Az Apollo-1 tragédiája után készített jelentés 3300 oldal volt, nyolc és fél kilót nyomott. Rossz vezetéssel, gondatlansággal és hanyagsággal vádolta a NASA-t. Most áttekintjük a tragédia eseményeit az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyve alapján, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"A momentum, ami tényleg visszazökkentette az Apollo-programot a rendes kerékvágásba, egy meglepően őszinte gesztus volt a NASA részéről. Ez abban nyilvánul meg, ahogy a hivatal elmondta az országnak – és a világ figyelő többi részének, hogy mi romlott el, miért romlott el, és mivel jár kijavítani azt. Hét nappal azután, hogy George Low igent mondott élete legkeményebb állására, az Apollo Vizsgálóbizottság nyilvánosságra hozta hivatalos jelentését a 012-es űrhajó tűzhaláláról. A kritikusok szerint a NASA nem indíthatott volna vizsgálatot önmaga ellen, azonban még őket is meglepte a jelentés őszintesége. A Floyd Thompson által vezetett bizottság nem finomkodott a szavakkal. Pontosan rámutatott a felelősökre.
Maga a jelentés 3300 oldal volt, nyolc és fél kilót nyomott. A pusztítása miatt nem lehetett pontosan behatárolni, hogy mi okozta valójában a tüzet. A legvalószínűbb az volt, hogy a kábelezés hiányos szigetelése miatt elektromos ív keletkezett. Ugyanakkor a vizsgálat kiderítette, hogy a drótok szigetelése nem volt folytonos az űrhajó belső klímájáért felelős rendszernél található kis szerelőajtó alatt, esetleg ledörzsölhette a fémajtó. Kilenc másik lehetséges tűzfészket is felsoroltak, ezek mindegyike ugyanezen a helyen, Gus Grissom ülése alatt volt, és egytől-egyig elektromos hibával függtek össze.
A jelentés legkeményebb része a NASA és a North American Aviation ellen megfogalmazott nyílt vádirat volt. Rossz vezetéssel, gondatlansággal, hanyagsággal vádolták őket, illetve azzal, hogy nem tartották szem előtt az asztronauták biztonságát. A jelentés szerint „a bizottság vizsgálata a tervezés, a mérnöki munka, a gyártás és a minőség-ellenőrzés területén számos hiányosságot tárt fel… sok esetben ez a vezetékek nem megfelelő elhelyezésében, tervezésében és kidolgozásában nyilvánult meg”, ahogy az űrhajó gyúlékony hűtőfolyadékot keringető rendszerének csatlakozásait sem megfelelően hegesztették és forrasztották össze.
A NASA és a North American Aviation egyaránt korrektnek tartotta a jelentést, vállalták a felelősséget, és lépéseket tett annak érdekében, hogy a jövőben biztonságosak legyenek az Apollo-űrhajók. Azontól, hogy Low váltotta Joe Shea-t, sok személyi cserére került sora NASA állományában. A North American Űrrészlegének vezetését is alaposan átvizsgálták.
Az elkövetkező hónapokban közel fél milliárd dollárt fordítanak az Apollo aprólékos újratervezésére és átépítésére, beleértve egy új ajtót, amit három röpke másodperc alatt képes egy ember kinyitni. Az új űrhajóban nem takarékoskodtak a tűzálló anyagok használatával, újratervezték az elektromos hálózatot, a csővezetékeket jobban szigetelték, és nitrogén-oxigén elegyet használták, amíg az űrhajó fel nem száll.
Ami az Apollo parancsnoki egységével történt, megtörténhet akár a holdkomppal is, így utóbbi gyártója, a Grumman Aircraft a holdkompban is jelentős módosításokat hajtott végre.
Évekkel később Chris Kraft küldetésigazgató így emlékezett vissza: „Megbocsáthatatlan, hogy nem tettünk semmit a baleset megelőzése érdekében. Másrészről viszont a baleset nélkül valószínűleg csak később jutottunk volna el a Holdra. A történtek hatására sok mindent megváltoztattunk a parancsnoki egységben és a holdkompban. Szerintem a legkülönfélébb problémákkal találtuk volna magunkat szemben a holdutazás során, ha a rendszerben benne maradt volna az összes a problémaforrás. Ez a borzalmas élmény egy új megközelítést eredményezett, és új erőt adott ahhoz, hogy elvégezzük a munkát.”
Deke Slayton más szemszögből látta a dolgokat. Ő a pilóták véleményét képviselte, akik azokban a Hold felé tartó űrhajókban ülnek majd, amik 245 méter magas tűzoszlop tetején hagyják el a földet.
„Meggyőződésem, hogy sokféle módon megüthettük volna a bokánkat, mielőtt egyáltalán eljuthattunk volna a Holdig, és talán el sem juthattunk volna oda az Apollo-1 nélkül. Egy egész halom alattomos hibát fedeztünk fel, ami a későbbiek során sok fejfájást okozott volna nekünk. Apránként persze kijavíthattuk volna ezeket, de valószínűleg pár embert elvesztettünk volna, amíg át nem rágjuk magunkat az összes hibán. A tűz rákényszerített minket az Apollo-program leállítására, és arra, hogy teljes nagytakarítást végezzünk.”
A NASA vezetői úgy becsülték, hogy egy évre lesz szükség, mire az áttervezett Apollo megkezdheti útját földkörüli pályára. De ezúttal már nem volt kapkodás, a George Low által vezényelt munkálatok során elképesztő figyelmet fordítottak a részletekre. Az előzetesen jósolt egy évből végül huszonegy hónap lett. Miközben még javában tartott a romok eltakarítása, egy másik hihetetlen és szörnyű tragédia állt küszöbön…
Nyolcvanhat nappal az Apollo-1 tűzesete után, 1967. április 23-án, Vlagyimir Komarov kozmonauta egy csodálatos szovjet űrhajó, az új Szojuz-1 fedélzetén szállt fel Bajkonurból. A földkörüli küldetések során nagy jövőt szántak az űrhajónak, amit később úgy alakítottak át, hogy fedélzetén a kozmonauták megkerülhessék a Holdat. Komarov küldetésének elején egy álló napig ellenőriznie kellene a Szojuz rendszereit, majd végignézni, ahogy egy másik Szojuz is felszáll, hogy csatlakozzon hozzá földkörüli pályán. Ezután a két űrhajó merész manővereket hajtana végre, ami aztán a dokkolásban érné el a tetőpontját (a szojuz szó egységet jelent). Az egyik űrhajóról a másikra két kozmonauta űrséta keretében ment volna át, utóbbira a szovjeteknek feltétlenül szüksége volt, ha el akartak jutni a Holdig."
