Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgHatalmas balhé lett abból, amikor egy asztronauta poénból marhahúsos szendvicset csempészett az űrhajó fedélzetére. Nem maradt el a megtorlás sem. Erről is ír az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton az általuk közösen jegyzett "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Öt nappal azután, hogy Beljajev és Leonov űrhajója a permi erdőségben két fa közé szorult, Grissom és Young Titan-II rakétájuk tetején felemelkedett a canaverali indítóállásról a Gemini működését ellenőrző ötórás küldetés nyitányaként. Tesztelték a hajó rendszereit, kipróbálták valamennyi manőverezésre szolgáló segédhajtóművét, és picit elérhetőbbé tették a Holdat, amikor az emberes űrrepülés történetében első alkalommal magasabb, illetve alacsonyabb pályára álltak, valamint pályájuk síkját is sikeresen megváltoztatták. Ezek a manőverek nélkülözhetetlenek a holdutazás során, és az oroszok még ehhez hasonlóra sem kerítettek mindeddig sort. A Gemini-vel öröm volt repülni. „Könnyen irányítható” – tájékoztatta Grissom a küldetésirányítókat.

Majd a papírforma szerint működő gépezettel elhagyták a földkörüli pályát, és az Atlanti-óceán vízére szálltak. Gus ezen a ponton azonban eltért a repülési tervtől. Nem volt hajlandó kinyitni a Molly Brown ajtajait, amíg a Haditengerészet békaemberei le nem ugrottak a helikopterekről, és egy lebegő gallért hozzá nem erősítettek a hánykolódó űrhajóhoz. Mindez időbe telt, és Gus fizette meg a késedelem árát. A Molly Brown lehet, hogy elsüllyeszthetetlen volt, de az is biztos, hogy nem vízre tervezték. A kapszula fel-le bukdácsolt a hullámokon, körbe-körbeforgott, és nem sok idő múlva Gus tengeribeteg lett. „Ez az izé csapnivaló vízi járműnek” – ezekkel a szavakkal fogadta John Young a mentőegységet. [Az alábbi képen balra John Young, középen Gus Grissom látható:]Grissom_Young.jpgLegtöbben sosem értékelték igazán John Young, a nagyszerű pilóta elpusztíthatatlan humorérzékét. A start előtt Wolfie étkezdéjében, a Cocoa Beach-en egy-két titkos tesztre is sor került, amit pár asztronauta hajtott végre Gus kedvenc marhahúsos szendvicsével. Igazából nem is eggyel, hanem rögtön több marhahúsos szendvicsével. Amikor a szendvics elkészült, a szakács felmászott egy magas létra tetejére, elengedte a szendvicset, ami így „szabadesésben” lezuhant. A leginkább egyben maradt szendvicset becsomagolták, és eljuttatták Wally Schirra-nak, aki aztán John Youngnak továbbította; a „titkos kísérletet” végül ő csempészte a Molly Brown fedélzetére.
A küldetés egy pontján aztán Young meglepte Grissomot az ízletes ajándékkal. Gus elnevette magát, és evett pár harapást a szendvicsből.
Amikor azonban a NASA orvosai hírét vették a történteknek, elszabadult a pokol. A repülőorvosok a NASA vezetésének panaszkodtak, hogy az a pár harapás orvosi szempontból meghiúsította a küldetést. A mérnökök sem akartak kimaradni semmi jóból, és ők is elkezdték verni a tamtamot, hogy a súlytalanságban akár egy-két lebegő morzsa is tönkretehette volna a kabin elektronikus műszereit.

Hihetetlen volt, hogy még a kongresszusi képviselők közül is páran beszálltak a dologba, így biztosítva maguknak némi médiafigyelmet azzal, hogy világgá kürtölték: a NASA „nem képes kordában tartani asztronautáit”.
„Mindez egy tetves marhahúsos szendvics miatt” – ez volt Alan Shepard döbbent reakciója.
Deke egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ekkora cirkusz kerekedhet az ügyből, mindenesetre valahogy oldania kellett a helyzetet. Wally és John nem szegte meg a szabályokat. Wally még a start előtt beszélt Deke-nek a szendvicses mutatványról, és Deke – aki tisztában volt a pilótákra nehezedő nyomással – úgy vélte, hogy ez kiváló módja, hogy az asztronauták leeresszék a mindennapos feszültséget.
Nem volt mit tenni, reagálni kellett a homlokukat ráncoló NASA hivatalnokok és a nagypofájú kongresszusi képviselők részére. A szendvics-ügy folytán feledésbe merült az a tény, hogy a két asztronauta amúgy hibátlan küldetést hajtott végre, és a Gemini-űrhajó tervei teljes mértékben beváltak a gyakorlatban.

Deke aláírásával végül egy emlékeztető jelent meg, ami többek között ezt tartalmazta: „Minden olyan kísérlet, ami általam előzetesen jóvá nem hagyott tárgy fedélzetre csempészésére irányul, megfelelő fegyelmi eljárást von maga után.” A NASA hivatalnokai egyetértően bólogattak, és elrendelték, hogy az asztronauták ne adhassanak nevet űrhajóiknak, és a jövőben csak számmal lehessen azonosítani a küldetéseket. Mivel a vezetés ekkor még bárkit kipenderíthetett egy-egy küldetés legénységéből, az asztronauták bölcsen magukban tartották véleményüket, és – legalábbis a látszat szintjén – követték az új szabályokat.

James McDivitt és Edward White II számára az egész eset csak bizonyítékul szolgált arra, hogy Washingtonban lehet még pár elmerokkant szabadlábon, de ezt a meggyőződésüket inkább nem hangoztatták. Ők még korábban elnevezték a Gemini-4-et American Eagle-nek, ami megfelelő választásnak és elég hazafiasnak is tűnt. De a szabály az szabály, így a második emberes Gemini-küldetés a szimpla és vegytiszta Gemini-4 megjelöléssel indult el a világűrbe.

A küldetés az emberes űrutazás történetének egyik legnagyobb eseménye lett. A jövőbeli holdutazások előfeltétele volt az űrsétákban való jártasság – amikor egy asztronauta az űrhajón kívül, a világűrben közlekedik. A NASA eredetileg az év hátralevő részére, a Gemini-6 küldetésére tervezte be az első űrsétát, de Leonov elképesztő teljesítménye láttán a NASA feszesebb tempót diktált, elemezte a lehetséges kockázatokat és előnyöket, majd Slayton tájékoztatta a két újoncot – McDivitt-et és White-ot – hogy a Gemini-4-re vár Amerika első űrsétája.
Mindenki magasabb fokozatba kapcsolt. Kiváló döntés volt McDivitt-et és White-ot egy legénységbe tenni: régről szoros barátság fűzte őket egymáshoz, és a Michigan egyetemen is osztálytársak voltak, majd a NASA-nál nyomban zúzós kiképzésben volt részük. Ed White lett az, aki a terv szerint „kilép” majd az űrbe.

Hat héttel azután, hogy Grissom elmajszolta marhahúsos szendvicsét, 1965. június 3-án a Gemini-4 pályára állt, és a negyedik földkörüli keringés alkalmával White egy három és fél kilós, tartalék oxigéncsomagot szíjazott a mellkasára vészhelyzet esetére. Egy aranyszín szemellenzőt csatolt a sisakjára, ami megvédi őt a bántó napsugaraktól. Szkafandere huszonegy védőrétegből állt, ez óvja meg White-ot a napsütötte oldalon tapasztalható 120 Celsius fokos hőmérséklettől, és a -100 Celsius foktól, ha az űrhajó árnyékos oldalára kerül. Ellenőrizte hét és fél méter hosszú kábelét, ami biztosítja számára a folyamatos oxigénellátást és a kommunikációt McDivitt-tel, és egyúttal megakadályozza, hogy elsodródjon az űrhajó közeléből.  
Magasan Ausztrália fölött, az asztronauták megkezdték a kabin dekompresszióját. A Voszhodtól és annak ormótlan zsilipkamrájától eltérően a Geminire vadászgépek pilótafülkéjéhez hasonló ajtókat szereltek: amikor az ajtó felnyílt a White felőli oldalon, mindketten a világűr vákuumában voltak.

A Csendes óceán fölött White kinyitotta ajtaját. A Föld percenként 500 kilométerrel forgott alattuk. Hawaii és Mexikó között könnyedén kilendült a világűr vákuumába.
Hihetetlen, csodálatos és felvillanyozó lépés volt ez a jövőbe. Ed megragadta kézi manőverező pisztolyát, feltöltötte túlnyomásos oxigénnel, és ezzel hajtotta magát, amíg hevedere csak engedte. Minden lökettel teste Newton ősi törvényeinek engedelmeskedett, és pontosan az ellenkező irányba mozdult el.
Ez volt az űrséta technikai oldala. Emberileg teljesen lenyűgöző volt látni, hogy az izgatottan, súlytalanságban lubickoló Ed White bukfencet vet, hátán fekve lustán lebeg, piruettezik, és gyermeki mosollyal a Gemini titánium testén áll. Az űrhajó körül minden irányba akár hét és fél méterre is eltávolodhatott, és ő nem volt rest teljes hosszában kihasználni aranyszín pányváját. Valószerűtlen látvány volt, amikor az űrséta elején egy hőálló kesztyű – ezt korábban White az ülésén felejtette – lassan felemelkedett, és elhagyta a Geminit, hogy aztán önerőből saját pályára álljon, és ezzel a legfurább műholdak egyikévé váljon.
A két asztronautát annyira lefoglalták a történések, és White olyan eufórikus állapotba került, hogy az űrsétára tervezett tizenkét perc gyorsan elszaladt. Ideje volt visszatérni a kabinba, amíg még hétágra süt a nap. Gus Grissom volt a CapCom Houstonban (ez volt az új központ átadása óta az első küldetés, amit innen irányítottak), ő pedig tudta, hogy a White-nál jelentkező felfokozott hangulat akár veszélyes is lehet. Hasonló volt ez a búvárok körében előforduló „mélységmámorhoz”, vagy a pilóták körében je, akik józan ítélőképességét eltompítja a nagy magasság.
„Gemini Négy” – jelentkezett Gus szigorú hangja – „mozgás befelé”. McDivitt is hívta White-ot, aki még mindig odakinn játszadozott. „Azt akarják, hogy most azonnal gyere vissza.” Ed White azonban csöppet sem akart visszatérni a fülkébe. „Ez óriási!” – mondta felvillanyozva. „Nem akarok visszatérni, de jövök már.”

Amikor az ajtó közelébe ért, rájött, hogy az űrhajó mentén manőverezni nehezebb, mint gondolta. Kapaszkodók vagy lábtámaszok nélkül White számára lassú és nehézkes volt a visszaút. Ezután további percekbe telt, mire teljesen bemászott a kabinba. McDivitt segített behúzni őt a székébe, becsatolta ülésébe, majd becsukták az ajtót, és túlnyomás alá helyezték a hajót. White huszonegy percet töltött odakinn.
„Alig lehetett érzékelni a sebességet” – jelentette a Küldetésirányításnak. „Idefentről valami elképesztő a látvány. Sokkal több részletet láttam, mint egy 12 000 méteren repülő gépről … Láttam a városok, utak körvonalát, és a hajók által keltett hullámokat.”

A küldetés sikerétől nagyon fellelkesült a NASA. Az orvoscsoportok megállapították, hogy a legénység makkegészséges. Dr. Charles Berry, az asztronauták repülőorvosa pedig kijelentette: „Sokkal, sokkal jobban sikerült, mint amire számítottunk. Rengeteg vészmadarat hallgattattunk el. Korábban többen azt mondták, hogy az asztronauták eszméletüket vesztik majd négy nap súlytalanság után. Hát nem. Azt is mondták, hogy az asztronauták szédülni fognak, elvesztik tájékozódó-képességüket, amikor kilépnek az űrhajóból. Ezt is sikerült megcáfolni.”

A Gemini-program sok más mítosszal és ismeretlennel számolt le az elkövetkező hónapokban, miközben az Apollo-programhoz szükséges technikákat egymás után sajátították el, illetve tökéletesítették. Sok probléma szegélyezte az utat, és bizony voltak katasztrófa-közeli helyzetek is. De a Gemini végül teljesíti feladatát.

A Gemini-5 a világűrben töltött idő rekordját nyolc napra növelte, a Gemini-7 pedig tizennégyre. Miután Jim Lovell két hetet töltött Frank Borman társaságában a Gemini-7 fedélzetén, megjegyezte: „Olyan volt, mintha tizennégy napot töltöttünk volna egy férfi WC-ben.”
Küldetésük monotonitását a Tizenegyedik Nap törte meg, amikor a földről látogatók érkeztek hozzájuk.
Az Orion csillagkép és a fedélzeti radarjelek alapján navigáló Gemini-6 asztronautái – Wally Schirra és Tom Stafford – talált rájuk. Két űrhajó között ez volt az első űrrandevú, amikor legénység is volt a fedélzeten.
„Társaságunk akadt” – jelentette Lovell, miközben Schirra manővereit figyelte az utolsó pár métereken.
„Nagy a forgalom idefenn” – válaszolt Schirra.
„Hívjatok rendőrt” – javasolta Borman.
A két Gemini-űrhajó öt órát töltött el együtt, kötelékben repülve, miközben lusta piruettekkel kerülgették egymást. Schirra arról számolt be, hogy 15-20 centire megközelítette a Gemini-7-et, aztán eltávolodott, majd ismét a közelébe férkőzött.
Schirra és Stafford másnap tért vissza a földre. Borman és Lovell két nappal később érkezett haza, miután több időt tartózkodtak az űrben, mint eddig az összes szovjet kozmonauta összesen. Amikor végigsétáltak a mentőhajó fedélzetén, lépteik kissé tétovák voltak a súlytalanságban eltöltött tizennégy nap után, de az orvosok elképesztően jó kondiban találták őket.
A Gemini-6 és a Gemini-7 űrrandevúja nem szerepelt a NASA eredeti tervei között. Schirra és Stafford küldetése eredetileg egy legénység nélküli Agena-műhold megközelítéséből állt volna, amihez később dokkolnak is. Az Agena azonban felszállás közben felrobbant, és ekkor az űrügynökség emberei azzal a zseniális ötlettel álltak elő, hogy a Gemini-7-et küldjék fel előbb, majd a Gemini-6-tal vegyék „üldözőbe”."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr955748369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.