Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpg„A rakéta hibátlanul működött, leszámítva, hogy rossz bolygót talált el” - így fogalmazott Wernher von Braun, miután az első V-2-es becsapódott Londonba. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard (az egyetlen ember, aki a Holdon golfozott) és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon részleteket fordítunk le magyarra:

"Vannak olyan déli városok, amiket érintetlenül hagytak az ipari és technológiai újítások: egy időburok veszi őket körül. Ilyen volt az 1950-es évek közepén az alabamai Huntsville is. Patinájával és méretével sok más városhoz hasonlított, legnagyobb látványossága a város főterét uraló bírósági épület volt. Hasonlóan más testvérvárosokhoz, a téren kapott helyett a Konföderációs emlékmű is. Ez volt a szent föld, ahol a múlt áldozataira lehetett emlékezni.

A jövő Huntsville-től alig tizenöt kilométerrel nyugatra sejlett fel, a Redstone Arsenalban – ez egy sivár épületegyüttes volt az alabamai 72-es autópálya mentén, az észak-alabamai agyagbuckák és a magas fenyők sűrűjében, amik egészen a Tennessee folyóig nyújtózkodtak. Itt került robbanótöltet a tüzérségi gránátokba, bombákba, és más fegyverekbe, amik révén Amerika magabiztosan megnyerte a II. Világháborút. A háborút követően aztán beszüntették a Redstone Arsenalban folytatott tevékenységet. A Szárazföldi Erők bezárta a létesítményt, és Huntsville nyugalmas hétköznapjai ismét visszatértek.

 800px-Heinz_Haber_Wernher_von_Braun_Willy_Ley_(1954).jpg

Öt évvel később, 1950-ben aztán az arzenál ismét megelevenedett: mérnökök, műszakiak, specialisták, tudósok és a szükséges személyzet százával érkezett ide. Köztük volt az a 118 férfi is, akik családjukkal együtt Európa közepéről jöttek. Ők voltak a hírhedt Harmadik Birodalom legértékesebb rakétacsapata.
A lepukkant állapotban lévő Redstone Arsenalba jöttek dolgozni, Huntsville-ben laktak, és céljuk egy olyan rakétakutató laboratórium megépítése volt, ami átrepíti a nyugati világot a huszadik század második felébe.

Hitler legkiválóbb emberei voltak, akiket az Egyesült Államok kormánya toborzott egy olyan országban, ahol pár röpke éve még alabamai fiatalemberek harcoltak és haltak meg. Valamennyien német állampolgárok voltak, akiknek felajánlották az amerikai állampolgárságot, és egy új otthon lehetőségét a vidéki Alabama csöndes, gyapotültetvényekkel tűzdelt tájain. Ők tervezték, építették, tesztelték és indították a Birodalom halálos rakétáit, köztük a V-1-esekkel és a V-2-esekkel, amiknek robbanóerejétől a Blitz során egész London rettegett.

Ezeket a tudósokat és mérnököket az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétáinak megtervezésével, megépítésével, tesztelésével és indításával bízták meg. Huntsville-be érkezve biztosak voltak abban, hogy képesek lesznek múltbeli teljesítményüket felülmúlni.
Senki nem vonta kétségbe szakértelmüket. Az amerikai hadseregnek nem volt tapasztalata a rakétákkal kapcsolatban, így ezeket a németeket tekintették a legyőzött Harmadik Birodalom legértékesebb zsákmányának. Az Egyesült Államok Szárazföldi Erők égisze alatt zajló Paperclip Művelet keretében toborozták azokat a rakéta-, atom- és repülőgép-specialistákat, akiket aztán Amerikába lehet hozni, hogy a továbbiakban is egy csapatként dolgozzanak.320l1p2.jpg
A német tudóscsapatot egy dinamikus, tiszteletet parancsoló egyéniség vezette, aki egyben briliáns hajtómű-mérnök is volt: Dr. Wernher von Braunnak hívták [ld. a fenti képen, középen]. Látnok volt, aki ifjúkora óta a világűr felfedezésére induló rakéták fejlesztéséről álmodott. Társai közül sokan osztották jövőképét, és a háború előtti időkben sorra alakultak a rakétaklubok Berlinben. A háború kitörésével ezeket a mérnököket Adolf Hitler céljait szolgáló pusztító fegyverek építésére kényszerítették. Amikor von Braun első V-2 rakétája becsapódott Londonba, az eseményt ezekkel a szavakkal kommentálta kollégáinak: „A rakéta hibátlanul működött, leszámítva, hogy rossz bolygót talált el.”"

Ez nem sci-fi: a Google által szponzorált 30 millió dollár összdíjazású Lunar X PRIZE versenynek egy magyar csapat is a résztvevője. A cél: magánpénzből eljutni a Holdra. Ezen a blogon pénz helyett lájkokat gyűjtünk nekik: csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr94858125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása