Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgCsizmákat, fölöslegessé vált berendezéseket, vizelettel teli tasakokat és összegyűrt ételtárolókat is hátrahagyott az Apollo-11 legénysége a Holdon. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Két hónap múlva, 1969. július 20-án – nyolc évvel azután, hogy John F. Kennedy elnök megígérte a holdraszállást – Neil Armstrong kilépett a holdkompból, és leereszkedett a Hold felszínére vezető létrán. Nem kapkodott. Amikor az ember az ismeretlenbe megy, türelmes, óvatos, és felkészül arra, hogy bármikor bekövetkezhet valami váratlan dolog.
Armstrong kihátrált az Eagle ajtajának apró nyílásán. Oda tartott, ahol még ember nem járt előtte: egy élettelen világ felszínére, amit kráterek szabdaltak: némelyek 30 centiméteresek voltak, de akadtak 9 méter átmérőjűek is. Mindenütt a kozmikus meteorbecsapódások törmelékei, kövek és sziklák borították az idegen tájat.
Túlnyomásos szkafandere miatt csak nehézkesen mozgott, mivel ruhája erősen korlátozta mozgásában, de fura nyugalom szállta meg, valahányszor egy újabb lépcsőfokra lépett, és ezzel ismét egy lépéssel közelebb került az ismeretlen talajhoz.

Az Eagle létrájába két kézzel kapaszkodó szellemképes, szkafanderes alak útját a távoli Földről több mint félmilliárd ember ember kísérte figyelemmel a televízió képernyőkön. Nézték, ahogy egyre lejjebb ért. Még egy lépés, még egy lépcsőfok. Egyre közelebb a Holdhoz. Végül elérte a lépcső alját. Milliók nézték végig, ahogy Neil egy méterről leugrott a Hold felszínére. Holdat érés. Este 10:56-kor a bal lába ránehezedett a talaj finom szemcsékkel borított felszínére. Enyhén elrugaszkodott a létrától. Most már mindkét lábával stabilan állt a Holdon. Ekkor halhatatlanná váló szavakat mondott szkafanderének rádiójába, amit szerte a világon mindenhol hallottak:
„Kis lépés ez egy embernek … nagy ugrás az emberiségnek.”
Tizenöt perccel később Buzz Aldrin alig bírta kivárni, hogy leérjen a létra aljára. Meg sem állt a Hold felszínéig, amire „felvillanyozva és libabőrösen” lépett.
Az ígéret teljesült: az 1960-as évek vége előtt emberek álltak a Holdon. Neil mászkálni kezdett, de minden lépése felért egy kísérlettel. Minden mozdulat egy újabb felfedezés volt. Minden fordulással, lépéssel, ugrással az emberiség első kézből szerzett tapasztalatokat arról, hogy milyen a világ a Hold csekély gravitációjában.
A nehézkes szkafanderek ellenére mindkét férfi számára vidám pillanatokat szerzett a földi gravitáció hatodában mozogni, az érzést a lebegéshez hasonlították. Nem sok idejük volt a Holdon, és sietniük kellett, hogy minden betervezett feladatra sort keríthessenek. Neil fejezte ki ezt a legtalálóbban, amikor arról beszélt, hogy úgy érzik magukat, mintha elkerekedett szemű, ötéves srácok lennének egy édességboltban.

Buzz-zal együtt ki akarták használni a csökkentett gravitáció előnyeit, és akkorákat ugráltak, ami a Földön elképzelhetetlen lett volna. (Szkafanderükben 160 kilót nyomnának a Földön, ehhez képest a Holdon súlyuk alig 30 kiló volt.) Habár könnyebbek voltak a Holdon, testük azért gátolta mozgásukat, és nem tudtak olyan szabadon mozogni, amennyire szerettek volna. Amikor felugrottak, mozgási energiájuk folytán szökellni kezdtek. Ha kocogni próbáltak (a futás ezekben a szkafanderekben lehetetlen volt), tömegük és sebességük kinetikus energiává alakult. Ha teljes erőből kocogtak, lendületük vitte tovább őket, és emiatt nem tudtak hirtelen megállni.
Az idő gyorsan telt, és még sok teendő volt hátra. Az ellenőrzőlistán szereplő feladatokra két órájuk maradt, majd ismét be kellett zárkózniuk az Eagle-be. A NASA nem akart meglepetéseket az első holdraszállás alkalmával.
„A felszín finom szemcsés, porszerű” – jelentette Neil a lenyűgözött emberiségnek. „Vékony rétegben tapad a csizmám talpára és oldalára, mintha korom lenne. Alig egy centire süllyedek a talajba, talán 30 milliméternyire, de jól kivehető a csizmám nyoma és talpának mintázata a finom, homokszerű talajban.”

Az egyensúlyozás nehézségei miatt Neil egy „mintavételi rudat” hajtogatott ki, és jó pár deka holdtalajt gyűjtött össze egy műanyag zsákba, amit aztán szkafandere zsebébe gyömöszölt. Egy vészhelyzetben, amikor azonnal el kellene hagyniuk a Holdat, a talajminta felbecsülhetetlen értékű a földi kutatók számára. Ha több mint két órát tölthetnek odakinn, bőven elegendő idő marad arra, hogy jó pár vödörre való holdport és követ gyűjtsenek össze.
Az idő könyörtelenül telt. „Nagyon puha a felszín” – tudatta Neil Houstonnal. „Helyenként azonban nagyon kemény talajra bukkantam, amikor belefúrtam. Valami nagyon kohézív anyaga lehet.”
Lassanként Neil ellenőrzőlistája végére ért. Lenyűgözte az idegen táj szépsége. Alaposan körülnézett a Holdon, és a látottakat megosztotta a világ minden pontján élő, ámulatba esett hallgatóságával. „Nagyon nyers szépsége van” – mondta lassan. „Sokban hasonlít az Egyesült Államok magasan fekvő, sivatagos területeihez. Persze más, de azért így is eléggé hasonlít.”
Buzz-t a felszín bűvölte el: „Gyönyörű, gyönyörű! …Varázslatos sivárság.” Aldrint az éles kontrasztok teljesen lenyűgözték. A tájat a szürke és a világosbarna számtalan árnyalata uralta, miközben koromsötét volt azokon a helyeken, ahol a kövek árnyékot vetettek a levegő nélküli felszínre.

Az Eagle-től messzebb távolodva megpillantották az ezüstszínű visszatérő fokozatot, a leszállófokozat fényes, gyűrött aranyborítását, a ferdén álló pókszerű lábakat és a széles, félkör alakú talpakat, amik a szürke porban pihentek.
A Föld ezzel szemben egy színekben gazdag, csillogó oázis volt, és jóval nagyobbnak tűnt a Holdnál. És sokkal fényesebb is volt, ahogy a napsugarak a felhőkön és az óceánokon visszaverődtek.
Az asztronauták kamerájukat az Eagle-től 18 méterre helyezték el, hogy az elvarázsolt földi nézők láthassák a drámai holdexpedíció részleteit. Egy rudat vágtak a holdi talajba, de a felszín alatt olyan kemény rétegbe ütköztek, hogy alig bírták a rudat - tetején az amerikai zászlóval - függőleges helyzetbe állítani. A zászlót széltében egy fémrúd tartotta kifeszítve, enélkül ugyanis a vákuumban a zászló a rúdra borult volna. Armstrong és Aldrin ezután elhelyezett egy szeizmométert: az általa küldött rádiójelek révén a Földön is érzékelhették a Hold mélyének rengéseit, és a felszínbe csapódó meteoritokat. Egy, a Napból érkező részecskék áramlásának – az űrben „fújó” napszél – mérésére szolgáló berendezést is felállítottak. Ezen kívül lefektettek egy sok tükörből álló célpontot is a felszínre, amire az amerikai és orosz kutatók lézersugarakat lőhettek a Földről.

A történelmi jelentőségű küldetés résztvevőire protokolláris feladatok is vártak. A Hold porába egy táblát helyeztek el az öt amerikai és szovjet űrhajós emlékére - ezen Gus Grissom, Ed White, Roger Chaffee, Vlagyimir Komarov és Jurij Gagarin neve szerepelt, utóbbi 1961-ben halt meg egy légiszerencsétlenségben. [Ez az eredeti szövegben egy elírás, mivel Gagarin 1968-ban hunyt el - a ford.] Ezután a holdkomp leszállófokozatán egy fémlapot is lelepleztek, amire korábban üzenetet véstek a jövőbeli látogatók számára. Az egész emberiség hallotta, amikor Neil Armstrong felolvasta a táblára írt szavakat. „Itt vetette meg először ember a lábát a Föld bolygóról, i.sz. 1969. július. Békével érkeztünk az egész emberiség nevében.”
Ez utóbbi mondatot elégedettséggel és nem csekély cinizmussal fogadták az otthoniak, ahol számos kontinensen dúltak a kisebb-nagyobb háborúk. Meglehet, hogy a Holdon béke honol, de ez az üzenet már-már a földi rögvalóság kifigurázásának tűnt.
Neil Armstrong egy apró, de értékes, személyes küldeményt is magával vitt a Holdra. Akkor nem verték nagydobra, de nála volt az a gyémántberakásos asztronauta-jelvény, amit az Apollo-1 asztronautái készítettek Deke Slayton számára - ezt az irtózatos tűz után özvegyeik adták át a részére.

A két asztronauta 23 kilogramm talajmintát - port és követ - gyűjtött össze, az értékes leletet pedig légmentesen zárható tárolódobozokba tették, majd egy kézi emelővel juttatták fel a visszatérő fokozatba. Meggyűlt a bajuk, mire a dobozokat a hajó fedélzetére emelték a vákuumban kipróbálatlan szerkezettel: a művelet során hatalmas port vertek fel.
Ideje volt lezárni az első holdsétát. Visszaküzdötték magukat a létrán, bepréselték magukat a „fedélzetre”, lezárták az ajtót, és túlnyomás alá helyezték kabinjukat. Az utazáshoz szükségtelen felszereléseket elpakolták, majd egy hosszú ellenőrzőlista elemein mentek végig, amit még jóval azelőtt dolgoztak ki, hogy elstartoltak volna a Földről. Buzz egy órát és negyvennégy percig sétált és kocogott a Holdon, Neil két órát és tizennégy percet.

Levetették csizmáikat, kibújtak életfenntartó rendszerekkel telepakolt hátizsákjukból, ami a Holdon tett látogatás során életben tartotta őket. Ismét kinyitották az ajtót, majd ezeket az immár fölöslegessé vált felszereléseket az összegyűrt ételtárolókkal és vizelettel teli tasakokkal együtt kihajították a felszínre. Houstonban ezt is érzékelték, mivel még az ilyen apró rengéseket is rögzítették az asztronauták által korábban a hajótól távolabb elhelyezett szeizmométerek.
A CapCom emlékeztette őket, hogy még öt órát kell aludniuk, mielőtt megkezdenék a visszaszámlálást a felszálláshoz. Képtelenség volt aludni, fáztak az Eagle-ben. Sok kívánnivalót hagyott maga után, bármi is volt, aminek melegen kellett volna tartania őket ebben a levegő nélküli világban. A rendelkezésükre álló hely szűkös volt és barátságtalan, az átélt izgalmak hatására pedig mindketten éberek voltak. Az öt órás alvás nagyon rapszodikusra sikeredett.

Fogalmuk sem volt azokról a drámai fejleményekről, amik ezidőtájt játszódtak le. Július 3-án, mindössze tizenhárom nappal az Apollo-11 holdutazása előtt, Moszkva utasítást adott egy második, legénység nélküli N-1 rakéta startjára, aminek ezúttal egy súlyos Szojuz-űrhajó került a tetejére: megkezdődött az emberes holdraszállás kosztümös főpróbája. A szovjeteknek még mindig esélyük volt arra, hogy elsőként szálljanak le a Holdra – feltéve, hogy az Apollo-11 kudarcba fullad.
Helyi idő szerint már csak alig egy óra volt hátra éjfélig. Az éjszakai start kedvez a pirotechnikai bemutatóknak, és ez a küldetés nem is okozott csalódást a rakéták szerelmeseinek. Alig tíz másodperccel a felszállás után, mintegy 150 méterrel a talaj fölött, egy alkatrészdarab száguldott végig az egyik folyékony oxigént szállító vezetéken. Az útját álló szűrők híján a 8. sz. hajtómű oxigénpumpájába került. A vezetékek zárlatosak lettek, majd az automata KORD számítógépes biztonsági rendszer leállította mind a harminc hajtóművet! Ezzel egyidőben a szenzorok a küldetés megszakítására parancsolták a mentőrakétát, ami bekapcsolt, és biztonságos távolba menekítette a súlyos Szojuz-űrhajót.
A rakétaszörny, ami ekkor már nem volt több egy „üzemanyaggal teli hegynél”, becsapódott a startkomplexumba. A robbanás ereje és fénye egy atombombáéval vetekedett, olyannyira, hogy még az amerikai kémműholdak is észlelték, az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokságot pedig riadóztatták.
A  szomszédos indítóálláson egy másik N-1 hordozórakéta állt a lökéshullám útjában: a robbanás lyukakat ütött szerkezetében, és komoly károkat okozott benne.
Az oroszok legközelebb csak két év múlva próbálkoznak meg egy újabb N-1 startjával. Nem volt mit tenni, mint szembenézni a tényekkel: a Szovjetunió kénytelen volt lemondani a holdverseny első helyezéséről az Egyesült Államok javára.

De még mindig el lehetett csenni valamennyit az Apollo-11 dicsőségéből. Három nappal azelőtt, hogy a Saturn-V háromtagú legénységével elindult volna a Hold felé, az oroszok még egy kísérletet tettek, ezúttal azonban már egy kisebb teljesítményű rakétával: fedélzetén a legénység nélküli Luna-15 utazott. Ha a küldetés sikerül, a hat tonnás rakomány holdkörüli pályára áll, majd némi ellenőrzést követően begyújtja a hajtóműveit, és finoman landol a Holdra. Ezután egy fúrószerű berendezés a talajba ás, mintát vesz belőle, majd egy hermetikusan zárható tárolórekeszbe helyezi. Ezt követően a Luna-15 felső részét egy hajtómű a magasba röpíti pár dekás rakományával együtt, és visszaküldi a Földre, ahol belép a légkörbe, majd landol. A Luna-15 sikeres küldetése esetén a Szovjetunió elmondhatta volna, hogy elsőként vettek talajmintát a Holdról. Ezen kívül bizonyítékot szolgáltattak volna arra, hogy a Hold felfedezéséhez emberekre nem is igen van szükség. Persze, Moszkvában is tisztában voltak a nyilvánvaló hazugsággal, de ez a megoldás tökéletesen illeszkedett volna propagandájukhoz.
 
Az amerikaiak árgus szemmel figyelték a holdkörüli pályára álló Luna-15 útját. Miközben Neil és Buzz az Eagle-ben próbált pár óra pihenéshez jutni, az orosz szonda életre kelt, és megkezdte felszín felé vezető útját. Ötvenkét holdkörüli keringés után azonban a Luna-15 érthetetlen módon több mint 900 km/h sebességgel becsapódott a Mare Crisiumba. A becsapódást rögzítette a Neil és Buzz által korábban a felszínre helyezett érzékeny szeizmométer.

Huszonegy órával a landolás után Armstrong beindította a hajtóművet, és az Eagle elhagyta állványzatát – ami nem más volt, mint a holdkomp alsó része. A rakéta gyújtásakor leszakadó szigetelés nagy területen szóródott szét. Az induláskor Neil Armstrong kinézett az ablakon, és látta, ahogy az első Holdra kitűzött amerikai zászló megadta magát a száguldó por- és törmelékvihar közepette, és szép lassan eldőlt.

Az asztronautáknak mindössze ennyi idő jutott a nézelődésre, hiszen az űrhajó kezelőszerveit, a számítógépeket és a radarrendszereket kellett felügyelni a három és fél órás utazás során, aminek végén majd űrrandevút hajtanak végre Mike Collins-szal és a fejük felett 96 kilométer magasan keringő parancsnoki egységgel. Az Eagle-lel gyakorlottan és precízen repültek. Collins számára a holdkomp pályája „stabilnak” tűnt, és az összekapcsolódás előtt, „a végső megközelítés során mindvégig pontosan a középtengelyen” haladt. Tíz perccel később az Eagle összekapcsolódott a Columbia-val. A két hajó ismét eggyé vált.

Buzz és Neil visszaúszott a parancsnoki egységbe, ami rövidesen a három asztronauta vad kiáltásaitól volt hangos, akik repülése örökre megváltoztatta az ember saját bolygójáról kialakított képét. Ebben az örömteli pillanatban – idézte fel Collins – a felelősségteljes, magasan kvalifikált és elképesztően tapasztalt embereknek – akik a lehetetlent teljesítették – „fülig ért a szájuk, és vihorásztak sikerükön”.
Armstrong és Aldrin holdi rakományukat átszállította a parancsnoki egységbe, majd leválasztották magukról a hűséges Eagle-t, ami még hetekig keringett a Hold körül, mielőtt az égitest gravitációja magához vonzotta, és belecsapódott.
A visszaút hatvan óráig tart majd, viszont a Küldetésirányítás és a Columbia fedélzetén lévő három férfi számára már ismerős volt ez a sztráda.
Csak annyi volt a dolguk, hogy kövessék az Apollo-8 és az Apollo-10 számítógépeibe programozott útvonalat. Buzz Aldrin mély átéléssel foglalta össze a Holdon hagyott táblával kapcsolatos érzéseit, ami oly egyértelműen fejezte ki, hogy az Apollo-11 legénysége ezt a küldetést „az egész emberiség javára” hajtotta végre.
„Remélem” – mondta Aldrin – „hogy amikor egyszer a harmadik évezredben valamilyen idegen  erre vetődik, és elolvassa, ezt mondja majd: „Itt kezdődött minden”. Ez egy új korszak kezdete is lehet, egy olyan korszaké, amikor az ember elkezdi megérteni az univerzumot, és elkezdi valóban megismerni önmagát.”
Eközben Houstonban, a kulisszák mögött nagy tervezgetés folyt, amit nem kevés vita kísért. Egyvalaki ugyanis eltökélte, hogy nem számít, milyen áron, de eljut arra a 380 000 kilométerre lévő elszigetelt világra, és saját szemével megnézi annak „nyers szépségét”. Senki nem mert volna nagy tételben fogadni rá, hogy ez sikerül is neki."

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr295779822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 15:49:28

"tömegük és sebességük kinetikus energiává alakult"

Ajjaj! :)

Sajnos nem találom az említett könyvet, csak egy Dan Parry által írt Moonshot van meg, de más alcímmel. Pedig kíváncsi voltam, a fent idézett szöveg fordítási hiba vagy az angolban is így áll.

MoonShot 2014.01.25. 16:12:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az eredetiben ez szerepel: "If they started to jog (running in these suits was impossible), the mass and velocity created kinetic energy."

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2014.01.25. 16:35:38

Akkor ez csak egy kicsit ügyetlen fogalmazás, nyilván arra gondolt, hogy nyers, "irányíthatatlan" kinetikus energiává.

Amikor majd az Idegenek megtalálják az otthagyott amerikai zászlót és a fennkölt üzenetet, mellettük pedig a kihajigált szemetet, vajon mit fognak gondolni az Emberiségről? Nna, itt jártak a turisták. A teljesség kedvéért vinni kellett volna egy fatörzset is, és bicskával belefaragni, hogy N.A., B.A. 1969. :-)

Illetve ez azért annyira nem is mulatságos.

Azok a vizeletes zacskók később jó eséllyel felforrtak és szétdurrantak, száz méteres körben jéggé fagyott járványcseppekkel terítve be a terepet. Eleinte az indiánok között sem puskával végezték a legnagyobb pusztítást.

Végül a biológiai mintákon kívül bőséges adatokat is hagytak maguk után az ember anatómiájáról, főleg pedig a technikai fejlettségéről. Kéne egy tévésorozat arról is, hogy az Idegenek holdbéli helyszínelői (úgyis csak ott nem készült még helyszínelő-sorozat) mi mindent állapítanak meg rólunk csak az ott hagyott nyomokból.

Szóval az a zászló már akkor eldőlt. Ha jól emlékszem, ezt még nemrég is találgatták. Ezért egyébként nem piszkálom őket, elég lutri volt, hogy egyáltalán sikerül-e felállítaniuk a teljesen ismeretlen terepen. Egyáltalán ez az egész út egy jókora lutri volt, de az is egy merész ősőrült volt, akinek először sikerült egy ősfatörzsön elérnie az őstúlpartot. Nélkülük nincs haladás, földig a kalappal előttük.

Azt az 1961-et javítsd ki 1968-ra, kérlek, nyilvánvalóan csak elírás.

MoonShot 2014.01.25. 17:07:40

@Androsz: Jogos. Beszúrtam a szövegbe egy megjegyzést, az eredetiben ugyanis 1961 szerepelt. Ami nyilván tényleg elírás.

ninimimi 2014.01.25. 19:03:28

Köszi a fordítást, még ma is lenyűgöző. Főleg, hogy a hazai - nyugatgyűlölő - média mennyire mostohán bánik a mai napig is az amerikai űrkutatási sikerekkel.

Mert az például egészen döbbenetes, hogy én, aki jóval átlagon felül figyelem a médiát, azon belül is a tudományos híreket, a Holdra szállás híre pedig személyes élményem volt a kádári Magyarországon; még én is itt és most szereztem tudomást az Apolló 11. útjával egy időben bekövetkezett szovjet kilövési katasztrófáról!!!

Komolyan elbizonytalanodtam, hogy a könyv szövege átment-e valami regénybe, vagy mi van. Tényleg szóljon, aki a hazai médiából valaha is értesült a fent leírt szovjet űrkutatási katasztrófáról! Akár csak a rendszerváltás óta eltelt 23 évben!

Aztán akkor persze nem csoda, hogy még tavaly is azon kellett valakivel vitatkoznom, hogy az oroszok akartak-e a Holdra menni. Persze, hogy akartak, csak ezt akkor teli pofával tagadták a nyilvánosság előtt.
"Nem is akartak"... Ahogyan a rókának is savanyú volt az elérhetetlen szőlő.

ninimimi 2014.01.25. 19:20:36

Tudom, hogy mindenki képes guglizni, de azért mégis egyszerűbb egy linkre kattintani, ha idetartozó képeket akar nézegetni valaki:

www.google.hu/search?q=apollo+11&espv=210&es_sm=93&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=qP_jUvmeKdPBygPI4YDoBA&ved=0CAkQ_AUoAQ&biw=1024&bih=649

tb79 · http://www.ukulele.hu 2014.01.25. 19:54:31

Jó kis post, a blog dizájnja viszont szemgyilkos :(.

Allesmor Obranna 2014.01.25. 19:59:47

@ninimimi: Az N1 rakéták történetének mindenre kiterjedő részletes ismertetője az egyik 1990-es haditechnika folyóiratban jelent meg egy szovjet szerző művének fordításaként. Azaz több, mint 23 éve nyilvános. Akkor olyan részletes és pontos volt a leírás, hogy az azóta eltelt 23 éveben se adtak ki újabbat, vagy másképp visszaemlékezőt mások se, de hidd, el azóta is számtalan cikk vagy film jelent meg a hazai írott és elektronikus médiában.

Egy érdekesség. Volt a CIA foglalkoztatásában egy grafikus a 70-es, 80-as években akinek az volt a feladata, hogy kémfotók és beszámolók alapján készítsen festményeket, 3 nézeti rajzokat a különféle szovjet repülőkről, rakétákról és egyéb, haditechnikai eszközökről.
A kor Janes's magazinjaiban és almanachjaiban számos ilyen fantáziarajzot láthatunk, melyekről azóta kiderült, hogy nem egy esetben ugyan eltértek a Glasznoszty óta nyilvánossá vált verzióktól, azonban igencsak hasonlítottak egyes korábbi prototípus, vagy akár koncepció állapotokhoz. Melyeket 89-90 környékén még csak nem is ismerhettünk!
Nos ez az úriember készített egy albumot 1984-ben, amiben a világ hordozórakétának egymás mellé állított méretarányos rajzait is meg lehetett tekinteni, majd egy moszkvai nemzetközi könyvkiállításra el is vittek tízegynéhány példányt. Maga a szerző is elkísérte a kiállítást és ahogy lenni szokott, a nulladik napon a KGB, illetve egyéb hírszerzési csoportok "lektorálták" a kiállítandó műveket. Mikor a kezükbe került az album, elhűlve látták, hogy a Saturn 1B, Staurn V, Space Shuttle rendszerek mellé akkurátusan felvonultatott Szojuz és Proton hordozórakéták mellett ott díszelgett teljes pompájában méretarányosan a hatalmas N1-es ábrája is!
Az összes példányt elkobozták...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 20:10:13

@Androsz:

"Kéne egy tévésorozat arról is, hogy az Idegenek holdbéli helyszínelői (úgyis csak ott nem készült még helyszínelő-sorozat) mi mindent állapítanak meg rólunk csak az ott hagyott nyomokból."

Ehhez hasonló már készült, a mi oldalunkról nézve: Piknik az árokparton.

De az idegenek oldaláról nézve is van valami igen hasonló: Szilárd Leó: Jelentés a Central-pályaudvarról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 20:12:33

@MoonShot: Köszönöm.

Tudsz letöltési linket adni az angol nyelvű könyhöz? Érdekelne, de sehol nem találom.

csodatévő dzsagodar 2014.01.25. 22:40:03

Azt a kamerát ki rakta ki a Holdra, ami távolból vette Armstrong első Holdra lépését?

Biztos megmagyarázták már valahol, de én még sehol sem olvastam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 22:43:53

@csodatévő dzsagodar: Úgy tudom, az a holdkomp külső kamerája volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 22:57:51

@csodatévő dzsagodar: Ne köszönd még, lehet, hogy tévedek. De majd kijavít, aki jobban tudja.

csodatévő dzsagodar 2014.01.25. 23:06:39

Oké.:)

Egyébként még az is érdekes kérdés, hogy amikor visszaindulnak, akkor az otthagyott kamera, hogyan tudja követni a felfelé haladó Sast? Mintha "valaki" kezelte volna a kamerát.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2014.01.25. 23:36:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Piknik az árokparton"

Hát, az inkább olyan, mintha az ősembernek kellene rájönni a mikroszkóp lényegére, de azért hasonlít a dolog. A Szilárd-novellára már nem is emlékeztem, de telitalálat. A Magellán-felhő (Lem) és az Ellenpont (Zsoldos) is ideilleszthető, meg egy csomó egyéb, persze. Az is lehet, hogy már tévésorozat is van ilyen, csak nem nagyon próbálkozom sorozatokkal.

@csodatévő dzsagodar: "Azt a kamerát ki rakta ki a Holdra, ami távolból vette Armstrong első Holdra lépését?"

Az alig látható, szellemképes alak Armstrong, és a holdkomp lábán volt a tévékamera, úgy emlékszem. A másik, a jól ismert leugrás viszont már Aldrin szereplése, és Armstrong vette.

"amikor visszaindulnak, akkor az otthagyott kamera, hogyan tudja követni a felfelé haladó Sast? Mintha »valaki« kezelte volna a kamerát"

Kezelte is. A nevét sajnos most nem tudom megmondani, de az Apollo-17 által otthagyott holdautóra szerelt kamerát kezelte Houstonból egy ember, aki előre edzett már a dologra, mert a jókora távolság miatt hatalmas késéssel próbált volna a felszálló holdkomp után nézni. Így másodpercekkel előre adta a jelzéseket a kamerának, és közben fohászkodott. Bejött, mert páratlan képeket sikerült csinálnia.

@ninimimi: "Főleg, hogy a hazai - nyugatgyűlölő - média mennyire mostohán bánik a mai napig is az amerikai űrkutatási sikerekkel."

Itt valami tévedés van, nem? Amit az előbb meséltem, azt nem túl rég láttam a Gépek a Holdon című sorozatban a Discoveryn, szintén ők nyomják most, többedszer, a NASA legnagyobb sikerei sorozatot, és ez tényleg csak a vége a sornak. Nekem épp az a bajom, hogy az oroszok útjairól alig vannak ilyen filmek, pedig én azokat is nézném, nem ragaszkodnék a jenkikhez.

ninimimi 2014.01.26. 10:13:45

@Androsz:
Mit, mennyivel többet adott a tudománynak az emberiségnek az amerikai űrkutatás az szovjet-orosz technológiával összehasonlítva? Ez mai nap kevés lenne felsorolni. Mindenki tudja, de legalább sejti, ha nem vakította el teljesen a kommunista propaganda. (Vagy valami más érdek, vonzalom.)

"Nem ragaszkodom a jenkikhez", bár ha így lenne, az egy külön téma lenne és volna alapja annak is. Legfőképpen a tárgyilagossághoz, az igazsághoz ragaszkodom, amit persze meg lehet próbálni ilyen hazugságokkal félremagyarázni, elfedni. Csak éppen saját magunkra, a hazánkra fognak visszaütni az ilyen hazugságok.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2014.01.26. 16:09:02

@ninimimi: Azt, mindentől függetlenül nem hagyhatjuk említetlenül az igazság nevében, hogy ma ha valaki az űrbe akar menni, az orosz rakétával fogja ezt megvalósítani, mert ma ez a menü. Lehet, hogy ők nem értek el olyan látványos sikereket, viszont van egy elég stabilan és rendszeresen munkára fogható űrteherautójuk, amivel momentán ők fuvarozzák az egész világot, és ez sem csekélység.

A kommunista propaganda indulatos emlegetése kétségtelenné tette, hogy nem tudod a dolgokat reálisan látni. Azért hadd említsem meg, hogy nekem van egypár tévéből felvett sorozat a birtokomban, amelyek a Mercury-program, a Gemini-program és az Apollo-program állomásait mutatják be számos részlettel, de az űrsiklók egy-egy érdekesebb küldetéséről is vannak filmek, például a Hubble-teleszkód gayába rázásáról; vagy ott van egy nagyon érdekes dokumentumfilm sikló gyorsítórakétáinak szokásos felújításának meglepően komplikált fázisairól. Játékfilmnek elég híres az Apollo-13 útjáról készült nagyon jó film, de Tom Hanks, feltehetően a film készítésekor fellelkesülve készített egy dokumentum-játéksorozatot a Mercury-űrhajósok családjairól, mutatva a háttérben zajlott, ismeretlen eseményeket. Az Igazak című filmet nemrég néztem meg ismét. Ja, és persze ott van egy hosszú sorozat, amit még VHS kazettán vettem meg, és kipótoltam később a Szív Tv-n leadott részekkel, felölelve a teljes amerikai űrprogram eseményeit. Most hirtelen nem jut eszembe több, de tudom, hogy volt még egypár. Ehhez képest a Szojuz-11 tragikus leszállásáról csak talán egy évvel ezelőtt láttam először képeket egy dokumentumfilmben, és Gagarin balesetének a részleteit sem túl régen mesélték el nekünk.

A kommunista propaganda kapcsán megemlítendő, hogy a kommunista rendszer jelképének mutogatása jelenleg bűncselekmény, egyébként pedig a kommunizmust propagálni utoljára talán Thürmeréket hallottam, egy maroknyi kommunistahívő nevében, és az elég régen volt. Szerintem töltsd le magadnak a kitünő és ingyenes zzEpg nevű programot, állítsd be kedvenc műsorokként az űrhajó, űrsikló, NASA, Hold, rakéta és hasonló kulcsszavakat, majd kísérd figyelemmel, hogy milyen műsorokat adnak a mindenféle dokucsatornákon. Talán sikerül kielégíteniük az amerikai űrhajózás története iránt érzett szenvedélyes hiányérzetedet.

MoonShot 2014.01.28. 21:08:38

@csodatévő dzsagodar: @Kovacs Nocraft Jozsefne: "Végül aztán az Eagle külsejére szerelt tévékamera felnyílt, és homályos fekete-fehér képeken látni lehetett, ahogy Neil lefelé ment."
Lásd itt: deke.blog.hu/2014/01/22/urtechnika_a_javabol

MoonShot 2014.01.28. 21:11:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Remélhetően előbb-utóbb az egész könyvet sikerül lefordítani magyarra. Ha azonban az eredetit szeretnéd elolvasni, akkor az amazon.com-on rendelheted meg. Legalábbis, én onnan rendeltem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.28. 21:17:20

@MoonShot: Abban biztos voltam, hogy az Amazonon megrendelhető, de én ingyenes letöltési forrásra gondoltam. :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.02.04. 06:32:34

@ninimimi: volt ott maskor is robbanas:
A sikerek mellett persze - sajnos - nem maradtak el a balszerencsék sem: A legkirívóbb ilyen eset 1960. október 24-én történt: egy interkontinentális ballisztikus rakéta prototípusa (R-16) a tervezett kilövés előtt 30 perccel felrobbant 126 (hivatalosan 78) ember halálát oltva ki ezzel. A halottak között volt a főparancsnok, Mitrofán Ivanovics Nyegyelin marsall, A. Noszov és Jevgenyij Osztasev mérnök-ezredesek.

amugy nemregen voltam a USS Hornet aircraft carrieren, muzeum mar. Van kulon kiallitas a hajon az apollo / gemini programrol - miert? Mert ok szedtek ki a vizbol az apollo 11-12t, ott voltak karantenban es ott beszeltek Nixonnal. A kabin is ott van kiallitva a mai napig. Csinaltam csomo kepet.