Kövesd a Pulit!

Puli_new.jpg

Shepard_Slayton_MoonShot_cover.jpg"Itt van egy rakás srác, akik kis híján elkékültek. Most már ismét lélegzünk. Nagyon köszönjük.” Így fogadta Houston az Apollo 11 holdraszállásának hírét. Többek között ez is olvasható az első amerikai űrhajós, Alan Shepard (az egyetlen ember, aki a Holdon golfozott) és Deke Slayton "Moonshot" című könyvében, amiből ezen a blogon részleteket fordítunk le magyarra:

"Houstonban Charlie Duke Capcom alig jutott levegőhöz a megkönnyebbüléstől. De még mindig szüksége volt a szóbeli megerősítésre. Hallani akarta kimondva is.
„Hallgatunk, Eagle” – rádiózta, majd várt.
Három másodpercig tart, amíg a hangok a földről a holdig elérnek, majd vissza a földre. Három elképesztő másodperc, majd a válasz.
„Houston …”
Neil Armstrong olyan finoman szállt le, hogy Buzz elbizonytalanodott. Tényleg lenn vannak? Megálltak? Megnézte a landolási panel fényeit, hogy biztos legyen: a csoda megtörtént.
A panelen négy jelző fényesen világított. Négy csodálatos fény köszöntötte őket egy másik világban, ahol előttük még soha nem járt ember. A fények minden kétséget eloszlattak. Az Eagle négy lába végén lévő körkörös talpak leértek, és a holdporba belesüppedve vízszintesen állnak.

Neil egy hosszú, mélyről feltörő sóhajt engedett meg magának, miközben a sisakja rostélyán át az előtte elterülő idegen világot szemlélte. Meglepődött, hogy a hajtómű által felvert por milyen gyorsan tovatűnt, és leülepedett a felszínre. Másodpercekkel később a hold ismét olyan volt, mintha ez a szilárd holdtalajon álló furcsa gépezet sosem zavarta volna meg a nyugalmát. Buzz a sziklákat és a Hold árnyékait nézte, gyönyörködött a horizontban, ami bársonyos feketeségbe hajlott egy-két kilométerrel távolabb. Neil hangja nyugodt, magabiztos és tisztán érthető volt.

„Houston, Itt a Nyugalom Bázis. Az Eagle leszállt.” 1969. július 20-a, vasárnap délután 4:17:42 volt.
Charlie Duke túlkiabálta a Küldetésirányítás épületét betöltő hatalmas örömujjongást és tapsvihart.
„Rendben, Nyugalom Bázis. Hallunk titeket. Itt van egy rakás srác, akik kis híján elkékültek. Most már ismét lélegzünk. Nagyon köszönjük.”
„Köszönjük…”
Deke válogatás nélkül veregette hátba és rázott kezet mindenkivel, akit csak ért. Szemei barátja, Alan Shepard után kutattak, aki épp ugyanezt tette. Egy megérzéstől vezérelve Alan Deke-re nézett. Ismét felfelé fordított hüvelykujjukat mutatták egymásnak. Lesz még idő az ünneplésre. Majd az űrből érkező beszéd hallatszott ismét Houstonban.
„Ez a landolás nagyon hosszúnak tűnhetett.” Neil Armstrong ismét teljes gőzzel dolgozott. „Az automata irányzó egy futballpálya méretű kráter felé vitt minket, ahol rengeteg nagy szikla és kő hevert, és mindegyiket egy vagy két kráter vett körül. Manuálisan át kellett repülni a sziklamezőn, hogy egy lehetőségekhez mérten megfelelő területet találjunk a landoláshoz.”
Charlie Duke arcát széles mosoly öntötte el. „Rendben, vétel. Innen nézve csodálatos volt, Nyugalom Bázis” – csicseregte. „Biztosíthatlak, hogy rengeteg mosolyt látni ebben a teremben, és szerte a világon.”

Körülnéztek a Holdon, és mindenütt sivár tájat láttak. Nincsenek madarak, nincs szél, nincsenek felhők, és nincs kék ég. Csak kövek és árnyékok és kráterek meg por.
Neil és Buzz összenézett. Buzz vigyorgott, átnyúlt Neilhez, és megragadta a kezét. Majd, a pillanat nagyszerűségében fürödve meglapogatták egymás hátát, amitől a Holdon mindeddig ismeretlen hangot hallhattak fülhallgatóikban.
Charlie Duke bekapcsolta mikrofonját, a vad és elsöprő ünneplés zaja a Küldetésirányítástól több mint negyedmillió kilométerre száguldottak, és mosolyt csaltak a két magányos holdlakó arcára.

Fél kontinenssel arrébb, a floridai Cape Canaveralben, az Armstrongot, Aldrint és Collinst eposzi útjára indító személyzet közül sokan szintén vidámak voltak, miután a rádióüzenetek megerősítették: az Eagle biztonságosan landolt a Nyugalom Tengerén.
Az egyik mérnök a kollégájához fordult. „Szeretném, ha megtennél nekem valamit” – mondta. ”Vissza tudnád tartani a lélegzeted egy teljes percig?”
„Persze, de miért?” – kérdezett vissza a másik.
„Csak vegyél egy mély levegőt” – instruálta a mérnök, miközben levette stopperét, és azt kérte társától, hogy kezdjen el fejben számolni.
Hirtelen a mérnök rácsapott társa hátára. „Hé! Ezt miért csináltad? Már csak tizenhat másodperc volt hátra. Alig valami.”
„Hát, épp ez a lényeg” – vigyorgott a mérnök társaira. „Mindössze ennyi üzemanyag maradt abban a leszállóegységben. Alig valami.”"

Ez nem sci-fi: a Google által szponzorált 30 millió dollár összdíjazású Lunar X PRIZE versenynek egy magyar csapat is a résztvevője. A cél: magánpénzből eljutni a Holdra. Ezen a blogon pénz helyett lájkokat gyűjtünk nekik: csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moonshot.blog.hu/api/trackback/id/tr184856132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.