Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgAz Apollo-13 ablakait vízcseppek borították, mintha egy vihar söpört volna végig az űrhajó belsejében, az asztronauták pedig vacogtak az alig pár fokos kabinban. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Haise gyorsan kiszámolta, hogy öt órával a légkörbelépés megkezdése előtt fogy majd ki a Tizenhármas hűtővíze. Az Apollo rendszerei így túlmelegednek és leállnak, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk.
Haise alaposan ismerte űrhajóját. Elmondta Lovellnek, hogy a küldetés 151. órájában elfogy a hűtővíz. A legénység tudta, hogy a számítógépek és a navigációs platformok túlmelegedése esetén nem élhetik túl az utazást.

Haise-nek hirtelen eszébe jutott, hogy az Apollo-11 küldetése során a holdkomp visszatérő fokozatát nem hagyták becsapódni a Holdba, hanem holdkörüli pályán maradt, ahonnan telemetriai adatokat továbbított Houstonnak. A Tizenegyes visszatérő fokozatának navigációs rendszere közel nyolc órát bírt ki hűtővíz nélkül, mielőtt működése akadozni kezdett volna. Ez megoldást kínált a Tizenhármas légkörbe lépését megelőző utolsó öt óra hűtővízzel kapcsolatos dilemmájára. Abból kiindulva, hogy a rendszerek hét vagy akár nyolc órát is képesek hűtés nélkül üzemelni, a legénység tudta, hogy abban az öt órában az Apollo-13 rendszerei nem fognak túlhevülni, és leállni. Nagyon vékony jégen táncolnak majd, de túlélhetik a dolgot.

A biztonság kedvéért Lovell úgy döntött, hogy kiporciózza a legénység vízadagját: naponta alig több mint másfél decilitert ihattak. Normál körülmények között egy asztronauta a világűrben nem érez szomjúságot, és a kiszáradás komoly veszélyt jelent, de Lovell úgy vélte, hogy a hazautazás érdekében bevállalható ez a kockázat. De még messze volt az alagút vége. Amikor túl voltak a manőveren, és leállították a hajtóművet, illetve elkerülték a fulladást, az asztronauták újabb kritikus problémával találták magukat szemben. Ahol napfény érte, az Apollo-13 külső hőmérséklete 120 Celsius fokra emelkedett, eközben a hajó átellenes oldalán, az árnyékban a hőmérséklet mínusz 130 Celsius fok alá zuhant. Amíg az Odyssey és az Aquarius egyik fele szinte meggyulladt a melegtől, addig a másik oldaluk megfagyott, az űrhajósok pedig áram híján nem melegíthették mentőhajójuk belsejét. Örültek, amikor a Nap besütött űrhajóikba, de több volt a fénye, mint a hője. 

A levegőt folyamatosan áramoltató ventillátorok kiesésével megnőtt a kabin páratartalma. Az őket körülvevő falakon kicsapódott a nedvesség: izzadt a belső burkolat, és az egyre nagyobb nedvességtartalom csak még tovább rontotta a helyzetet. Az ablakokat vízcseppek borították, mintha egy vihar söpört volna végig a hajó belsejében. A hőmérséklet folyamatosan csökkent, az asztronauták pedig vacogtak az alig pár fokos kabinban. Jack Swigertet különösképp megviselte a nyirkos hideg: a lába vizes volt, mivel nem védte a holdsétára szánt csizma, amilyen Lovellnek és Haise-nek is volt.

Az asztronauták a telefonfükénél alig nagyobb, apró kapszulában képtelenek voltak beöltözni szkafanderükbe. Teflonruhájuk nyirkossá vált, érintésre hideg volt. Minden vágyuk egy meleg alsónemű volt.
A hideg és a nedvesség, valamint a sérült és magatehetetlen űrhajóban töltött órák megviselték a legénységet, és hihetetlenül magányosnak érezték magukat. A Küldetésirányításnál Deke Slayton, Alan Shepard és a csapat többi része egyre nagyobb aggodalommal figyelte a Tizenhármas legénységének lelkiállapotát.

A három férfi csak rövid időszakokra jutott némi alváshoz. Hangjuk és mondandójuk alapján nyilvánvaló volt, mennyire kimerültek: „Ezek az emberek teljesen kikészültek: a kizárólag hideg élelem miatt éhesek, kiporciózott vízet szopogatnak, átfagytak, átáztak, szervezetük pedig kiszáradt, és még abban sem lehetnek biztosak, hogy egyáltalán túlélik-e az utazást” – foglalta össze Deke a helyzetet. „Mindezek tetejébe még csak nem is alszanak. Muszáj rávenni őket a pihenésre. Ha nem pihennek, pont a légkörbe lépésre lesznek rossz formában, és ilyen állapotban irányítják majd az űrhajót. Addig még van két napunk.”
Jim Lovellnél jobban senki nem értett egyet vele. Lovell az űrben kialakult állapotokat úgy jellemezte, mintha egy „befagyott tóban lenne három férfi, aki hideg, mint a béka”. Eljött az ideje, hogy megszegjék a szabályokat, amik a különleges esetek kivételével előírták, hogy Houstonból csak a CapCom tarthatja a kapcsolatot a legénységgel.
„Kétség nem fér hozzá, hogy ez egy ilyen kivételes eset” – mondta Deke a körégyűlt irányítóknak. „Szerintem biztonságban haza fogjuk őket hozni, de csak akkor, ha éberek lesznek a küldetés utolsó, kritikus óráiban. Muszáj aludniuk.”

Deke a CapCom székébe ült. „Helló, skacok, Deke vagyok” – kezdte mondandóját. „Csak azt akarom, hogy tudjátok: haza fogunk benneteket hozni. Jól áll a szénátok. Szerintünk minden jól alakul. Miért nem teszitek félre a gondokat, és aludtok egy kicsit?”
Ez a főnökük hangja volt, azé az emberé, akiben feltétel nélkül megbíztak. Deke személyes üzenete enyhítette a feszültséget, többé már nem érezték magukat annyira egyedül, és kevésbé érezték helyzetüket bizonytalannak.
„Szerintünk ez egy nagyon jó gondolat” – felelte Lovell, és a Küldetésirányítás egy emberként elmosolyodott. Tudták, hogy Deke személyes közreműködése megteszi a hatását. Rövidesen már mindhárom asztronauta aludt, ami legalább olyan fontos szempont volt, mint a lélegzés és az evés. Amikor felébredtek, egy újabb, életveszélyes helyzettel kellett szembenézniük.

Az Odyssey és az Aquarius magával vonszolta az immár teljesen használhatatlanná vált műszaki egységet. A nagy öregek úgy vélték, hogy a legbiztonságosabb rajta hagyni a műszaki egységet, ami így megvédte a parancsnoki egység hőpajzsát a hidegtől: emiatt törékennyé válhat, és esetleg megrepedhetne a légkörbelépés során fellépő hatalmas hő hatására.
A problémát az jelentette, hogy még mindig némi gáz áramlott ki a műszaki egység roncsából, ami immár nem volt több elszakadt vezetékek, csövek, szétroncsolt tartályok halmazánál. A kiáramló gáz enyhe tolóerőt fejtett ki, ami fokozatosan eltérítette az Apollo-13-at arról a légkörbelépéshez szükséges tökéletes útvonalról, amire még korábban ráállították. Az asztronauták többé már nem a Csendes-óceáni kijelölt leszállóhely felé tartottak. Az űrhajó útját figyelemmel kisérő riadt személyzet arra figyelmeztetett, hogy egy újabb hajtóműves korrekció nélkül az Apollo átszáguld a Föld légkörének felső rétegén, ahol felhajtóerő alakul ki, majd az űrhajó szó szerint lepattan a légkörről, és eltávolodik a bolygótól. Valós volt a veszélye annak, hogy az űrhajó sosem tér haza.

De be lehet-e újra gyújtani a holdkomp túlontúl igénybevett hajtóművét, és vajon tökéletesen működik-e majd? Nem volt más választás, mint megpróbálni. A Küldetésirányítás kikalkulálta az értékeket, az űrhajó parancsnoka pedig mindössze pár másodperc erejéig beindította a hajtóművet. Ennyi elég is volt. Lovell elégedett volt az eredménnyel. Tökéletesen sikerült. Az Apollo-13 visszatalált a hazafelé vezető űrbeli sztráda kellős közepére."

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr175799987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dandie (törölt) 2014.02.06. 18:03:02

Nahát, nem is tudtam, hogy az asztronauták kevésbé szomjasak. Meg is találtam rá a magyarázatot, az is érdekes:

"When the blood shifts to the chest, the heart increases in size and pumps more blood with each beat. The kidneys respond to this increased blood flow by producing more urine. Moreover, the increase in blood and fluid decease anti-diuretic hormone (ADH) secretion by the pituitary gland, which makes people less thirsty"

via: healthgallery.wordpress.com/2013/12/27/why-astronauts-feel-thirsty-when-they-are-returning-to-earth/
süti beállítások módosítása