Armstrong és Aldrin csak a műszereik segítségével állapíthatta meg, hogy a Hold felszíne felé zuhannak. Meg abból, hogy a kráterek elsiklottak háromszögletű ablakaik előtt. Többek között ez olvasható a két amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton "Moonshot" című könyvében, amiből ezen a blogon részleteket fordítunk le magyarra:
"A két asztronauta leszállóegységükkel alábukott a holdtáj felé – ez volt az első szerkezet, ami leereszkedett egészen a Holdig. Csodálkozva nézelődtek sisakjuk rostélyán át, miközben a Hold élettelen arca egyre közeledett feléjük.
A leszállóegységet Eagle-nek hívták, és dobozszerű, zsúfolt kabinjában enyhén szétvetett lábakkal Neil Armstrong és Buzz Aldrin állt, a padlón megvetve csizmájukat. Mindkettejüket a túlnyomásos szkafander védőrétegei vették körül, és ösztönösen húzigálták rögzítő hevedereiket, hogy meggyőződjenek arról, elég feszesre vannak-e állítva.
Az Eagle a hold gravitációjának vonzásában száguldott lefelé. Armstrong és Aldrin csak a műszereik révén tudták megállapítani, hogy mozognak, illetve abból, ahogy a kráterek elsiklottak háromszögletű ablakaik előtt. A kabinban gyakorlatilag még mindig súlytalanok voltak, járművük parabola íven, mindenféle ellenállás nélkül siklott – kiszabadulva a föld tömegvonzásából.
A hátukon feküdtek, arcuk síkja párhuzamos volt az alattuk húzódó nyugodt és levegőnélküli felszínnel. Ránéztek stoppereik villódzó számaira. Percekre voltak attól, hogy begyújtsák a lábuk alatti hajtóművet, és leereszkedjenek a hold felszínére. Végtelenné nyúltak a percek.
Több mint negyedmillió kilométerrel arrébb, Houstonban egy társuk, Charlie Duke asztronauta tanulmányozta a világító műszerfalat, hallgatta hold felé utazó kollégái beszélgetését, valamint azokét, akik a környező konzolokat kezelték. Minden, amit Duke látott vagy hallott kritikus adatokat szolgáltattak a hold felszíne felé zuhanó Eagle útjáról. Duke volt az egyetlen, aki ekkor Armstronggal és Aldrinnal beszélhetett. És eljött az üzenet ideje.
„Eagle, itt Houston” – mondta a mikrofonjába. Szavai a légköri zavarok miatt recsegtek, de hangja a világűrben 300 000 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguldott a kráterek és poros sziklák felé zuhanó asztronautákhoz. „Ha hallotok, kezdhetitek a hajtóműves ereszkedést.”
Ekkor az Eagle a hold háta mögül ívelt éppen lefelé, a huszonkét perces adásszünetet követően, amikor az űrhajó és a földi Küldetésirányítás között megszakadt a kommunikáció. Duke sercegő hangja volt az első, amit az asztronauták hallottak, miután előjöttek a hold árnyékából.
Armstrong és Aldrin azonban nem egyedül volt a világűrben. Az Apollo 11 legénységének harmadik tagja Michael Collins, aki nyolcvan kilométerrel fölöttük, holdkörüli pályán keringett Columbia nevű parancsnoki hajójukban. Ő tisztán hallotta az irányítóközpontból érkező fontos üzenetet.
„Eagle, itt a Columbia.” – Szavait Armstrong és Aldrin fülhallgatóikban azonnal hallották. „Épp most adtak engedélyt a hajtóműves ereszkedésre.”
A két férfi összenézett. „Rendben” – nyugtázta Armstrong. Most már a Nyugalom víz nélküli tengere felé vették az irányt." (Folyt.köv.)
Ez nem sci-fi: a Google által szponzorált 30 millió dollár összdíjazású Lunar X PRIZE versenynek egy magyar csapat is a résztvevője. A cél: magánpénzből eljutni a Holdra. Ezen a blogon pénz helyett lájkokat gyűjtünk nekik: csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!
