Az Apollo-1 legénysége a kommunikációs rendszer hibája miatt sokszor azt sem értette, mit mondanak nekik. Gus Grissom kifakadt: „Ha mindössze nyolc kilométerre tőletek képtelenek vagyunk beszélni egymással, akkor mi lesz majd a Holdon?” 1967. január 27-én következett be az Apollo-1 katasztrófája. Ennek alkalmából most a közvetlen előzményeken kezdve áttekintjük a tragédia eseményeit az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyve alapján, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"A tesztet három különböző helyszínről követték figyelemmel. Egyrészt a Fehér Szobában, a 8. szinten kialakított zárt pódiumon, az indítóállványzat kabinszintjén a North American Aviation öt műszaki embere állt készenlétben vészhelyzet esetére, ha az asztronautáknak segítségre lenne szükségük. Ők sosem felejtik el azt a napot.
Közel ötszáz méterre a rakétától a blokkház személyzete tartotta szemmel a gyorsítórakéta rendszereit. Nyolc kilométerrel távolabb, egy műveleti épületből földalatti elektromos vezetékek futottak az űrhajóhoz, amit az ACE (Automatic Check-out Equipment) Irányítóteremből felügyeltek. A helyszínek mindegyikéről mindössze egy-egy személy beszélhetett közvetlenül az asztronautákkal. Skip Chauvin, az elektronikai zseni, aki az űrhajó ellenőrzését irányította, az ACE létesítményében telepedett le. A blokkházban Stuart Roosa újdonsült asztronautaként a legénység kommunikátoraként próbálta ki magát. Roosa mellett ült Deke Slayton, Joe Shea és Rocco Petrone – utóbbi a startért felelős igazgató volt a NASA-nál. Ő a Szárazföldi Haderőnél őrmesteri beosztásban még együtt dolgozott von Braun rakétafejlesztő csapatával Huntsville-ben. Beleszeretett a rakétakutatásba, otthagyta a hadsereget, és az űrügynökséghez csatlakozott, ahol arra készültek, hogy embereket juttassanak a Holdra.
A visszaszámlálás során apróbb problémákba ütköztek. Az asztronauták hangja dühről árulkodott: nyilvánvalóan megzavarta őket az a keserű szag, ami a kabinjukban terjengett. Úgy tűnt, hogy a kabin klímáját szabályzó egységből származik. Grissomnak nem tetszett a dolog. Pillanatokkal később a keserű szagot elszívta a kabin rendszere. Majd ismét érezni lehetett. Mérges morgolódást lehetett hallani az Apollo belsejéből, majd a kabin rendszerei újból megtisztították a levegőt.
Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Grissom azt kívánja: bárcsak az űrhajóra is akasztott volna egy citromot, ahogy a szimulátor esetében tette. A felmerülő problémák megoldásával, az ellenőrzéssel, majd az újabb és újabb javításokkal töltött hosszú, munkás hónapok után, abban a biztos tudatban, hogy a hajó útra kész, egyszer csak az Apollo fedélzeti kommunikációs rendszere kezdte megadni magát.
Ez a rendszer már hónapok óta dühítette Grissomot, és most a hiba miatt szaggatottá vált a kommunikáció az Apollo és a tesztet felügyelő különböző helyszínek között. Fülsértő recsegések hallatszottak a szkafanderre szerelt sisakokban. Valami csúnyán összegabalyodhatott az elektromos hálózatban. Az eleinte még csak idegesítő recsegés aztán az elviselhetetlenségig fokozódott. Gyakran a legénység nem értette, de még csak nem is hallotta Chauvin vagy Roosa szavait. Gus azonban nem sok kétséget hagyott hangulata felől.
„Ha mindössze nyolc kilométerre tőletek képtelenek vagyunk beszélni egymással” – vágta rá – „akkor mi lesz majd a Holdon?”
„Szünet” – rendelte el Chauvin. Újra és újra recsegés hallatszott, ami a vonal átmeneti javulását követően ismét vissza-visszatért; olyan volt, mintha sódert zúdítanának le egy fémcsúszdán. A visszaszámlálás órákig elhúzódott. Joe Shea le-föl sétált a blokkházban. Egy nagy csapat várt rá Houstonban, és muszáj volt mennie. Rejtjelesen jegyzetelt valamit azzal kapcsolatban, hogy kinek a seggét kell majd szétrúgni a kommunikációs vonalakkal történt gikszer miatt. Majd otthagyta a blokkházat, hogy elérje texasi gépét.
Apránként, meg-megszakítva, egyik hibáról a másikra döcögve, a visszaszámlálás T mínusz 10 perchez ért. „A pokolba is, most már a mikrofonomat sem tudom kikapcsolni!” – panaszkodott ekkor Gus. Ez a mondata azonban egy szörnyű hiba lehetőségére hívta fel a figyelmet. A kommunikáció elektromos vezetékek közvetítésével történt. Az elektromos hálózat pedig ezek szerint romokban hevert, ráadásul állapota egyre romlott.
Chauvin azonnal megállította a visszaszámlálást, hogy megvárja, amíg a probléma mibenlétét sikerül megállapítani, és ismét működőképes lesz a rendszer. Már elmúlt hat óra. A legénység a kabinban ekkor már több mint öt órája volt bezárva. Valaki megjegyezte, hogy John Glenn ennél rövidebb idő alatt már háromszor megkerülte a földet. Az emberek kezdtek kijönni a sodrukból."
Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!
