Robert Gilruth döntött arról, hogy ki mehet elsőként a világűrbe. Ennek ellenére az asztronautáknak egyesével kellett szavazni arról, hogy melyik társuk legyen az. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Deke Slayton ránézett az előtte heverő összefirkált papírokra, és hirtelen dühös lett, amiért várnia kell. Összegyűrte a lapokat, és mérgesen a szemétkosárba hajította. Nem az volt a baj, hogy várakozni kell. Jóisten, egy hadseregnél eltöltött élet elsődlegesen a várakozásról szól.
A stressz volt a nagyobb baj. Olyan átkozottul kibírhatatlan volt, hogy szinte fájt. A hét Mercury asztronauta mindegyike a saját asztalánál szöszmötölt Langley-i irodájukban, szórakozottan firkálgattak, kényszeredetten beszéltek egymáshoz. A szemek újra és újra a faliórára kalandoztak: 5:15. Rohadt egy nap ez a 1961. január 19-e. Másnap iktatják be Jack Kennedyt az Egyesült Államok elnöki pozíciójába. De pillanatnyilag Robert Gilruth személye sokkal fontosabb volt számukra akár tucatnyi Kennedynél is.
A Space Task Group vezetőjeként Gilruth felügyelte a Mercury Projektet. Briliáns mérnök és szervező volt, aki korábban a Langley Pilóta Nélküli Repülőgép Programját is irányította: ő volt legnagyobb név az emberes űrrepülésben, ő volt az a főpap, aki kimondja a végső szót: melyikük repülhet a világűrbe? Gilruth akár Artúr Királynak is elmehetett volna: valakit kiválaszt, majd lovaggá üti, és neki adja a legértékesebb megbízatást: elsőként menni az űrbe. Aznap délután magához hívatta az asztronautákat. „Mi lenne fiúk, ha beugornának hozzám munka után?” Ez inkább volt kijelentés, mint kérdés. „Van valami fontos mondandóm számukra.”
A király ezután nyilván rámutat valakire, akinek nevét megjegyzi majd a történelem, és beleég mint a bélyegzővas a friss bőrbe: az első ember neve, aki a világűrben járt.
Alan Shepard hirtelen Slaytonhoz fordult. „Deke, mit gondolsz?” „Jobban tenné, ha csipkedné magát” – morogta vissza Deke félhangosan. Gus Grissom eddig hallgatott, és most ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe. „Ha még sokáig kell várnunk, elkerülhetetlen, hogy beszédet mondjak.”
Ez némiképp enyhítette a feszültséget. Még hogy Gus Grissom beszédet mond?! Ez a hallgatag ember, aki olyan fukar bánik a szavakkal? És mindezt hangosan? Kollégái elvigyorodtak.
Csönd ereszkedett a beszélgetőkre, a feszültséget ismét szinte tapintani lehetett. A pilóták latolgatták, hányadán állnak a programmal. December közepén volt egy nagy törés, amikor a Redstone egy ember nélküli Mercury kapszulát kapásból hibátlanul pályára állította. Gilruth ekkor lépett először. „Jobban tennék, ha elkezdenének gondolkodni azon, hogy ki kerüljön elsőnek a Redstone tetejére.”
Oké. Gondolkodtak. Majd ekkor érte őket Gilruth második húzása. „Azt akarom, hogy szavazzanak. Ha mondjuk, az első repülés valamiért nem jönne össze önöknek, jelöljétek meg azt, aki Önök szerint leginkább megfelelő ember lenne.” Kellemetlen helyzetüket látva elmosolyodott. „Írják le egy papírra, kire esett a választásuk, és dobják be az irodámba.”
A Mercury vezetője tudta, miként lehet elérni, hogy odafigyeljenek rá. Az asztronauták nem jutottak dűlőre, hogy Gilruth vajon valóban az ő kezükbe helyezte a döntést arról, hogy ki menjen elsőként az űrbe, vagy ez az egész a játszma része volt. Bármelyik esettel is álltak szemben, a csapat tisztában volt azzal, hogy Gilruth megteheti, hogy egyszerűen kiválasztja azt, akit ő és főnökei jónak látnak a feladatra, az asztronauták pedig nem tehetnek ellene semmit.
Okos húzás, az biztos. De a pilóták elbizonytalanodtak, mivel valamennyien elsők akartak lenni, és most valaki mást kell jelölni önmaguk helyett."
