Az első holdraszállás alkalmával huszonéves zsenik üldögéltek az irányítóközpontban. GUIDO volt az egyikük: a "lövészárokban" dolgozott. Többek között ez is olvasható a két amerikai űrhajós, Alan Shepard és Deke Slayton "Moonshot" című könyvében, amiből ezen a blogon részleteket fordítunk le magyarra:
"A fülhallgatók megreccsentek. Charlie Duke az irányítóközpontban elképesztő higgadtsággal és profizmussal adta ki a parancsot: „Eagle, itt Houston. Minden rendben. Négy perc múlva holdraszállás. Folytassátok a hajtóműves ereszkedést.” De távolról sem volt minden rendben.
Odalenn a földön a Küldetésirányításnál tapintani lehetett a feszültséget. A magasan képzett repülésirányítók az előttük lévő monitorokra és konzolokra koncentráltak, amiken az Eagle landolási pályájának görbéje rajzolódott ki. A függőleges fémszondák megjelenésére vártak, amik a leszállóegység lábaiból bújnak elő, ezek érnek hozzá először a hold felszínéhez, és jelzik a sikeres landolást.
A terem első sorában lévő konzolokat lövészároknak hívták, itt hozták meg a végső döntéseket. Láthatatlanul, és elkerülhetetlenül ott volt a levegőben a teljes felelősség, és Deke Slayton is innen figyelte az eseményeket. Deke bízott mindazokban, akikkel a lövészárok feszültséggel teli légkörében együtt dolgozott, de különösképp Steve Balesen tartotta rajta a szemét: egy huszonhat éves számítógép-gurun. Steve az irányítóközpontban dolgozó sok társához hasonlóan fiatal volt. Tapasztalata és tudása azonban egy sokat próbált veteránéval vetekedett.
Senki nem szólította a nevén. A küldetés alatt ő volt GUIDO, ez volt a vezérlésirányító rövidítése. A tapasztaltabbak szemében Bales egy zseni volt, még akkor is, ha néha csak mint "kölyökgéniuszra" hivatkoztak rá.
Aznap Bales még a műszakkezdés előtt beérkezett, izgatottan, tele várakozással és kérdésekkel: vajon mit hoz a nap vége? Ez volt életének legfontosabb, legkeményebb és egyben legizgalmasabb napja, és ennek józan tudatában tette a dolgát, miközben a vezérlésirányítók konzoljánál elfoglalta helyét, és feje hátulján egyik hajtincsét idegesen kis varkoccsá kezdte csavargatni. Bales számba vette, milyen hibajelzések érkezhetnek az Eagle eposzi ereszkedése során. Azt is tudta, hogy a huszonnégy éves Jack Garman a hátsó szobában ugyanezt teszi. Mindketten a holdkomp számítógépeinek szakértői voltak, egyforma tudás – és aggodalmak - birtokában. [A képen az első sorban, zakóban és nyakkendőben a szemüveges GUIDO áll.]
Az Eagle gyomrának mélye számítógépeket rejtett, ezek mérték mindazokat az elektronikai és mechanikai tényezőket, amil hatással lehetnek a holdraszállás sikerére. A két asztronauta biztonsága érdekében ugyanis elég puha landolásra volt szükség, illetve a bogárszemű holdkomp bonyolult felépítése miatt a rendszerek komplett felügyeletét is a fedélzeti számítógépek látták el. A sebességben, a lassítás mértékében, a súlypont változásaiban, a tömegben, egyensúlyban és a hajtómű tolóerejében bekövetkező változások mind-mind fontos szempontok voltak, ezek áttekintése pedig számítógépes segítség nélkül túlontúl nagy feladat lett volna az embernek. Az elektronikus agyak szupergyors kalkulációkat végeztek, és minden egyes eseményt nyomon követtek, ami az Eagle fedélzetén történt.
Ha például egy segédhajtómű akárcsak egy pillanatra is hajtógázt lövellt ki magából, erről másfél másodperccel később már értesültek Houstonban. Az oda-vissza, fénysebességgel történő adatcseréhez Houston és a Nyugalom tengere felé siető Eagle között három másodpercre volt szükség." (Folyt.köv.)
Ez nem sci-fi: a Google által szponzorált 30 millió dollár összdíjazású Lunar X PRIZE versenynek egy magyar csapat is a résztvevője. A cél: magánpénzből eljutni a Holdra. Ezen a blogon pénz helyett lájkokat gyűjtünk nekik: csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!
