Sokáig úgy tűnt, hogy John Glenn nem éli túl az amerikaiak első földkörüli repülését: a műszerek szerint az űrhajó hőpajzsa lelazult. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Glenn tudta nélkül a Friendship Seven vészhelyzetbe került. Chris Kraft küldetésigazgató és a repülésirányítók attól tartottak, hogy John egy teljesen váratlan problémával áll szemben, ami olyan súlyos volt, hogy akár az életébe is kerülhet.
A Mercury Irányítás ellenőrző paneljei felvillantak az "51-es Szegmens" feliratú tétel alatt. A figyelmeztető fénnyel együtt torokszorító riasztás hallatszott, ezzel is jelezve, hogy a Friendship Seven hőpajzsa lelazulhatott.
Ebben az esetben a légkörbe lépés során John Glennt az akár 2200 Celsius fokos hő elhamvasztotta volna, amikor az atmoszférán átszáguld. Az irányítócsapat minden idegszálával a probléma megoldására koncentrált. Ha a hőpajzs tényleg lelazult, mit tehetnének az asztronauta és az űrhajó megmentéséért? Egy rakás ötletet megvitattak, a legtapasztaltabb mérnökök bedobták saját javaslataikat a közösbe. A megoldás gyorsan kezdett körvonalazódni.
A túlélés kulcsa a hőpajzs külsejére erősített fékezőrakéta-egységben lehet. Ez az egység hat kisméretű rakétából állt. Három apró rakéta az Atlas hajtóművének leállása után gyújtott be, hogy leválassza az űrhajót az immár hasznavehetetlen hordozórakétáról. Három nagyobb rakéta viszont arra várt, hogy a Mercury keringési sebességét 150 m/s-mal lassítsa, és így az űrhajó megkezdhesse a légkörbe lépést.
A küldetés során semmit nem bíztak a véletlenre. A fékezőrakéták begyújtanak, és a kapszula sebességét enyhén lelassítják - annyira, ami épp elég ahhoz, hogy megkezdje légkörbe vezető útját. Ezután az asztronauta által megadott elektromos jelre az egységet rögzítő fémpántok eltörnek, és az egész leválik az űrhajóról.
Chris Kraft és Walt Williams műveleti igazgató megtárgyalta a dolgot a Mercury Irányítás csapatával. Feltételezték, hogy amennyiben a fékezőrakéta-egységet a gyújtás után nem választják le, a pántok elég erősek lesznek ahhoz, hogy a hőpajzsot a helyén tartsák, amíg a Mercury olyan magasságba nem ér, ahol a megnövekedett légnyomás a hőpajzsot a fékezőrakéta-egység elégése után is a helyén tarthatja.
Ha a hőpajzs tényleg lelazult, és a fékezőrakéta-egység rögzítőpántjaival sem lehet a helyén tartani, úgy a földkörüli pályáról visszatérő első amerikai elégne. [Az alábbi képen baloldalon látható csíkos egységben voltak a fékezőrakéták, a rögzítőpántok is jól látszanak.]
Kraft és Williams úgy döntött, hogy a problémáról inkább nem szólnak Glenn-nek, és nem izgatják fel. Glenn második földkörüli keringésének végefelé szerzett tudomást arról, hogy valami nem stimmel, amikor a Canton-szigeti állomás tudtára adta, hogy a fékezőrakéta-egységet a gyújtás után nem választhatja le.
Miért? – kérdezte. A Cantonban állomásozó CapCom erre annyit felelt, hogy részletes tájékoztatást kap, mihelyt kapcsolatba lép a texasi állomással. Glenn-nek nem tetszett a dolog. Senki nem tudta, hogy milyen következménnyel jár, ha a visszatérés során keletkező légellenállás hatására elég a felforrósodó fékezőrakéta-egység. Megtörténhet, hogy összevissza csapódik majd, és károsítja a hőpajzsot. Egyenlőtlen hőeloszlást is okozhat a pajzson, és utóbbi még azelőtt megsérülhet, hogy John túl lenne a pokoli hővel járó légkörbe lépésen.
Egy robotos, módszeresen megtervezett küldetés során a protokoltól való bármilyen eltérés súlyos következményekkel járhat, akárcsak a dominók esetében: az egyik elem eldőlésével továbbiak borulhatnak fel. A kapszula robotpilótájába egy pontosan meghatározott forgatókönyvet programoztak be. Eszerint, ha a fékezőrakéta-egységet nem választják le, a periszkóp sem húzódik vissza, és ajtajai sem csukódnak be. Az életben maradáshoz John-nak el kell térnie repülési tervétől, és manuális üzemmódba kell kapcsolni.
Amikor a robotpilóta áramkörei 0.05 G lassulást érzékelnek, a kapszula elektronikus agya automatikusan belekezd az előre betáplált forgatókönyv végrehajtásába, aminek záróakkordjaként a kapszula biztonságosan landol az óceán felszínére.
Azzal, hogy a fékezőrakéta-egység nem válik le az űrhajóról, John Glenn olyan helyzetben találta magát, mint egy félkarú ember, aki egy olyan szobát próbál kitapétázni, ami képtelen egyhelyben maradni. Egyetlen kritikus lépés kimarad, és az egész űrhajó a lángok martalékává válik.
Glenn természetesen kész volt mindent megtenni, de azzal, hogy a fékezőrakéta-egységet az űrhajón kellett tartani, a Föld felé száguldó tűzszekerén bámészkodó utasból hirtelen nagyon elfoglalt pilótává vált, aki egymaga irányította masináját.
Volt még valami. A küldetés minden elemét megtervezték, egészen a legapróbb részletekig. Most viszont ennek épp a legkritikusabb pontja változott meg. Új tényezőket kellett figyelembe venni, és a repülés – ez különösen a tesztrepülésre igaz - régi szabálya szerint az eljárási rendtől minden eltérés kerülendő: csak józanul és biztonságosan kell repülni. Saját bőrét viszi vásárra, aki nem így tesz.
Glenn meg akarta tudni, hogy miért változtatták meg az eredeti repülési tervet, és várta, hogy a texasi CapCom közvetítésével magyarázatot kapjon. Pulzusa gyorsult, mostanra percenként 96 volt. A berepülő pilóták ásza és a bevetéseken megedződött háborús veterán jól ismert szerepben találta magát. Az előző két keringés során pulzusa 86 volt. Csekély mértékben nőtt a pulzusa, ami normálisnak tekinthető.
A texasi CapCom megerősítette, hogy Glennek az űrhajón kell tartania a fékezőrakéta-egységet a légkörbe lépés során. Pontban 4 órával 43 perccel és 53 másodperccel a start után manuálisan ki kell iktatnia a 0.05 G kapcsolót, be kell vonnia a periszkópot, majd le kell zárni annak külső takarólemezeit. A megfigyelőállomás vételkörzetét még azelőtt elhagyta, hogy további információhoz jutott volna. Rövidesen már a Cape-en lévő Mercury Irányítással lépett kapcsolatba. Végül Alan Shepard elmondta, miért szükséges a fékezőrakéta-egységet az űrhajón tartani. John mérges lett, amiért nem tájékoztatták előbb a problémáról, de egyetértett a döntéssel.
A küldetés negyedik órájában, még a kaliforniai partok előtt, a három fékezőrakéta öt másodperces szünetekkel műkődésbe lépett. Glenn három tompa puffanást hallott a kabin alja felől. „Olyan érzés, mintha visszarepülnék Hawaii-ra” – kiáltott fel.
A Friendship Seven belekóstolt a légkörbe. A hőmérséklet emelkedett. A kapszula enyhén kilengett. Glenn figyelmét egy hirtelen csattanás kötötte le a háta mögött. Az volt az érzése, mintha a fékezőrakéta-csomag egy darabja szakadt volna le. Glenn a texasi CapCom-mal próbált kapcsolatba lépni. Sikertelenül. Ionizált levegő vette körbe az űrhajót, ami ellehetetlenítette a kommunikációt. Glenn űrhajójával egyre mélyebbre ereszkedett, és úgy nőtt a hőmérséklet is egyre jobban.
Pulzusa percenként 109-re gyorsult. Amennyire tudták, a földről figyelemmel követték Glenn útját. Alan Shepard mindenképp meg akarta mondani Johnnak, hogy válassza le a fékezőrakéta-egységet, amint a kapszulára 1 G vagy annál nagyobb erő kezd hatni. Az üzenet már nem jutott át az ionizált pajzson.
A száguldó tűzgolyó belsejében Glenn eközben egyre tovább zuhant a föld felé. Teljesen magára volt hagyatva.
Az ablakon kinézve rémálomba illő látványban volt része. A fékezőrakéta-egység egyik rögzítőpántja eltört, vagy megolvadt, és az ablakát ütögötte. Aztán teljesen felemésztette tűz, és elrepült. Lángoló, nagy fémdarabok kavarogtak odakinn, és húztak el az ablaka előtt. Tűzördögök ütköztek az űrhajónak, mielőtt még tovatűntek volna, hogy elnyelje őket az ionizált alagút, amit az űrhajó hasított ki az atmoszférából.
Ember még soha nem száguldott egy izzó fémmeteor belsejében, miközben manuálisan kellett irányítania a szárnyak nélküli kapszulát.
„Rossz élmény volt” – mondta később. Azt gondolta, hogy minden rendben lesz, ha az űrhajó nem esik szét alatta. Ha igen, akkor „úgyis hamar véget ér az egész, és pont. Semmit nem tehettem ellene.”
Glenn két dologra koncentrált: az egyre magasabb hőmérsékletre, illetve arra, hogy stabilan tartsa a Friendship Sevent, ami egyik irányból a másikba hevesen kilengett. Tartott a hőpajzs sérülésétől, ami őt emberi meteorrá változtathatja. John Glenn percenként 109-es pulzusa stabilan tartotta magát.
Félelme ellenére megőrizte hidegvérét, és tette a dolgát. Eközben odakinn vakító narancsszín ragyogást látott, és égő darabok húztak el mellette. Érezte az egyre nagyobb G-erőket. Úgy megörült nekik, hogy legszívesebben a keblére ölelte volna őket. Ez ugyanis azt jelentette, hogy folyamatosan lassult. Hívta a CapComot, de a hanghullámok még mindig nem tudtak áthatolni a könnycsepp alakú ionizált burok falán. Háta mögött a hőpajzs több mint 1600 Celsius fokra forrósodott. A hátán nem érzett hőséget, amiből esetleg a pajzs meghibásodására lehetett volna következtetni.
A Mercury Irányításnál mindenki tehetetlennek érezte magát. Senki nem tudott segíteni John-nak. Mindössze annyit tehettek, hogy várták a rádiócsend végét. Ez volt életük leghosszabb négy perc húsz másodperce. Egy mérnök állt Alan Shepard mögött, a köré gyűlt csoportban. „Beszélj hozzá, Alan” – kérte. Shepard ismét Glennt szólongatta.
„Friendship Seven, itt a Mercury Irányítás. Hallasz engem? Vétel.”
Szavai a Friendship Seven fedélzetén valóságos angyali üdvözletnek hatottak. Glenn válasza egyszerű volt. „Tiszta a vétel. Mármint én?”
Mosoly futott végig Shepard arcán. „Vétel” – mondta. „Tisztán hallak. Hogysmint?”
„Ó, hát elég jól” – felelte Glenn – „de apám, az aztán tűzgolyó volt a javából!”
A Mercury Irányításnál az emberek üdvrivalgásban törtek ki.
Glenn a légkörbe lépés során 7 G-vel lassult. A kapszula sebessége egyre csökkent, és egyik oldalról a másikra rázkódott, olyan keményen, hogy John a segédhajtóművekkel a továbbiakban már képtelen volt korrigálni. Amúgy sem sok hasznukat vette ekkor: a légkör ugyanis egyre vastagabb lett.
16 700 méteren úgy döntött, hogy lekapcsolja a robotpilótát, és a tervezettnél hamarabb kiengedi a fékezőernyőt, hogy némiképp stabilizálja az űrhajót. A kapcsolóért nyúlt.
Glenn pulzusa ekkor percenként 134 volt. A fékezőernyő kinyílt. Az automatika által kontrollált események óramű pontossággal követték egymást, és a Friendship Seven a Noa romboló és mentőhajó közelében érkezett a vízre.
John Glenn Washingtonba olyan kaliberű hősként tért vissza, mint amilyen Charles Lindbergh volt. Az első amerikai, aki földkörüli pályára állt. Úgy tűnt, hogy az oroszok előnyéből sikerült valamennyit lefaragnunk. Meghívták Johnt is a Fehér Házba, és negyedmillió ember dacolt a zuhogó esővel, csakhogy egy pillantást vessen az előtte elvonuló asztronautára. Majd New York következett, ahol négy milliós sikongató, ünneplő tömeg köszöntötte óriási éljenzéssel, és egy parádés felvonulással. A Hold már nem veszett annyira a távolba, mint korábban."
