunkájával sikerült.
Ja és persze végig érezhető az itt csak a tökéletes munka volt az elfogadható, mert minden más katasztrófához vezethet.