Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgA hatvanas évek elején az amerikaiak űrhajója 1300 kg volt, az oroszoké közel 5 tonnát nyomott. A szovjet sikerek miatt célozták meg az amerikaiak is a Föld körberepülését. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Gus Grissom Mercury-Redstone rakétája 1961. július 21-én szállt fel az indítóállásról, és szinte egy az egyben megismételte Alan Shepard szuborbitális repülését: 185 kilométer magasra emelkedett, a Cape-től légvonalban 480 kilométerre landolt. A két küldetés közti hasonlóság döbbenetes volt, és Gus tökéletes vízreszállással fejezte be száguldását, de ezzel a hasonlóság Shepard küldetésével véget is ért.
Gus végigment a Liberty Bell Sevenre keresztelt kapszulát a helikopteres mentésre előkészítő rutinlépéseken. Miközben arra várt, hogy kihalásszák a tengerből, végigvette a mentés ellenőrzőlistáját. A hátán feküdt, mikor  robbanás rázta meg az űrhajó oldalát. Az ajtó, amit Shepard kapszulájához képest annyiban módosítottak, hogy a mechanikus zárakat egy robbanótöltetben végződő gyújtózsinórra cserélték, teljesen váratlanul begyújtott, és lerobbantotta a vészkijárat ajtaját.

Gus látta betörni hullámokat, és kénytelen volt kikecmeregni a kapszulából, és az életéért úszni, miközben végignézte, ahogy a 1360 kilós űrhajó elsüllyed a 4500 méter mély óceánba.
A mérnökök értetlenül álltak a robbanás előtt. Egyesek szerint véletlenül léphetett működésbe a robbanószerkezet, mások elméleteket gyártottak arról, hogy talán Grissom véletlenül megütötte a vészkioldót, ami az ajtó lerobbantásához vezetett. Grissom tagadta a vádakat, és minden alkalommal kitartott amellett, hogy „Az átkozott izé egyszerűen csak úgy magától berobbant.” A többi asztronauta mellé állt, és a balesetet kivizsgáló bizottság végül felmentette Gust: szerintük semmi köze nem volt a történtekhez.

Az ajtó robbanásával kapcsolatos megválaszolatlan kérdések továbbra is üldözték Grissomot. A legelterjedtebb elméletek merő spekuláción alapultak. Ezek szerint a gyújtószerkezethez vezető külső gyújtózsinór belegabalyodhatott az ejtőernyő hevederébe, vagy egy tömítőgyűrűt lefelejtettek a detonátorról, esetleg a helikopter statikus elektromossága hozta működésbe az ajtót leválasztó mechanizmust. Mivel a bizonyíték az óceán alján hevert, lehetetlen volt megállapítani, pontosan mi okozta a bajt.
 
Pár órával Grissom rémálma után Washingtonban Kennedy elnök aláírta azt a törvénytervezetet, aminek értelmében további 1,8 milliárd dollárt csoportosítottak át a NASA-hoz, beleértve az Apollo-program beindításához szükséges összeget is. A Kongresszus minden fillért jóváhagyott, bármit is kért az elnök.
Ha a Liberty Bell Seven elvesztése némiképp elhalványította az amúgy tökéletes küldetést, az eredmény Gus vízreszállása után tizenhat nappal végképp odalett, amikor Oroszországban egy másik, nagyerejű SS-6 hordozórakéta mennydörögve az égbe emelkedett. Ez volt a Vosztok-II – a Sas – fedélzetén Gyerman S. Titov őrnaggyal, aki korábban Jurij Gagarin tartalékpilótája volt. Titov egy közel 5000 kilós űrhajóban utazott, és egy teljes napot töltött földkörüli pályán.
 
A NASA vezetői és a hét asztronauta nem tehettek egyebet, mint a fejüket ingathatták. Egymásra néztek, és megállapították, hogy a Redstone ezzel megtette kötelességét. Eljött az idő, hogy egy amerikai is földkörüli pályára álljon, és hirtelen Amerika legsürgetőbb célja az lett, hogy még 1961-ben egy emberrel a fedélzeten megkerüljék a Földet. Ebben az évben az oroszok megmutatták, mire képesek, ráadásul nem is csak egyszer, hanem kétszer, és ők lettek az elsők. De a történelemkönyvek feljegyezhetik, hogy mindkét ország ugyanabban az évben hajtott végre egy földkörüli űrrepülést. Már ha sikerül. És ez bizony elég kétséges volt.

Az amerikai rakétaarzenálból csak az Atlas interkontinentális ballisztikus rakéta állíthatta földkörüli pályára a Mercury-kapszulát. Az Atlas interkontinentális hatótávolságú katonai rakétaként jól bevált, de vékony fala gyakran nem bírta el a Mercury űrhajó és a fedélzetén lévő, életfontosságú berendezések hatalmas súlyát, és összeroppant alattuk. A Mercury-t földkörüli pályára juttató hordozórakéta még nem bizonyított, és tele volt kockázattal.
Három Atlas szállt fel az indítóállásról, tetejükön egy-egy legénység nélküli Mercury-val, és a három kísérlet közül két esetben felrobbant a méretes rakéta: ezzel önmaga és az űrhajó lángoló roncsait a tenger mélyére küldte.

Egyre nagyobb nyomás nehezedett Walt Williams, a Mercury Műveleti Igazgatója vállára. A Fehér Ház azt akarta, hogy egy amerikai repüljön a világűrbe, mégpedig olyan magasan, mint az oroszok. Wiliamsnek egyensúlyoznia kellett a Fehér Ház dühös türelmetlensége és az alkalmatlan hordozórakéta realitása között. Végül Williamsnél elszakadt a cérna. Elege volt abból, hogy az Atlast gyártó Convair illetékesei egyre csak szánalmas kifogások litániáját szavalták, ugyanakkor a küldetések rendre robbanással végződtek, miután előzőleg biztosították arról, hogy a rakéta ezúttal meg tudja csinálni. Kész volt arra, hogy ejtse a Convairt és az Atlast, és elmondja az elnöknek, hogy a rakéta egy rakás fémhulladék.
Azt akarta javasolni, hogy a NASA várja ki a Légierő ekkor már a tesztelés fázisában leledző új Titan interkontinentális ballisztikus rakétáját. Ez lelassítaná az asztronauták földkörüli programját, de legalább a pilótáknak jobb esélyeik lennének annál, hogy három próbálkozásból mindössze egyszer érjenek földkörüli pályára.

Williams elkapta B.G. MacNabbot, a Convair képviselőjét a Cape-en, és ultimátumot adott neki: „Vagy megjavítjátok, vagy húzhattok a fenébe.” MacNabb felvonta a szemöldökét: „Megjavítjuk.”
MacNabb a Convair legkeményebb tesztvezetőjét vette maga mellé. Elmondta Williams dühödt szavait, majd tájékoztatta Tom O’Malley-t arról, hogy a NASA épp azt fontolgatja, hogy lecseréli az Atlast a Titanra. O’Malley egy Atlas interkontinentális rakéta tesztpadjától érkezett a Mercury-Atlas indítóállásához, összehívta a rakétát a startra előkészítő csapatot, és új ukázzal látta el őket: „Azt a seggfejet, aki legközelebb azt mondja, hogy nyugi, meg azt állítja nekem vagy bárki másnak, hogy minden rendben van, úgy rúgom ki, hogy a lába nem éri a földet.”606px-John_Glenn_With_T.J._O'Malley_and_Paul_Donnelly_in_Front_of_-_GPN-2002-000049.jpgT.J. – így ismerte mindenki – nem tűrte, ha visszapofáztak neki. Nyers egyénisége meghozta gyümölcsét, és csapatát elkötelezetté tette, akik éjt nappallá téve akartak dolgozni azon, hogy az Atlast megbízható gépezetté alakítsák.
Sok mindent módosítottak az Atlason. Törékeny falát a legsérülékenyebb pontokon – ott, ahol az űrhajó a rakétára illeszkedett – megerősítették, és szeptember 13-án, öt hónappal a legutóbbi robbanás után a NASA és a Convair készen állt az ismételt próbára. Ezúttal az Atlas egy svájci óra pontosságával üzemelt, és földkörüli pályára állított egy legénység nélkül Mercury-kapszulát. Miután az egyszer megkerülte a földet, a földi irányítás begyújtatta fékezőrakétáit, és az űrhajó biztonságban visszatért.
Lelkesedés és önbizalom töltötte be az emberes űrprogramot.

John Glenn készen állt a folytatásra.
A kezdetektől fogva azért lobbizott, hogy ő repülhessen elsőként a Mercury-val, és vele kezdődjön Amerika emberes űrrepülésének története. Bob Gilruth Shepardra és Grissomra bólintott rá, a két küldetés után a maradék öt asztronauta is megismételte volt szuborbitális űrugrásukat. Ezzel az egész csapat alapvető tapasztalatra tett volna szert.
A Vosztok-I és a Vosztok-II küldetése a Mercury eredeti ütemezését teljesen feltúrta. Ezzel befellegzett a szuborbitális repüléseknek. A harmadik küldetéssel már földkörüli pályára kell állni, és Glenn – aki egyben Shepard és Grissom tartaléka is volt – tökéletes helyzetben volt a feladatra.
Leszámítva persze, hogy neki is el kellett viselni ugyanazt a megaláztatást, ami Shepard-ot is feldühítette. 1961. november 29-én Glenn félreállt egy másik csimpánz, ezúttal Enos előtt, akit a NASA biomérnökei raktak be a Mercury-kapszulába. Az Atlas egy újabb hibátlan küldetés hajtott végre, és a főemlőst földkörüli pályára állította. Minden a majomról szólt, a világ többi része pedig az USA-n nevetett. De a csimpánz végül egész elfogadható állapotban tért haza."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr785699101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása