Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgA parancsnoknak nagy bajban el kellett volna vágni űrsétán lévő társa mentőkötelét, majd otthagyni őt a világűrben. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"A Gemini-8 küldetésén az űrrandevút és a dokkolást ugyan sikerült összehozni, de még messze volt a tökéletestől. Ez a feladat az utolsó három Gemini-küldetésre várt: a Gemini-10-re, a 11-re és a 12-re – ezek során a legénységek előbb utolérik, majd összekapcsolódnak az Agena-műholdakkal, és saját hajtóművek segítségével manővereznek az égen. Az utoléréses manőverek során elpróbálták az Apollo-programra váró kritikus lépéseket, amikre a holdfelszín elhagyása után, a hajtóműves gyújtás során kell majd sort keríteni, hogy az asztronauták ismét visszataláljanak és összekapcsolódjanak a holdkörüli pályán keringő anyahajóval.
Meglepő módon úgy alakult, hogy az űrséta lett a Gemini-program legkeményebb diója. A NASA-nak észbe kellett volna kapnia, amikor Ed White-nak úttörő jelentőségű űrsétája után problémái támadtak a kapszulába való visszatéréssel. De White Gemini-4 űrhajón kívül végrehajtott örömittas fickándozása meggyőzte a küldetés tervezőit arról, hogy az űrséta teljesen sima ügy.

Egy év telt el White űrsétája óta, és a Gemini-programban Gene Cernan-on volt a sor, hogy kilépjen a világűrbe. Olyan magabiztosak voltak a tervezők, hogy a Gemini-9 műszaki egységének hátuljára egy AMU-t (Asztronauta Manőverező Egység, Astronaut Maneuvering Unit, AMU) is felszereltek, amit Cernan-nak magára kellett vennie, afféle díszes Buck Rogers-féle sugárhajtású hátizsák gyanánt, hogy aztán segédhajtóművei segítségével röpködjön a világűrben. Az egységet kifejlesztő Légierő olyannyira megbízott az AMU-ban, hogy azt tanácsolta a NASA-nak: „Elég a hátizsák, semmi szükség nem lesz arra az átkozott pányvára. Csak belegabalyodik majd.”
A NASA biztonsági okokra hivatkozva lesöpörte a Légierő javaslatát az asztalról, és kijelentette, hogy Cernan a manőverező egységet egy 38 méteres kötél használatával teszteli majd.
Miután Tom Stafford társaságában kiért a világűrbe, Cernan egy hét és fél méteres mentőkötél végén kezdte elhagyni a Gemini-9 kabinját. Nagyon várta az Ed White által megtapasztalt szabadság érzetét. De sehogy sem lelte meg. White-nak nem volt más dolga, mint pár percig fickándozzon az űrben. Cernan-ra azonban konkrét feladat várt, és több mint két órát kellett az űrhajón kívül eltöltenie. Rádöbbent arra, hogy a két küldetés nagyon különbözik egymástól, és egykettőre szembesült azzal, milyen esetlenül lehet mozogni a világűrben: legalább úgy, mint egy lajhár a zsírral bekent póznán.

Az AMU felcsatolásához, Cernannek először is hátra kellett küzdenie magát az űrhajó végében található tárolóegységhez. Itt az AMU és egy hosszú pányva várta. Óvatosan megindult az űrhajó mögé. Nem repült, vagy lebegett, és nyomokban sem történt semmi olyasmi, amit akár csak halványan is dicső lett volna. Minden tőle telhetőt megtett, kesztyűs kezével az összes keze ügyébe akadó tárgyat megragadta, amivel hajója falán tarthatta magát. Megfelelő kapaszkodók nélkül azonban folyton lecsúszott a jármű sima testéről, és unos-untalan vissza kellett magát küzdenie. Nagy hasznát vette volna egy olyan pisztolynak, amivel White is hajtotta magát. A négy és fél méteres távolság megtétele – erre eredetileg pár percet kívánt szánni – közel egy órás kimerítő, frusztráló, nehézkes küzdelemmé fajult.

De megcsinálta. „Fura világ ez itt! Fúú!” – mondta Staffordnak a rádión keresztül. „Pihenj kicsit” – felelte Tom. Cernan tanács nélkül is ezt tette. Hálás volt, hogy legalább a Gemini végében volt valami, amiben megkapaszkodhatott. Egy rövid pihenő után megpróbálta szkafanderes testét az AMU-ra manőverezni, ami akkora volt, mintha egy grizzlyre méretezett hátizsák.
Az egyik probléma jött a másik után. A feladat bonyolultabb volt annál, mintha csak be kellett volna szíjaznia magát. Elektromos kapcsolókat kellett állítania, és közben azt tapasztalta, hogy minden egyes mozdulat több időt vesz igénybe, mint azt korábban gondolta. Amikor már úgy tűnt, hogy ura a helyzetnek, rövidesen az űrhajótól tehetetlenül arrébb lebegett. Képtelen volt stabilizálni testhelyzetét. Volt ugyan pár lábtartó és kapaszkodó, de azok teljesen alkalmatlanok voltak a feladatra. Olyan helyzetbe kellett kerülnie, ahonnan képes erőt kifejteni. Rövidesen saját, mellkasára rögzített zsákja is túlterhelt lett – ez áramoltatta az oxigént a szkafanderében, és távolította el a testéből távozó fölösleges páratartalmat. Izzadt. Pára borította sisakrostélyát, ami aztán odafagyott, ő pedig egyidejűleg harcolt a hatalmas hővel, az izzadtsággal és a faggyal. Alig látott ki a rostélyán, ami akár végzetes is lehet olyasvalaki számára, aki felfújt rongybaba módjára bukdácsol pár méterre az űrhajó kabinja által jelentett biztonságtól.

Stafford a Küldetésirányítással beszélt. „Gondjaink vannak. Gene rostélya nagyon bepárásodott.” Aztán közvetlenül beszélt Cernan-nel, hogy ellenőrizze, miként haladnak a dolgok.
„Nagyon bepárásodott, Tom” – felelte Gene. Staffordnak nem tetszett Gene hangja, és ismét felvette a kapcsolatot a földi irányítással. „A pilóta rostélya teljesen bepárásodott. A kommunikáció nagyon akadozik. Úgy hallatszik, mint egy torokköszörülés. Ha a helyzet nem javul -” Stafford itt hirtelen elnémult, majd határozott hangon folytatta: „Nem folytathatjuk a kísérletet az AMU-val! A pilóta semmit nem lát a párától!”
„Megerősítve, nem folytatjuk” – felelte a Küldetésirányítás. Cernant most már csak az érdekelte, hogy a pokolba keveredik vissza az űrhajóba. Óvatosan araszolva belekezdett a visszafelé vezető útba, de folyton lecsúszott, az út minden egyes centiméteréért meg kellett küzdenie. Eközben csak egy kis részen látott ki a sisakból: ott, ahol a lélegzete megolvasztotta a fagyott párát. Az orvosok a földi irányításnál figyelték a pulzusát: percenként 180 volt. „Bajban van” – mondta egyikük csöndesen. Szükségtelen megjegyzés volt, mivel mindenki tisztában volt vele.

Tom Staffordba hirtelen belehasított az a nagyon bizalmas beszélgetés, amit Deke Slaytonnal folytatott még a start előtt. „Nézd, Tom, elég kockázatos dolog, amire Gene készül. Ha odakinn bajba kerül, és bármilyen ok miatt az űrhajó is bajba kerül, mondjuk, kifogyóban van az üzemanyag, vagy ilyesmi, hát, szóval, ha semmi esély arra, hogy visszatérjen a …” Deke habozott, majd folytatta. „Erről nem szól a szabályzat. Erre nincs semmilyen szabály, de hát, szerintem, érted. Ha az a bizonyos dolog bekövetkezik, le kell vágnod őt az űrhajóról.”
Stafford alig akart hinni a fülének. Deke azonban halálosan komolyan gondolta. „Ha reménytelen a helyzet, legalább a legénység egyik tagját és az űrhajót meg kell menteni.” Tom sosem tudta meg, mit tett volna egy ilyen helyzetben. Kilökni a társát a biztos halálba? Ez elképzelhetetlen volt számára –
Ekkor azonban Cernan visszatért a kabinba: megcsinálta. Ő volt a harmadik ember, aki a világűrben sétált, és a második amerikai, aki rekord ideig – két órát és kilenc percet – tartózkodott odakinn, de ennek minden pillanata maga volt a megtestesült pokol.

Miután a Gemini-9 visszatért a földre, a NASA vezetői a jövőben minden AMU-val kapcsolatos kísérletet töröltek, amíg az űrséta nem lesz ennyire kimerítő feladat, és megbízhatóan megy majd. De a problémák nem múltak. A Gemini-10-esen Mike Collinsnak, a Gemini-11-esen pedig Dick Gordonnak okozott gondot, hogy elmanőverezzen az űrhajótól. Collins, aki egy sugárhajtású pisztolyt használt, hogy a közeli Agena műholdra átmenjen, erről számolt be: „A kapaszkodók hiánya nagy akadály. Meg tudok kapaszkodni az Agenában, de sehogy sem tudok átkeveredni a másik oldalára. Ez nagy probléma.” Gordon – Cernanhez hasonlóan – szintén kihevült, leizzadt, és a sisakrostélya is bepárásodott. „Kifulladtam” – mondta nemes egyszerűséggel a rövid űrséta végeztével."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr545755757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.