Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgAz Apollo-8 volt a történelem legnagyobb lutrija, a Hold megkerülésének gondolata egy tengerparti vakáción fogant meg a NASA egyik főnöke fejében. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"1968 derekán a titkosszolgálatok tájékoztatták a NASA-t a Zond-program létezéséről, jelezve, hogy – amennyiben minden jól megy – a szovjetek akár már decemberben vagy januárban megkerülhetik a Holdat egy kozmonautával a fedélzeten. Az, hogy az oroszok képtelenek embert juttatni a Hold felszínére, nem akadályozza meg őket abban, hogy kijelentsék: az USA-nál előbb érték el a célt.

A John F. Kennedy ígéretének teljesítésében bízó amerikai tisztviselők a vereséget látták lelki szemeik előtt. Jim Webb, a NASA akkori igazgatója kijelentette Lyndon Johnson elnöknek: itt az idő, hogy Amerika kockáztasson, és fontolóra vegye, hogy a következő Saturn-V rakétára asztronauták üljenek, majd a behemót első emberes küldetésén egészen a Holdig elrepítse őket az Apollo-8 fedélzetén.
Pár rakétaszakértő eleinte gúnyolódott a terv hallatán. Azzal érveltek, hogy a NASA minden bizonnyal megőrült, ha ilyen idő előtti küldetéssel emberéleteket akar kockára tenni. A Saturn-V legutóbbi tesztrepülésén – mutatták rá – súlyos vibráció lépett fel, és a tizenegy hajtómű közül három csütörtököt mondott. Kijelentették, hogy az ügynökségnek az eredeti forgatókönyvhöz kellene ragaszkodnia: előbb a Saturn-V-tel az Apollo parancsnoki egységet és a holdkompot állítsák földkörüli pályára, és teszteljék le, ezután következhet a holdkörüli pályán folytatott teszt, majd a küldetés, aminek során két ember végül a Hold felszínére szállhat. A fentiekre, illetve Kennedy ígéretének teljesítésére 1969 végéig még mindig elegendő idő állt rendelkezésre.  

Webb a ciklusa végén lévő elnöknek tolmácsolta a NASA mérnökeinek egyöntetű véleményét, miszerint a Saturn-V vibrációját sikerült orvosolni, és szükségtelen az újabb legénység nélküli teszt. Az Apollo-8 küldetése eredetileg a parancsnoki egység és a holdkomp földkörüli pályán teszteléséből állt, de a holdkomp csúszása miatt még hónapokig nem áll készen az űrrepülésre. A holdutazás viszont értékes adalékokat szolgáltathat a navigáció terén, és még fel is gyorsíthatja a holdraszállást.
Johnson meglátta az ötletben rejlő lehetőséget: még hivatali ideje letelte előtt amerikai asztronautát juttathat a Holdhoz – aki ha nem is szállna le, de legalább megkerülné azt. Így aztán szabad utat adott Webbnek, hogy folytassa a történelmi küldetés előkészületeit, és jelezte, hogy támogatni fogja – bármilyen döntésre is jusson a NASA.
Az Apollo-8 holdutazásának gondolata pár héttel korábban fogalmazódott meg egy houstoni megbeszélésen. Deke Slayton is a résztvevők között volt.
„George Low felelt az űrhajó fejlesztéséért, és ő egy délután épp Bob Gilruth-tal beszélgetett, amikor megkérdezte, hogy miként lehetne áthidalni a holdkomp csúszása miatt kialakult problémát” – idézte fel Slayton. „Chris Krafttal együtt behívtak minket, hogy átbeszéljük a dolgot. Low megkérdezte, van-e valami ötletünk arra, hogy addigis mit kezdhetnénk az Apollo-8 parancsnoki egységével. George a közelmúltban volt nyaralni, és a tengerparton üldögélve azon tűnődött, hogy az Apollo-8-cal meg lehetne kerülni a Holdat. A véleményünket kérte: szerintünk megvalósítható-e a dolog?”

„Namármost ne felejtsük el, hogy még az Apollo-7 sem repült, a parancsnoki egység emberrel a fedélzetén még nem járt a világűrben, és a legutóbb, amikor a Saturn-V-tel repültünk, a rakéta kis híján szétesett a vibráció miatt. A fenébe is: még az a szoftver sincs készen, amivel az Apollo-val egyáltalán földkörüli pályán repülhetnénk, hát még a Holdig. A programot akkoriban még mindig fejlesztették.”
„Christ nagyon meglepte a merész javaslat” – mondta Deke. „Low-ra nézett, és annyit mondott: ’Jóég, George, nem tudom, hogy lehetne ezt kivitelezni. Nagyon izgatott lettem az ötlet hallatán, de – Chrishez hasonlóan – nagyon szkeptikus is voltam.”

„George azt mondta, hogy nem számít azonnali válaszra, és emésszük meg a dolgot” – folytatta Deke. „Chris behívta a szürkeállományát, mi pedig Alan-nel és pár asztronautával közösen meghánytuk-vetettük a javaslatot. Al és a fiúk közül páran igen izgatottak lettek. Három nap gondolkodási idő után ott tartottunk, hogy a szeletelt kenyér feltalálása óta senkinek nem jutott még eszébe ennél klasszabb gondolat. Chris azt javasolta, hogy ha már egyszer úgyis elmegyünk a Holdig, ne pusztán száguldjunk el mellette, hanem akár holdkörüli pályára is állhatnánk. Úgy véltük, hogy megérne egy próbát.”
Voltak persze huhogók, és Jim Webb is közéjük tartozott. De végül az összes kulcsembert sikerült megnyerni az ügynek. De minden Wally Schirra októberben esedékes Apollo-7 küldetésének kimenetelén múlt.

Eközben Deke megkérdezte Jim McDivitt-et, az Apollo-8 parancsnokát, hogy mit gondol a küldetésről, és vállalkozna-e rá.
„Jim és legénysége nagyon keményen készült a parancsnoki egység és a holdkomp földkörüli pályán való első tesztjére” – mondta Deke. „Végül úgy döntött, hogy a javasolt holdküldetés helyett folytatja a saját küldetésére való felkészülést. Jim azt is megemlítette, hogy az Apollo-7 útjának tökéletesen kell sikerülnie, máskülönben az Apollo-8-ra egy újabb földkörüli repülés vár – ráadásul holdkomp nélkül.”
„Így aztán Frank Bormanhez fordultam, akit Alannel eredetileg az Apollo-9 parancsnokává neveztünk ki – az eredeti terv értelmében nagyon magas földkörüli pályán tesztelnék a két járművet. A kurvanyja kis híján feldöntött engem lelkesedésében, amikor felajánlottam neki, hogy az Apollo-9 legénységet megcserélném az Apollo-8 legénységével, és így lehetőséget kapnának arra, hogy elrepüljenek egészen a Holdig. Nagyon határozott igennel felelt.”

Az Apollo-7 kimenetelének bizonytalansága miatt Alan Shepard Bormant és két társát – Jim Lovellt és Bill Anderst – az Apollo-szimulátorban túlóráztatta.
„Mindhárom lehetőségre fel kellett készülniük, bármilyen döntés is szülessen a végén: egyrészt arra, hogy küldetésükre földkörüli pályán kerül sor, másrészt arra, hogy elrepülnek a Hold mellett, harmadrészt pedig arra, hogy esetleg holdkörüli pályára kell állniuk” – mondta Shepard. „Nagyon dolgos legénység volt az övék.”
Alan a maga részéről úgy gondolta, hogy az Apollo-8 holdutazása „mesteri húzás volt, egyenesen zseniális”. Sajnálta, hogy ez nem lehet az ő küldetése. Fülproblémája miatt azonban erről legfeljebb csak ábrándozhatott.
Az Apollo-7 küldetésének elképesztő sikere után Deke ezt mondta: „Gyorsan végignéztük az Apollo-8 lehetséges forgatókönyveit. Wally-t és legénységét hat napig megfeszített ütemben kérdeztük ki tapasztalataikról. Átnéztük az Apollo-8 űrhajó, a Saturn-V, valamint az űrhajó útját a mélyűrben követő megfigyelő-hálózat készültségi fokát. Az az egyöntetű döntés született, hogy ne csak utazzunk el a Holdig, hanem álljunk holdkörüli pályára.”
November 11-én Thomas Paine, a NASA újdonsült igazgatója jóváhagyta a tervet. A döntésről tájékoztatta a Fehér Házat, Lyndon Johnson pedig az áldását adta rá. Ez volt az űrrepülés történetének legnagyobb lutrija.

Fontos volt az időzítés. Az évtized végéig már csak egy év volt hátra, és még mindig számolni kellett a szovjetekkel, hogy esetleg ők kerülik meg előbb a Holdat. Így a közelgő ünnepek ellenére a méretében és súlyában a Haditengerészet rombolóival vetekedő Saturn-V – az első, amin legénység is volt – lassan elemelkedett az indítóállásról, majd egyre gyorsabban és gyorsabban hagyta maga mögött a földet.
Az izmos rakéta három fokozata hibátlanul funkcionált, és 1968. december 21-én Frank Bormant, Jim Lovellt és Bill Anderst bolygójuktól 39000 km/h sebességgel kirepítette a messzeségbe. Jim Lovell egy rejtélyes üzenetet küldött a Küldetésirányításba. „Mondjátok meg Conradnak, hogy megdőlt a rekordja.”
Az űrrepülés magassági rekordját Pete Conrad és Dick Gordon agilis Gemini-űrhajója állította be 1370 kilométeren. A küszöbön álló új rekord 386 000 kilométer volt.
A szovjet Zondot állva hagyták az indítóállásán. Keserűség mérgezte meg a vodkával és konyakkal kísért, ünnepek alkalmával szokásos tósztokat. Aznap Lev Kamanyin – a Kreml űrkutatással foglalkozó magasrangú tisztviselőinek jobbkeze, a kozmonauták kiképzését felügyelő Kamanyin fia – ezt jegyezte fel naplójába:

Számunkra gyásznap ez a mai az elvesztett lehetőség miatt. Szomorú, hogy a Hold felé utazó legénység tagjait Bormannek, Lovellnek és Andersnek hívják, nem pedig Bikovszkijnak, Popovicsnak vagy Leonovnak.

Függetlenül attól, hogy mennyire találóan fogalmazta meg érzéseit, az Apollo-8 útja nem vetett véget az oroszok Holddal kapcsolatos kísérleteinek. A hatalmas rakéták sorozatos kudarca ellenére a kozmonauták nem adták fel."

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr865760761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gmarc 2014.01.17. 08:44:02

A következő rekordot aztán az Apollo-13 döntötte meg, alighanem ők repültek a legmesszebb a Hold mögött, de erre nincsenek pontos mérési adatok, mert mindenki inkább a b*zmeg-helyzettel volt elfoglalva.