Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Scott_Leonov_cover.JPGAz orosz űrhajósok a hatvanas években átszámítva olyan 100 dollárt kerestek, összehasonlíthatatlanul kevesebbet, mint amerikai társaik. Erről is beszámol a "Two Sides of the Moon" című könyv, amit David Scott és Alekszej Leonov közösen írt. Scott a Gemini-8 és az Apollo-15 asztronautája volt, Alekszej Leonov, pedig elsőként hajtott végre űrsétát a Voszhod-2 fedélzetén. Könyvükből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Alekszej Leonov

Érdekes híreket kaptunk. A Life magazin felfedte, hogy három év leforgása alatt félmillió dollárt fizettek Amerika 1959-ben kiválasztott első hét asztronautája részére, hogy kizárólagosan ők hozhassák le a magánéletükkel kapcsolatos történeteket. Akkoriban a havi jövedelmünk olyan 50 vagy 60 rubelre rúgott, és ebből még lejött a Kommunista Párt tagdíja. Nem volt hivatalos átváltási ráta, mivel szigorúan tilos volt dollárt birtokolni, de a feketepiacon egy dollár kábé 60 kopejkát ért, így a mi fizetésünk olyan havi 100 dollár körül mozgott.
Nagy érdeklődéssel kísértem figyelemmel az amerikai asztronauták életét. Számos részletes cikk jelent meg az amerikai tudományos folyóiratokban az ország űrprogramjáról, és az ezekből készített összefoglalókat megkaptuk az elhárítás rendszeres jelentéseiben. Ez adott némi eligazítást arról, hogy ki repül legközelebb, és mi lesz a küldetés célja.
Magánemberként viszont izgalmas olvasmány jelentett számomra a Life magazin asztronautákról szóló számtalan cikke: előbb az eredeti hét Mercury-asztronautáról, később az 1962-ben kiválasztott kilencről, illetve az egy év később felvett tizennégy férfiról lehetett sokat megtudni. Mindegyikük nevét tudtam, és azt is, hogy kinek hány gyereke van. Végtelen számú fénykép készült róluk, amint családjukkal tágas öröklakásuk és jól felszerelt házuk kényelmében pihennek. 

Kicsit irigykedtünk rájuk. Sokat törődtek velünk, kozmonautákkal, és a családunkkal is. Ekkorra már közülünk sokaknak voltak gyerekei. A lányom, Viktorija, pár héttel Jurij Gagarin első űrrepülése után született. Jurijnak is volt egy kislánya, és családjaink sok időt töltöttek el együtt. A kozmonauták nagyon összetartó csapatot alkottak, minden kérdésről közösen döntöttünk.
Sokat beszéltünk arról, hogy milyen legyen a Csillagvárosba tervezett új lakhelyünk. Nem akartunk különálló házakban élni. Ehelyett inkább két, egymással összekötött szovjet-típusú panelre esett a választásunk, ahol van egy közösségi terem a bulik és más ünnepségek számára. Mintha bizony azt gondoltuk volna, hogy örökké fiatalok maradunk, és egyetemisták módjára egymás közelében akarunk élni.

A kozmonauták fegyelmi ügyeiben is közösen döntöttünk. Rendszeres értekezleteket tartottunk, és a kezdet kezdetén egyöntetűen elhatároztuk, hogy távoznia kell sorainkból annak, aki megsérti a program céljának eléréséhez nélkülözhetetlen fegyelmet. Ezt az elhatározást rövidesen ki is kellett próbálni a gyakorlatban.

Egyszer egy késő éjjeli órában négy kozmonauta – Grigorij Neljubov, Mars Rafikov, Valentin Filatjev és Ivan Anikajev – egy asztalnál ült, és keményen italoztak Cskalovszkoje vasútállomás kis éttermében. Ez szigorúan tilos volt. Minél többet ittak, annál kötekedőbbek és sértőbbek lettek. A végén aztán összeverekedtek az étterem egyik pincérével, az állomásfőnök pedig értesítette a helyi katonai bázist.
„Jól van, emberek, ideje felkerekedni, és hazamenni” – mondta a bázisról érkezett tiszt.
Neljubov visszavágott: „Pofa be. Semmi közöd hozzá, mit csinálunk.” Rossz lóra tett: a kiérkező tiszt egy őrnagy volt, mint később kiderült,.
„Ha holnap reggel kilencig nem kér tőlem elnézést, nagy bajban lesz” – figyelmeztette a tiszt.
Másnap délelőtt mind a négyüket berendelték az űrközpont főparancsnokához. Amikor értesültünk a történtekről, azonnal összehívtunk egy értekezletet aznap estére. Nem tartott sokáig. Szavazással, kézfelemeléssel döntöttünk, magasba kellett emelni a kezét annak, akik úgy gondolta, hogy a négy férfinak mennie kell. Egyhangú döntés született: még ők maguk is feltartották a kezüket. Szomorú nap volt. Egytől-egyik magasan képzett pilóták voltak, és átestek az elképesztően kemény kiválasztási procedúrán. Ezután mindannyian visszakerültek a Légierőhöz.

Kettejük sorsa furcsán alakult, és szomorú fordulatot vett. Egyik este Anikajev bulizott, amikor valaki ellopta a zsebéből az autó slusszkulcsát. Elvitték a kocsiját, és a nagy sietségben valakit elgázoltak, aki belehalt a sérüléseibe. A tolvaj ezután visszatette a kulcsot Anikajev zsebébe. Anikajevet letartóztatták, és egy évre börtönbe került, amíg ki nem derült az ártatlansága. De szabadulása után soha többé nem repült.
Neljubov története még ennél is szomorúbb. Miután távozott tőlünk, a Szovjetunió távol-keleti részén, berepülő pilótaként állomásozott egy Cserniskova nevű faluban. A fegyelmi szabályokat továbbra sem tartotta tiszteletben. Egyik este a vasúti pálya mentén sétált, kabátja gallérját pedig szorosan a füle köré vonta, hogy megvédje a hóvihartól. Nem hallotta a háta mögül közeledő tehervonatot. Az egyik vagonról túlnyúló deszka fejbe vágta, és azonnal szörnyethalt. Kétszer látogattam meg a sírját ebben a távoli faluban. Halála tragédia volt.
Amikor elmentek tőlünk, nem sok idő volt a sajnálkozásra. Hatalmas nyomás nehezedett ránk. Időbeosztásunk sűrű volt, és nem volt helye azoknak, akik nem bírták az iramot.

1963 novemberében az intenzív csillagvárosi kiképzés egyik rövid szünetében egyszer bekapcsoltam a rádiót. Azzal kezdték a híreket, hogy John F. Kennedy elnököt meggyilkolták. Aznap megnéztem televízión is a szörnyű jelenetet, amikor fejbe lőtték. Sok orosz megsiratta, sokan koszorúkat helyeztek el a moszkvai amerikai nagykövetség bejárata elé. Én is így tettem.
Kennedyt kiváló vezetőnek tartották. Halványan emlékszem, hogy azt gondoltam, halálával az amerikai űrprogram talán nagyobb sebességre kapcsol, és az amerikaiak eltökélik magukat arra, hogy halott vezetőjük emléke előtt tisztelegve megvalósítsák célját, és az évtized vége előtt embert juttatnak a Holdra.
Akkoriban azonban főként azon gondolkodtam, hogy Amerika egy törvényen kívüli ország. Ha a nagyhatalom összes óvintézkedése ellenére fényes nappal meggyilkolhatják az elnököt, akkor az ország bizonyára hemzseg a bűnözőktől. Honnan is sejthettem volna, hogy egyszer majd centiken múlik az életem, amikor majd merényletet kísérelnek meg saját államfőnk ellen."

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr236177537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2014.05.18. 13:26:34

Azért, ez a fizetés-összehasonlítás elég felületes volt.
Nézzük:

Egy szovjet űrhajós 60 rubelt (SUR) keresett. Ha az 1 USD = 0,6 SUR árfolyamot használjuk, és 1962-es jövedelemszinttel számolunk, akkor:

Szovjet űrhajós:
60 SUR(1962) = 100 USD(1962) = 770 USD(2014) = 171568 HUF(2014)

Amerikai űrhajós:
500000 USD(1962) /3/7/12= 1984 USD(1962)/fő/hónap = 15278 USD(2014) = 3 404 184 HUF

Húszszoros különbség.

Nézzük az átlagembert:

Havi átlagjövedelem a SZU-ban 1962-ben: 80,90 SUR = 135 USD(1962) = 1038 USD (2014) = 231283 HUF (2014)

Havi átlagjövedelem USA: 5600 USD/év = 466 USD/hó = 3593 USD(2014) = 800578 HUF (2014)

Három és félszeres különbség.

Mi lehetett az oka az alacsony űrhajósi fizetésnek a SZU-ban? az, hogy ez a hatvan rubel leginkább csak zsebpénz volt. Az űrhajósok szolgálati lakást, szolgálati kocsit kaptak, a legtöbb szolgáltatásért (étkezés, szórakozás, üdülés) csak jelképes összegeket fizettek, ebből a hatvan rubelből csak az extra kiadásokat kellett fedezniük. (ellentétben a szovjet átlagemberrel, akik a 80 rubelből fizettek minden költségüket). Ja, és nem kellett adót sem fizetni.

J.László 2014.05.18. 16:05:10

Úgy tűnik, nem sokat lacafacázott a szovjet bíróság. Ha bulizott Anikajev, nyilván nem egyedül tette és tanúi lehettek, hogy nem autókázott, hanem vodkázott a cimborákkal.