"Deke végignézett a leszakadt csavarokon, csapszegeken, szegecseken és fémdarabokon. Szembefordult a nagy hangárral, ahol a Republic Aviation végezte a gép karbantartását. Lassan felemelte a jobb kezét, és középső ujja kivételével ökölbe szorította." Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Deke lenyúlt, hogy ellenőrizze: eléri-e a rakéta meghajtású katapultülés karját. Először a fülke teteje válik le, majd az ülés repül ki a fülkéből, ő pedig ejtőernyőjén csüngve ereszkedik alá. Képtelenség volt elérni a kart, a gép túszul ejtette. Minden erejével belepréselte magát az ülésébe. A botkormányba kapaszkodva húzta magát egyre lejjebb és lejjebb… míg végül hozzáért az életmentő fogantyúhoz. Most legalább abban biztos lehetett, hogy a vadul pörgő vadászgépből ki tud jutni.
Volt még pár értékes másodperce. Nyugalmat erőltetett magára, és kivárt, miközben agya őrültmód zakatolt. Maga elé képzelte a 105-ös gyorsfékét. „Ott vannak” - mondta magában. „Ott vannak a gép seggén. Pont ott, ahol” –
Aktiválta őket. Négy hatalmas fémpanel csapódott ki: úgy nyíltak ki, mint valami gyönyörű fémvirág szirmai, és lelassították a gépet. Olyan érzése támadt, mintha egy óriási, láthatatlan kéz pofon vágta volna a repülőt. A hirtelen fékezés Deke-t előrelökte ülésében, a gép orra pedig a sivatagos föld felé vágódott.
Az erős rázkódás enyhült, majd végül abbamaradt. A világ már nem forgott a szemei előtt. Elmosolyodott, visszanyerte uralmát a gép fölött.
Legalábbis, majdnem. Ugyanis még mindig pörgött, de az orr már lefelé nézett, és a gép legalább reagált a kezelőszervek mozgatására. A 105-ös kitört a dugóhúzóból, és most a másik irányba forgott. A gyorsfékek működtek. A következő kísérletre megpróbálta megállítani a pörgést, úgy tűnt mintha egy hajszállal több ráhatása lenne a gépre. Elengedte a karokat, a csűrőlapok rendben, a bot középen, a gép kiüzemelve.
A föld örvénylő mozgása lassult a szeme előtt. Viszont kezdett kifutni az időből, mivel a 105-ös épp most lépte át a háromezer méteres magasságot. Már nyúlt a katapult karjáért, mivel szinte már egyáltalán nem maradt semmi másra ideje. Még egy próba és –
Bammm! A gép megrázkódott, ahogy kijött a dugóhúzóból, Deke most már vezette a gépet. Jóisten, tényleg megcsinálta. Teljesen visszanyerte az irányítást a vadászbombázó felett, finoman kivette a gépet a zuhanásból, lefelé tartva a repülő orrát, és azonnal a leszállópálya felé vette az irányt. Az F-105-ös lágyan ért földet.
Leparkolta a helyére, és lekapcsolta az F-105-öst. Műszerészek özönlötték el a gépet. Kinyitották a bombakamrát, ahol szétzúzott repülőgép-alkatrészek kusza összevisszasága tárult a szemük elé, a G-erők és a vibráció rázta ki őket a helyükről.
Deke végignézett a leszakadt csavarokon, csapszegeken, szegecseken és fémdarabokon. Szembefordult a nagy hangárral, ahol a Republic Aviation végezte a gép karbantartását. Lassan felemelte a jobb kezét, és középső ujja kivételével ökölbe szorította. „Ezt a seggedbe, Mister Republic” – mondta csöndesen. „Az egy-nulla-ötössel a dugóhúzó teljesítve, haver.”"
