Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgDeke Slayton hiába kúrálta ki szívritmuszavarát, az orvosok csak kísérleti tengerimalacnak tekintették, és nem vették komolyan. Ezen múlt az űrutazása. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Az Apollo-14 öröksége messze túlmutatott a Hold felszínéből vett mintákon vagy a kimerítő erőfeszítésen, amikor a két férfi elkötelezetten küzdötte magát végig azon a barátságtalan tájon, ami minden lépésüknek ellenállt. Ez már történelem.
Hátra volt még három Apollo-küldetés a Holdra, bár sokáig nagyon félő volt, hogy azokat is lefújják. Erre a három küldetésre az Apollo-14 sikere miatt kerülhetett sor.
De vajon mi lesz majd az Apollo-program utolsó holdraszállásai után?

Deke Slayton felnézett íróasztala mögül, és látta, hogy Alan Shepard épp a vele szemközti székbe ereszkedik. Az Apollo-14 útja már a háta mögött volt, és Deke most első alkalommal beszélhetett Sheparddal négyszemközt, amióta Alan visszatért a Holdról.
„Emlékszel, Al” – kezdte izgatottan – „amikor a Tizenhármas indulása előtt olyan rohadtul megfáztam?”
Alan elmosolyodott. „Igazi jelenség voltál.”
„Ja” – jegyezte meg Deke. „Chuck Berry akkor egy vitaminkúrára fogott engem. Ez azonban nem csak a megfázást mulasztotta el.” – mosolygott Deke.
Alan érdeklődve figyelt, barátja szemei valósággal ragyogtak. Alan bólintott, és várta a folytatást.
„Hát” – Deke arcán egyre szélesebb lett a mosoly – „már több mint egy év eltelt azóta, és még mindig szedem azokat a vitaminokat.” Deke hátradőlt a székében, és vett egy mély levegőt. „Al, azóta egyszer sem hagyott ki a szívem.”
Alannel szemközt egy olyan férfi ült, aki közel egy évtizede nem repülhetett. Egy kérdés maradt megválaszolatlanul. „Fölösleges mondanom, milyen nagyszerű dolog ez, Deke. A kérdés az, hogy most mihez kezdesz?”
Deke arcáról lehervadt a széles mosoly, amikor visszagondolt saját hányattatott múltjára. „Minden repülőorvosnak el fogom mondani, hogy mi történt velem. Rácsapok az asztalukra, és azt mondom nekik: „hé, ide figyeljetek, a szívem kifogástalanul működik.” Alkalmanként felvettem egy Holter-monitort – ez az, amit az ember mindenhova magával vihet. Így egész álló nap rögzítette a szívműködésemet. A kütyü persze púp volt a hátamon, de az eredmények szerint ez idő alatt egyszer sem hagyott ki a szívem.”
Shepard nem akarta kimondani – legalábbis még nem – hogy ezzel Deke számára megnyílhat az út egy űrrepülés előtt. „Mit mondanak a dokik?” – kérdezte Alan csöndesen.
Deke arca eltorzult a dühtől és a frusztrációtól, amiért mindig falakba ütközött. „Egy hangyányit sem voltak együttműködőek” – morogta. „A pokolba velük. Egy rakás tesztet el akarnak végezni rajtam. Minden ugyanaz, mint az eltelt években. Mindössze egy kezes tengerimalacot látnak bennem. És kijelentik, hogy a vizsgálatok eredményei nem bizonyítanak semmit. Maradjak nyugodt, és legyek türelemmel. Amikor elmondom nekik, hogy ezzel a vitaminkúrával meggyógyítottam a szívem, legtöbbjük úgy néz rám, mintha megőrültem volna. Azt hiszik, hogy az agyamra ment valami. Tíz orvosból kilenc szerint ez képtelenség, és csak beképzelem magamnak.” És nem hajlandóak elhinni, hogy az öreg ketyegő tökéletesen működik.”

Deke előredőlt a székében, és mélyen Shepard szemébe nézett. „Figyelj, találnom kell valakit, aki elég tökös ahhoz, hogy olyan szakvéleményt adjon, amit mások nem mernek bevállalni. Al, én alkalmas vagyok a repülésre.”
Shepard visszafogott maradt. Deke-ben annyi tűz volt, ami kettejüknek is bőven elegendő lett volna. Az asztronauták repülőorvosa jutott az eszébe. „És mi a helyzet Chuck Berryvel?”
„A fenébe is, Chuck tökös gyerek, az már igaz” – vágta rá Deke. „Mellettem áll, de még Berry sem mondhatja ki orvosi alkalmasságomat. Egymagában biztosan nem. A NASA ragaszkodik ahhoz, hogy egy kiváló szívspecialista adja írásba, hogy egészséges vagyok a repüléshez. És ilyet” – sóhajtott Deke – „nem tudunk találni.”
Shepard mérlegelte a hallottakat. Nem kérdés, hogy ez az ember mindent megpróbált. És ha a szíve tényleg úgy működik, ahogy mondja, ebben az esetben többé már nem egy orvosi probléma láncolja őt a földhöz. Ezért újfent a „biztonsági játékosok és a „védd a segged”-hozzáállás volt okolható.

Alan felemelkedett a székéből, és Deke-kel szemközt állt. Shepard megkerülte az asztalt, és megölelte azt a férfit, aki az emberes űrprogram első napjától fogva mellette állt. „Deke” – mondta csöndesen – „Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy segítsek neked. Azok után, amit értem tettél, nem is tehetek mást.”
„Helyesen cselekedtem” – vágta rá Deke azonnal.
„A lényeg az, hogy hittél bennem, és megcsináltam. Nézd, én negyvenhét éves vagyok. Mindketten tudjuk, hogy nem sok esélyem van újra végigmenni a rotáción, és egy másik küldetés legénységébe kerülni. Ennek ellenére az Asztronauta Irodánál maradok, mivel csak onnan segíthetek neked.”

Pár hónap múlva, a világ másik végén, az óvilágban Dr. Chuck Berry megtalálta a megoldást.
Berry épp egy nemzetközi orvoskonferencián vett részt a törökországi Isztambulban. Itt Dr. Harold Mankinnal találkozott, aki a minnesotai Mayo Klinika világhírű kardiológusa volt. Berry megragadta a lehetőséget, és mesélt a Deke űrrepülésének útjában álló akadályokról. „Tudnál segíteni?” – kérdezte Berry.
Mankin azt felelte, hogy „küldd Slaytont a Mayora. Egyszer s mindenkorra kiderítjük, hogy van-e esélye” – és itt elmosolyodott – „maga mögött hagyni ezt a világot.”
Deke azon nyomban északra utazott, amint megtudta a hírt Chuck Berrytől. Dr. Mankin pedig teljes körű orvosi kivizsgálásnak vetette alá Deke-et, „egy komplett, mindenre kiterjedő kivizsgálásnak. Fölöttébb mozgalmas volt. Szinte teljesen kifordítottak. Fejjel-lefelé kellett edzenem egy futópadon, lyukakat szúrtak belém, festéket pumpáltak a testembe, és olyan helyeken vizsgáltak meg, amikről addig nem is tudtam, hogy léteznek.”
Deke-et előjegyezték egy angiogramra, de ő megmakacsolta magát. Korábban már többször megpróbálták erre rávenni az orvosok. Elmondták, mennyi mindent lehet így megállapítani a szívéről, majd hozzátették, hogy az eljárásnak van némi „minimális” kockázata.

„Van némi esély arra, hogy belehaljon” – felelték. „És ha megnyugtató lesz is az eredmény, ez attól még mindig csak egy vizsgálat. Nincs semmi garancia arra, hogy ettől ismét alkalmas lesz.”
Deke szokásos módján felelt, mint amikor akadály állt az útjába. „Csesszék meg” – mondta az orvosoknak. „Legalább mondjanak egyetlen okot, amiért megéri kockára tenni az életem.” Nem volt jobb ötletük, így Deke az angiogram kivételével mindent megtett, hogy bebizonyítsa: nincs semmi, ami orvosi értelemben távol tarthatná egy űrrepüléstől.
Dr. Mankin azonban megváltoztatta Deke véleményét. „A többi vizsgálaton jól szerepelt” – mondta. „Deke, ha az angiogram eredményei is jók lesznek, úgy ha rajtam múlik a dolog, pozitív fordulatot vesz a történet. Támogatni fogom, hogy ismét repülhessen.”
„A pokolba, doki, ez megéri a kockázatot” – felelte Deke. Egy újabb kivizsgálás következett, idézte fel később, immár nevetve. „A karomon egy bemetszést ejtettek, majd a szondát ezen keresztül vezették fel egészen a szívemig.”
Nyugtalan volt, Türelmetlenül várt Dr. Mankin ítéletére. A sebész rögtön a lényegre tért. Felhívta Chuck Berryt. „A maga betege Deke Slayton, igaz? Ez a pali kifogástalan állapotban van.”
A világűrbe vezető ajtó résnyire ugyan, de kinyílt."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr415836521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.