Nem elég, hogy az Apollo-1 vezetékei nem egyetlen kábelben futottak, a műanyagbilincsekkel összefogott drótköteggel még hanyagul is bántak: egyes vezetékekről lekopott a szigetelés. 1967. január 27-én következett be az Apollo-1 katasztrófája. Ennek alkalmából most a közvetlen előzményeken kezdve áttekintjük a tragédia eseményeit az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyve alapján, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Gus Grissom ülése alatt drótkötegek futottak: mindenféle drót, a legváltozatosabb helyekre bekötve. Némelyik az elektromos áramot biztosította a 012-es különböző rendszerei számára. Mások az asztronauták szkafanderére csatlakoztak, és életfunkcióikat továbbították a földi irányítás részére, illetve ott voltak a kommunikációs kábelek is. A drótok azonban nem egyetlen zárt kábelben futottak: mindössze egy-egy műanyag kapoccsal, esetenként fémbilinccsel fogta össze a számtalan vezetéket. A drótköteggel hanyagul bántak: ide-oda tették, rázták, időnként rá is tapostak, így helyenként lekopott a külső szigetelés a folyamatos dörzsölés és súrlódás hatására. Teljes volt a káosz a kábelek körül.
Az Apollo-1 parancsnoki ülése alatt valahol az egyik ilyen szabadon heverő drótról is lekopott a szigetelés, az elektromos vezeték pedig csupaszon hevert. És egyszer csak szikrázott egyet.
A szikrától aztán minden berobbant. Egy szempillantás alatt lángtengerré változott a túlnyomásos kabin, aminek oxigéndús belseje felkorbácsolta a tüzet.
A blokkházban Deke Slayton és Rocco Petrone lába a földbe gyökerezett, meredten bámultak maguk elé, a hangjuk elakadt, és hitetlenkedve nézték a a 012-es űrhajó belsejét mutató monitorok képét. Olyan gyorsan történt minden, hogy megszólalni sem volt idejük. Valami borzasztó, hihetetlen dolog történt az Apollo-val.
Egy pillanat alatt tűztengerré változott az, ami előbb még az Apollo kabinja volt. A robbanás okozta lökéshullám előre-hátra dobálta a három tehetetlen férfit odabenn, Slayton és Petrone pedig jól tudták, hogy ettől kezdve az életük már soha többé nem lesz a régi.
A monitorok és a műszerek mind-mind a kabinban elszabadult pokolról árulkodtak. Ahogy Deke tekintete az egyik műszerről a másikra villámlott, észrevette, hogy hatalmas mennyiségű oxigén áramlik a három asztronauta szkafanderébe. A feszültségmérők valósággal megőrültek: mutatóik össze-vissza csapkodtak. A kabin hőmérői kiakadtak. Egy radar jeladó a másodperc töredéke alatt leállt. A szemük előtt lejátszódó szörnyűség láttán gombóc nőtt a torkukban. Deke, Rocco és velük együtt a többiek döbbenten és hitetlenkedve nézték a fejleményeket. Deke legrosszabb rémálma vált valóra.
Az Ed életfunkcióit mutató monitorokon Ed White pulzusa az egekbe szökött. A műszerekből a három férfi hirtelen mozdulataira lehetett következtetni.
Az első segélykérés tompán hallatszott, mintha elképesztően távolról érkezett volna, nem pedig egy modern űrhajóból, mégis szinte valósággal átszakította a fülhallgatók membránját.
„Tűz van!” - kiáltotta Ed White. Rögtön ezután Gus Grissom félreismerhetetlenüll mély hangján kért segítséget legközelebbi barátaitól: „Tűz van a fülkében!” A következő pillanatban Roger Chaffee hangja hallatszott: „Tűz van!” Némi szünet után végül egy utolsó kérés következett: „Vigyetek ki innen!” Az űrhajóból még egyszer valamelyikük hangját hallották a rádión, de a szavakat már nem lehetett érteni, egy kiáltás hallatszott és – csönd lett.
A blokkházban Deke felugrott a székéből, és síri hangon megszólalt: „Mi a fene folyik itt?” Elborzadt tekintetek tapadtak a monitorokra. Az egyiken az űrhajó ablakán át be lehetett látni a kabinba – Deke úgy látta, mintha egy árnyék suhant volna el odabenn, ebben azonban nem lehetett biztos. Rögtön egy másik monitorra nézett. Megfeszült testtel, tátott szájjal állt ott, miközben a narancsszínű lángok lobogtak az űrhajó ajtaja környékén. Ezen kívül szinte semmilyen részletet sem lehetett kivenni a képernyőn.
A lángok gyorsan terjedtek, és ijesztő fehér ragyogás töltötte be a monitort. Amikor a vakító villanás alábbhagyott, Slayton már tisztábban látott. Nem akart hinni a szemének: borzalmas lángok mindenfelé, vastag füst dőlt kifelé az űrhajóból. Belekapaszkodott a halvány reménysugárba. Talán … talán a tűz a nyolcadik szinten, a Fehér Szobában ütött ki, az űrhajón kívül. Majd következett a kijózanító hidegzuhany. A segélykérések, és az utolsó elhaló kiáltás kivétel nélkül mind-mind az Apollo-ból érkezett. Skip Chauvin és Stuart Roosa kétségbeesetten próbáltak kapcsolatba lépni a legénységgel. Elfehéredett arccal újra és újra szólongatták őket. De mindhiába: nem érkezett válasz."
Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!
