A Disznó-öbölben történt incidens után a megítélése mélypontján lévő amerikai elnöknek nagyot kellett gurítania. A Holdat választotta. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"A kubai menekültek könyörögtek, hogy az USA légiereje támogassa őket. Kennedy végül beadta a derekát, és megígérte, hogy egy amerikai repülőgép-hordozó a Disznó-öböl partjainál állomásozik majd, és onnan nyújt légi támogatást az invázió során. Így a Szabad Kuba felkelőiből verbuvált inváziós hadsereg az amerikai sugárhajtású gépek pusztító gépágyúinak, rakétáinak és bombáinak fedezékében szállhat partra.
A Gagarin repülését övező dicshimnusz az április 17-i kora hajnali inváziót megelőző feszült órákban alább hagyott. Miközben épp tizenhat B-26-os bombázót készítették fel a támadásra San Antonio de los Banos és Santiago repülőterein, John Kennedy elbizonytalanodott, majd az akcióban résztvevő tizenhat bombázó számát hirtelen nyolcra csökkentette. Ezt a döntését a hozzá legközelebb álló segítői és tanácsadói sem értették. Annak tudatában, hogy életek múlnak ezen, a Szabad Kuba legkiválóbb pilótái végrehajtották a légicsapást a kommunista repülőterek ellen.
A kubai vadászgépek válaszcsapása következtében a felkelők gépeiből lángoló roncsok lettek. A pilóták az utolsó leheletükkel is az amerikai légierő segítségéért könyörögtek, amit Kennedy megígért nekik. Eközben a szárazföldön, az inváziós hadsereg Disznó-öbölnél partra vetődő katonáit tépték véres cafatokra Castro állásaiból érkező sortüzek.
A partok mentén várakozó amerikai repülőgép-hordozó fedélzetén bombákkal, rakétákkal és gépágyúkkal megrakott gépek várakoztak. A hajtóművek be voltak kapcsolva, csak pillanatokra voltak a Castro-t védő hadsereg felszámolásától. A parancs egyenesen a Fehér Házból érkezett. „Állítsák le gépeiket. Nincs támadás. Ismétlem. Nincs támadás.”
Azon kevesek, akik valamilyen csoda folytán mégis túlélték a több ezres mészárlást, kiszolgáltatva Castro fegyvereinek, gyűlölködő kirohanásokat tettek az amerikai elnök ellen. Kennedyt egy gyáva, hazug embernek bélyegezték, akinek adott szava semmit nem ér, és akinek gyengesége és vezetői képességeinek hiánya most ezrek életébe került, akik fölöslegesen haltak meg.
A sajtó a helyszínen készített rémes fotókkal, televízió-felvételekkel és szemtanúk beszámolóival vette ki részét a dologból, utóbbiak azok voltak, akik túlélték John F. Kennedy megszegett ígéreteit. A fiatal elnök megítélése soha nem volt ilyen alacsonyan az amerikaiak szemében.
Soha még nem volt ekkora szüksége Kennedy-nek valami új, határozott fellépésre. Az USA jövőbeli, űrbéli szerepvállalására tett fel mindent. LBJ eleget tett a meghívásnak, és egy eltökélt elnököt hallott. „Azt akarom, hogy elmondja nekem, hogyan állunk az űrkutatásban. Van esély arra, hogy legyőzzük a szovjeteket, ha laboratóriumot létesítünk az űrben? Vagy kerüljük meg a Holdat, esetleg egy rakétával küldjünk embert a Holdra, aki vissza is tér onnan? Létezik olyan űrprogram, amivel drámai eredményekhez jutunk, és nyerhetünk?”
Miközben Kennedy és Johnson a jövőt körvonalazták, Washington más helyein Wiesner és haverjai éppenhogy le akarták állítani a dolgot. Az első amerikai űrutazása május 2-ra már ki volt tűzve. Ezen a ponton bármilyen hiba lesújtó következménnyel járna a nemzeti erkölcs és a presztízs szempontjából.
Április 25-én az amerikai űrprogram kezdett testet ölteni. Egy Atlas gyorsítórakéta egy ember nélküli Mercury-kapszulával a tetején,. letért a pályájáról, felrobbant, majd a lángoló roncsok nagy darabokban zuhantak vissza a földre. Három nappal később egy Little Joe emelt a magasba egy Mercury-t a vészhelyzeti rendszer tesztelése során, de irányíthatatlanná vált, és megsemmisült."
