Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpgAlan Shepard, az első amerikai asztronauta az űrhajóban már több órája várt a startra, de időközben vizelhetnékje támadt. Nem engedték ki, behúgyozott a szkafanderébe. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton által közösen írt "Moonshot" című könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"A visszaszámlálást felfüggesztették. Mindenki tűkön ült, miközben várták, hogy az ég kitisztuljon. Gyűlölték az ilyen kényszerszüneteket: több idő volt ugyanis arra, hogy valami tönkremenjen. Így is történt. A startigazgató elrendelte, hogy gurítsák vissza az indítóállványzatot a rakétához. Egy kis elektronikai gikszer. Semmi komoly, de meg kellett javítani, és ez egy óra huszonhat percig tartott.

A visszaszámlálás szünete épp elég hosszúnak tűnt Gordo Coopernek, aki a blokkházban a startig látta el a capcom feladatait. Valósággal vadásznia kellett a szavakat, hogy legyen miről beszélnie, Bill Douglas morgott, mint egy bolhás kutya. Wernher von Braun jelentkezett be a vonalon, aki legalább annyira boldogtalan volt a csúszás miatt, mint Shepard.
„Gordo?”
„Igen, Alan.”
„Mondd meg Shorty Powersnek, hogy hívja fel Louise-t. Azt akarom, hogy tudja, hogy velem minden rendben, és mondjátok el neki, hogy elég lassan mennek errefelé a dolgok.”
„Úgy lesz.”
A késés biológiailag is próbára tette Shepardot. Annyi ideje üldögélt már a Redstone tetején, hogy ellenállhatatlan kényszert érzett a vizelésre. És ez baj volt. A szuborbitáls repülés a terv szerint mindössze tizenöt percig tart, épp ezért senki nem tartotta fontosnak, hogy Shepardot vagy a Mercury-t vizeletgyűjtő rendszerrel is felszereljék.
„Gordo!”
„Mondd, Alan.”
„Muszáj húgyoznom.”
„Hogy mi van?”
„Ahogy hallottad. Húgyoznom kell. Egy örökkévalóság óta idebenn vagyok. Az indítóállványzat még mindig itt van, úgyhogy mi lenne, ha kiengednétek engem, hogy egy kicsit megmozgassam a tagjaimat?”
„Várj” – felelte Gordo. Pár perccel később megérkezett a válasz. „Kizárt dolog, Alan. Wernher szerint nincs idő arra, hogy újra összeszereljük a Fehér Szobát. Azt mondja, hogy odabenn kell maradnod.”
„Gordo, muszáj könnyíteni magamon!” – kiabálta Shepard. „Lehet, hogy még pár óra hosszat ide leszek bezárva, és addigra felrobban a hólyagom!”
„Wernher szerint nem lehet.”
Alan kezdett dühbe gurulni. „A fenébe is, Gordo” – mondta – „ki kell találnunk valamit. Az isten verje meg, mondd meg nekik, hogy beeresztem a szkafanderembe.”
„Ne! Ne, Te jó ég, ezt nem teheted” – kiabált vissza Gordo. „Az orvosok szerint azzal rövidre zárod a kábeleiket!”
„Mondd meg nekik, hogy kapcsolják ki őket!” – vágta rá Alan. A megoldás ilyen egyszerű volt. Gordo hangjában kuncogást lehetett hallani. „Oké, Alan. Kikapcsolva. Hajrá.”

Ez a forgatókönyv egyetlen sci-fi írónak sem jutott az eszébe. Shepard képtelen lett volna még tovább visszatartani vizeletét. Mivel azonban felsőtestével hanyatt feküdt az ülésében, a folyadék a derekánál gyűlt össze. Olyan volt, mintha pont ilyen vészhelyzetre tervezték volna a szkafandert. Nehéz alsóneműje felszívta a vizeletet, és a ruhában áramló tiszta oxigén rövidesen megszárította azt.

Folytatták a visszaszámlálást. Az indítóállványzat eltűnt a rakéta mellől. Alan nézte a tengerparton megtörő hullámokat. Pont olyan, mint amit előírt neki az orvos. Békét és nyugalmat. Még öt perc. Három. Két perc negyven másodperc, és tart.
Shepard meghallotta a rettegett szót. „Szünet.”
Gordo azonnal bejelentkezett a rádión. „Alan, most itt megállítjuk egy csöppet a visszaszámlálást. Volt egy kis, ööö, zűr a számítógéppel …”
„A fenébe!” – ordította Alan. „Több mint három órája vagyok idebenn. Sokkal nyugodtabb vagyok, mint ti, srácok. Miért nem javítjátok meg a himi-humi hibátokat, és gyújtjátok már meg végre ezt a gyertyát?”
A problémát kijavították, a visszaszámlálás folytatódott."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr215010365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.