Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgA NASA-nál sokan attól tartottak, hogy az oroszok ipari kémkedésre készülnek, és majd tervrajzokat csempésznek ki a pulóverük alatt. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Sok múlhat az 1975 nyarára tervezett Apollo-Szojuz útján. A küldetés célját az amerikaiak és az oroszok egyaránt kritikus jelentőségűnek tartották: egy „közös dokkolóberendezést” kellett megtervezni, megépíteni, majd a világűrben letesztelni, amit a jövőbeli küldetések során „teljes dokkolásra” lehet majd használni amerikai és/vagy orosz űrhajók esetében, amennyiben egy meghibásodott űrhajóról vagy űrállomásról ki kellene menteni a legénységet. A korábbi években, ha egy legénység hajtómű hiba miatt nem tudott volna visszatérni a földre – pláne, ha ez esetleg korlátozott oxigén- és energiaellátással is párosult – örökre a világűrben rekedtek volna. Az amerikai és szovjet űrhajókra egyaránt felszerelhető dokkolóegységgel a legénység megmenekülésének esélyei fényévekkel javultak.

Ez a feladat Deke-re várt: neki kellett megvalósítani az ehhez szükséges berendezést. Nem csak a dokkolórendszer fejlesztését kellett szemmel tartania, de személyesen ki is kellett próbálni azt – az Apollonak és a Szojuznak a megadott pillanatban össze kellett egymással kapcsolódnia.
Hiába fűzték baráti szálak az űrhajósokat egymáshoz, igazából sosem szabadultak a küldetés politikai jellegétől, ami beárnyékolta a felkészülésüket. Az oroszok korábban tisztes távolban tartották magukat a közös küldetés gondolatától, mivel nagyon bizalmatlanok voltak az Egyesült Államokkal szemben, és mert a felszín alatt dühösek voltak, amiért nem sikerült az amerikaiak előtt eljutni a Holdra. De a közös dokkoló mechanizmus tesztelését valahol el kellett kezdeni, ez volt ugyanis az Apollo-Szojuz alapja – a szerkezet a jövőben megnyitja az utat a nagy űrbeli közös projektek számára, a két ország egyesítheti erőit, ami így hatalmas anyagi- és időmegtakarításokkal jár.

Amerika űrprogramjának vezetői és befolyásos politikai szövetségeseik emlékezetében még élénken élt, amikor a NASA még azzal szerencsétlenkedett, hogy grapefruit-nagyságú rakományokat juttasson földkörüli pályára. Eközben az oroszok súlyban és méretben kisebbfajta teherautó méretű műholdakat küldtek a világűrbe. Az űrrepülés kezdetén Moszkva minden adandó lehetőséget megragadott arra, hogy teleharsogja a világot a szovjetek fölényével – úttörő szerepet játszott az emberes földkörüli repülésekben, az űrsétákban, és emellett legénység nélküli robotszondákat indított a Holdhoz, valamint más bolygókhoz.
Noha az amerikaiak gyorsan felzárkóztak, majd le is hagyták a szovjeteket, sokan mégis vonakodtak a közös űrrepülés gondolatától, mivel az oroszok – akik szerintük szánalmasan lemaradtak az űrbeli sikerek terén – a közös küldetéssel igazából az amerikai technológiát kívánják csak megkaparintani. Ugyancsak ők arra is felhívták a figyelmet, hogy az orosz Szojuz és az amerikai Apollo közös repülésével a szovjetek később kijelenthetik, hogy az űrkutatásban azonos szinten állnak az Egyesült Államokkal.

Szerencsére, az űrkutatás hosszútávú érdekeit szem előtt tartó vélemények kerekedtek felül. Mindkét ország összeállította a maga mérnökcsapatát, és munkához látott: az Apollo-Szojuz útja hivatalosan az 1972. május 24-i űrjogi szerződés aláírásával közös cél lett – az aláírásra a moszkvai csúcstalálkozón került sor Richard Nixon elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet vezető között.
A két ország személyzete elfoglalta a helyét. Glynn Lunney, aki hajdanában küldetésigazgató volt, most Houstonban irányította az amerikaiak munkálatait. A Szovjetunióban a Szovjet Tudományos Akadémia részéről kollégája, Konsztyantin Busujev tette ugyanezt.
Az oroszok a közös projektnek az USA-val összehasonlítva tagadhatatlanul elavult technikával vágtak neki. Mindamellett a propagandában, az oroszok hamar elismerték az Apollo műszaki fölényét a Szojuzhoz képest. Korrektül mérték fel a két űrhajó képességeit, és határozták meg a két ország szerepét a küldetésben.
Az űrszektorból kevesen voltak felkészültebbek és tapasztaltabbak Chris Kraft veterán küldetésigazgatónál. „Nem hiszem, hogy helyesen mérték fel saját képességeiket” – mondta az oroszokról. „Szerintem Busujevnek és társainak fogalma sem volt arról, hogy mivel jár az űrben használatos hardver kifejlesztése és a két ország részvételével zajló küldetés. Tolmácsok közvetítésével kellett dolgoznunk, ez azonban körülményes és időigényes volt… Kezdetben nagyon sikeresnek mondhattuk magunkat, ha egy nap sikerült öt percnyi érdemi munkát elvégeznünk.”

Deke figyelmét nem kerülte el Lunney és Kraft, valamit az amerikai csapat többi tagjának frusztrációja. „Adjatok nekik egy kis időt” – javasolta Deke a csapat tagjainak. „Különböző a hátterünk, és nekünk nem kell annyira elmerülnünk a technikai részletekben, mint nekik. Rá kell, hogy érezzenek a dolog ízére. Olyan ez, mint amikor egy farmon meg akarjuk állapítani a talaj minőségét. Lehet mindenféle tanulmányokat gyártani, de a farmer számára abból derül ki igazán, hogy mire számíthat, ha átmorzsolhatja ujjai közt a talajt. Ezekkel az emberekkel is ez a helyzet. Amint rákapnak a dolog ízére, jönni fognak velünk.”
Deke-nek lett igaza. „Régebben” – ismerte el Chris Kraft – „az embereinknek egy nap alatt egy teljes munkanapra elegendő feladatot kellett megcsinálniuk.”

Deke felnevetett. „Mint mondtam, csak hagyj időt nekik, hogy megtalálják önmagukat. Most azt szeretném, ha a mi központjaink emberei segítenék ezeket a srácokat. Senki ne kiabáljon a túlóra miatt, semmi szakszervezetesdi, és senki ne siránkozzon, ha a mosdó nem működik. Csak csináljuk.”
Deke egyszerre türelmes és kitartó tudott lenni. „Felejtsük már azt a marhaságot egyszer s mindenkorra, hogy az oroszok műszak titkokat csempésznek a pulóverük alá. Mi sem taligaszám adjuk át nekik az információkat. Való igaz, hogy a Szojuz húsz éves múltra tekint vissza. De azt sem szabad elfelejteni, hogy az Apollo sem nevezhető újnak – a pokolba is, akkoriban már tízéves konstrukció volt. Ezidőtájt már egy merőben új technológiát dolgoztunk ki az űrsiklónk számára. Amit az oroszok megtanulhattak tőlünk – ha egyáltalán volt ilyen – az a működésünk. Ebben tűntünk ki igazán, ők pedig elismerően beszéltek arról, ahogy mifelénk mennek a dolgok.”
Deke ezen a ponton felemelte az ujját a nagyobb nyomaték kedvéért. „Természetesen úgy tűnik, hogy senki sem volt tisztában azzal – vagy csupán megfeledkeztek róla – hogy az oroszok is új technológián dolgoztak: a saját űrsiklójukat fejlesztették meg egy bazi nagy hordozórakétát. Csak nem beszéltek róla, és kész.”
Deke hátradőlt a székében, és megdörzsölte a feje búbját. „Mindkét félnek volt mit tanulnia. De ami engem illet, csak egyvalami érdekelt. Nem érdekelt, melyik ország jár a másik előtt. Csak csináljuk! Az Apollo-Szojuz volt az utolsó hajó az öreg Deke számára.”"

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr675853106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.